Kedden a BÉT részvényindexe, a BUX 1749,22 pontos, 1,45 százalékos emelkedéssel 122 537,07 ponton zárt.
Varga Zoltán az MTI-nek küldött szerdai előrejelzésében kiemelte: a vezető részvények közül az OTP árfolyamában 34 886 forintnál húzódik támasz, kedden a részvény a 36 337 forintos ellenállás felett tudott zárni, áttörése esetén 37 500 forintnál adódhat a következő akadály. A részvény ára 1030 forinttal, 2,91 százalékkal 36 370 forintra nőtt kedden, forgalma 8,2 milliárd forintot tett ki. A Mol grafikonján a 30 napos mozgóátlag jelent támaszt 3717 forintnál, míg 3823, majd 3900 forintnál látható ellenállás. Kedden a papír 44 forinttal, 1,17 százalékkal 3810 forintra erősödött, 2,0 milliárd forintos forgalomban.
A Richter továbbra is a 11 855 forintos ellenállás közelében tartózkodik, a következő fontos szint 12 ezer forintnál húzódik. A részvény árfolyama 40 forinttal, 0,34 százalékkal 11 840 forintra csökkent kedden, forgalma 1,3 milliárd forintot ért el. A Magyar Telekom árfolyama a 30 napos mozgóátlagon kapaszkodik, ami 2044 forintnál húzódik, a következő ellenállás 2065 forintnál látható a szakértő szerint. A papír árfolyama 10 forinttal, 0,49 százalékkal 2050 forintra emelkedett, forgalma 1,1 milliárd forint volt kedden.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1,99 pontos csökkenéssel, 122 535,08 ponton nyitott szerdán. A keddi záró értékéhez képest minimálisan gyengült.
(MTI)

Irak újraindította az északi olajexportot Törökország felé.


