3p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

A görögökkel folytatott soha véget érni nem látszó tárgyalások nyomasztották a tőzsdéket csütörtökön is, szerény veszteségeket szenvedtek el az európai tőzsdék. A BUX index viszont jókorát esett, a forint gyengült, ismét zuhanórepülésben az olaj.
(Fotó: Wikimedia Commons)

A csütörtöki napon is a görögökkel való hajmeresztő huzavona nyomasztotta a tőzsdéket, reggel a kínai tőzsde esett nagyot, majd az európai indexek is enyhén pirosba borultak. A BUX 1,7, az OTP 1,1 százalékkal esett, a Richter kereken három, a Magyar Telekom csak 0,25 százalékos süllyedést produkált.

A Mol 14 055 forintig, két százalékkal esett csütörtökön, ami nem jó jel. Továbbra is a 14 500 forintos szinttel küzd a Mol árfolyama, bár egyelőre inkább alulról támadja azt a papír – írta ugyanis a KBC Equitas elemzése még korábban, csütörtökön délelőtt.

Húszezer lesz a Mol majd egyszer?

A meccsnek komoly tétje van, ha nem sikerül visszakerülni a 14 500 – 15 000 forintos sávba, akkor nagyobb esés is jöhet az olajipari részvénynél. Akár a 13 700 forintig is visszatérhet az árfolyam, ha folytatódik az elmúlt pár hét lejtmenete – tették hozzá.

További árfolyamok>>>>>

„Kedvezőnek számít az HSBC legfrissebb ajánlása, amiben 20 000 forintos célár mellett vételre javasolják a papírokat. Ezzel a Bloomberg elemzői konszenzusában a legoptimistább ajánlást tette közzé az elemző, és jókora felértékelődési potenciál látható. Az is igaz persze, hogy az HSBC évek óta optimista, és 17 000 forint körüli célárakat fogalmazott meg az elmúlt két évben is” – tette hozzá az Equitas.

Impozáns képet fest a Deutsche Telekom grafikonja, miután az elmúlt két hónapban látott korrekciót követően rendkívül fontos szintekre jutott el az árfolyam. Ráadásul az emelkedés folytatódását több tényező is támogatja – írja a KBC Equitas.

USA vagy Európa?

Az amerikai részvénypiac a közeljövőben felülteljesítheti az európait – véli Duronelly Péter, az Aegon Alapkezelő senior elemzője. Ezt arra alapozza, hogy a gazdasági adatok mostanában az USA-ban inkább pozitív, Európában inkább negatív meglepetéseket hoztak. Ez pedig a tapasztalatok szerint huzamosabb ideig is fennállhat.

Ezért eshetett a Richter

Az elmúlt héten a Richter saját részvényeit vásárolta vissza, összesen 150 ezer darabot, ma már ez a vételi oldalról hiányzik, az eladói oldal megmaradt, így a részvény ára jelentősen esik, ma a BUX legrosszabbul teljesítő blue chipje – írta az Erste Befektetési Zrt.

Az OTP 23-án saját részvényeket vásárolt, amelyeket szétosztott vezetői között, ők pedig a papírok nagy részét egyből értékesítették is a tőzsdén.

További árfolyamok>>>>>>

A forint csak kicsit gyengült

Az euró/dollár a görög huzavona ellenére sem változott jelentősen, a forint is csak kissé gyengült, az euróért este 312,40 forintot kértek. Ismét estek az árupiaci termékek, az olaj több mint egy százalékos, az arany 0,1 százalékos esést szenvedett el.

Az amerikai részvénypiac viszont emelkedéssel indította a napot, az Obama elnök által bejelentett egészségügyi intézkedéseknek köszönhetően főleg az ebben a szektorban aktív vállalatok részvényei emelkedtek. Jót tett az is, hogy kedvező adat érkezett az amerikai fogyasztók kiadásairól.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 41800 41500 42740 -2,22% 0 0 16 195 554 940 HUF 2026-10-30 17:09:03
MOL 5000 4986 5050 -0,99% 0 0 2 111 180 810 HUF 2026-10-30 17:08:01
MTELEKOM 2800 2750 2800 +1,16% 0 0 1 330 803 978 HUF 2026-10-30 17:05:23
RICHTER 12950 12800 13170 -1,15% 0 0 4 091 088 910 HUF 2026-10-30 17:12:00
OPUS 195 192 200 +0,41% 0 0 26 495 390 HUF 2026-10-30 17:08:41
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Ritka jó hetet zárt a pesti tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. november 1. 09:21
Növekvő forgalomban emelkedett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, a BUX pénteken 145 257,34 ponton zárt, 3208,75 ponttal, 2,26 százalékkal magasabban az előző hetinél.
Részvény / Deviza / Áru Nagyot csalódtak a befektetők: összeroskadt az amerikai technológiai tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. október 31. 08:56
Gyengüléssel zártak pénteken a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói.
Részvény / Deviza / Áru A dollár és a svájci frank is kifogott a forinton októberben
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 18:39
Az euróval szemben 0,3 százalékot erősödött, a dollár ellenében viszont 1,1, a svájci frankkal szemben pedig 2,7 százalékot gyengült a forint októberben. A hónap utolsó kereskedési napján sem alakult ki egyértelmű irány a hazai fizetőeszköz piacán.
Részvény / Deviza / Áru Eladási hullám söpört végig a budapesti tőzsdén, nagyot esett az OTP
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 18:07
Több mint 1900 pontot veszített értékéből pénteken a BUX index, miután a kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat a Budapesti Értéktőzsdére is átterjedt. A vezető részvények közül az OTP szenvedte el a legnagyobb visszaesést, egyedül a Magyar Telekom tudott erősödni.
Részvény / Deviza / Áru Kétezer milliárd dollár tűnhet el a technológiai óriások piaci értékéből
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 17:49
Több mint 2000 milliárd dollárral csökkenhet októberben a Nasdaq 100 index tagvállalatainak összesített piaci értéke. A befektetők egyre nagyobb aggodalommal figyelik a technológiai óriások mesterségesintelligencia-beruházásait, amelyek megtérülése bizonytalan, miközben a finanszírozási költségek és az eladósodottság kockázata emelkedik.
Részvény / Deviza / Áru A történelem messze legnagyobb hackertámadását hajtották végre, magyarok is érintettek
Eidenpenz József | 2026. október 30. 15:49
Az eddigi legnagyobbnál négyszer hatalmasabb hackertámadást hajtottak végre egy kriptovaluta-tőzsde ellen, amelyet a magyarok is előszeretettel használnak. A Binance mindenkit kártalanítani készül a saját tartalékalapjából, de az esetnek messzire vezető következményei lehetnek. A kriptovaluták zuhannak. A Polymarketet is érte támadás.
Részvény / Deviza / Áru Bezuhantak a technológiai részvények Amerikában
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 15:33
Jelentős eséssel indult a pénteki kereskedés a New York-i tőzsdéken, elsősorban a technológiai részvények gyengülése miatt. A Nasdaq több mint két százalékot veszített értékéből, miközben a közel-keleti feszültségek hatására az olajárak közel két százalékkal emelkedtek.
Részvény / Deviza / Áru Pénteki pánik perspektívában a magyar tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 14:44
Több mint 1,3 százalékos mínuszban állt pénteken kora délután a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe. A vezető papírok közül az OTP szenvedte el a legnagyobb visszaesést, egyedül a Magyar Telekom tudott erősödni.
Részvény / Deviza / Áru Egyértelműen lefelé vette az irányt a magyar tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 11:56
A BUX 1,2 százalékos mínszban, 145 435 ponton a tőzsdei kereskedés felénél.
Részvény / Deviza / Áru Felpezsdítette a befektetők vérét a Starbucks
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 11:26
Ez még úgy is igaz, hogy közben csökkentek a kávézólánc bevételei.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG