2p
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 139,68 pontos, 0,80 százalékos emelkedéssel, 17 529,99 ponton zárt.

A részvénypiac forgalma 10,0 milliárd forint volt, a vezető részvények a Mol kivételével erősödtek a pénteki záráshoz képest.

A Mol ára 50 forinttal, 0,40 százalékkal csökkent. Az OTP 0,99 százalékkal erősödött. A Magyar Telekom árfolyama 1,00 százalékkal nőtt, míg a Richter ugyancsak emelkedett: 2,23 százalékkal.

További árfolyamok


Sőre Balázs, a Buda-Cash Brókerház üzletkötője elmondta: délelőtt lefelé indultak az árfolyamok, nap közben azonban megjött a vételi kedv, s a vezető részvények a napi maximum közelében zártak, volt azonban olyan papír, amely mínuszban fejezte be a kereskedést. Emlékeztetett arra: hétfőn volt az első negyedév utolsó napja, s ilyenkor hektikusabb mozgásokat, a záró szakaszban kiemelkedő forgalmakat lehet tapasztalni.

Volt egy kis bizonytalanság

Az OTP folytatni tudta múlt heti teljesítményét, s majdnem a napi maximumon zárt. Délelőtt volt egy kis bizonytalanság, s elindult lefelé, de nap közben váratlanul vételi kedv támadt a bankpapír iránt, komoly mennyiségeket megvettek, így sikerült magasan zárnia. A Richter is esett nap közben, majd ugyancsak a napi tető közelében fejezte be a napot.

A forint hétfőn még egy kicsit erősödni tudott az euróval szemben, 307,50 környékén jár, de volt 307 alatt is. Az erősödés reggel kezdődött, elsősorban a jó makrogazdasági hírek hatására, s erejét meg is tartotta, most kezd visszaemelkedni az árfolyam a 308 forint közelébe.


Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 30670 30400 30700 +1,15% 0 0 6 963 254 620 HUF 2025-08-15 17:10:36
MOL 2976 2976 2998 -0,80% 0 0 361 119 420 HUF 2025-08-15 17:05:23
MTELEKOM 1918 1902 1918 +0,74% 0 0 321 151 766 HUF 2025-08-15 17:08:22
RICHTER 10510 10500 10570 -0,19% 0 0 611 089 960 HUF 2025-08-15 17:05:16
OPUS 584 582 589 -0,51% 0 0 43 564 866 HUF 2025-08-15 17:05:10
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Brillírozott az OTP, új csúcsra pörgött a pesti tőzsde
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 15. 19:06
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 423,84 pontos, 0,4 százalékos emelkedéssel, 105 146,55 ponton zárt pénteken.
Részvény / Deviza / Áru Belehúzott a forint, nézze csak, mennyi most egy euró!
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 15. 18:31
Erősödött pénteken a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon.
Részvény / Deviza / Áru Már a tőzsdék is az alaszkai összecsapást várják
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 15. 16:25
Vegyesen nyitottak az amerikai értékpapírpiacok pénteken.
Részvény / Deviza / Áru Negatívból pozitívba fordult a pesti tőzsde
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 15. 14:51
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a mínusz 0,13 pontos nyitás után emelkedett pénteken kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Kifogyunk az ezüstből, és felrobban az árfolyama?
Eidenpenz József | 2025. augusztus 15. 14:34
Az erős ipari felhasználás és a csökkenő kínálat miatt az elemzők attól tartanak, hogy csak mélyülni fog az ezüst piacán kialakult hiány. Pedig a fém már most is 14 éves csúcson van. Elérhető vajon az 1980-as történelmi rekord? Vannak pesszimisták is.
Részvény / Deviza / Áru Hatalmas tőzsdei akcióba kezdett a világ egyik leggazdagabb embere
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 15. 12:28
Eladta T-Mobile-részesedését.
Részvény / Deviza / Áru Történelmi rekord dőlhet meg a tőzsdén
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 15. 08:57
Kedvező hangulatban indulhat a kereskedés.
Részvény / Deviza / Áru Dagadni fog a melle a büszkeségtől, ha meglátja, milyen erős a forint
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 15. 07:29
Vegyesen mozgott a forint reggel.
Részvény / Deviza / Áru Vegyesen zártak a New York-i tőzsde főbb mutatói
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 15. 06:23
Vegyesen zártak csütörtökön a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói.
Részvény / Deviza / Áru Nem ma volt a legjobb napja a forintnak
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 14. 18:49
Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben csütörtök kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG