2p

Mi lesz a privát vagyonokkal?

Vagyonadó, bizalmi vagyonkezelés, alapítványok, magántőkealapok – 2026 fordulópontot hozhat.
Ne hozzon fontos döntéseket a legfrissebb információk nélkül!
Vegyen részt a Klasszis Investment & Wealth Management Summit 2026 konferencián, és hallgassa meg a legjobb szakértőket!

Részletek és Early Bird jelentkezés >>

0,83 százalékos csökkenéssel zárta a keddet a Budapesti Értéktőzsde, valamennyi vezető részvény árfolyama esett. Legjobban a Mol gyengült.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 156,73 pontos, 0,83 százalékos csökkenéssel, 18 695,19 ponton zárt. 

A Mol árfolyama 1,65 százalékkal, 12 515 forintra, az OTP 0,44 százalékkal,  4480 forintra esett. Az M-Telekom 1,2 százalékkal, 329 forintra gyengült. A Richter árfolyama is csökkent 0,24 százalékkal 4170 forintra.

Friss árfolyamok


Sőre Balázs, a Buda-Cash Brókerház üzletkötője az MTI-nek elmondta, a nemzetközi piacokon volatilitás volt tapasztalható, s bár nap közben mindkét irányban voltak elmozdulások, este 0,1-0,2 százalékon álltak a nyugat-európai és az amerikai indexek. 

Az európai piacokon pozitív hangulatban indult a nap, az esésben a német makrogazdasági adatoknak, illetve a geopolitikai helyzetnek (iraki helyzet eszkalálódása, az ukrán gázcsap elzárása) lehetett szerepe Sőre Balázs szerint.

A befektetők az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve (Fed) pénzügypolitikai döntéshozó testületének, a nyíltpiaci bizottságnak az e havi ülését várják. A tanácskozáson született döntésekről szerdán, magyar idő szerint este tájékoztatják a sajtót.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 39900 39820 40690 -2,92% 0 0 17 553 486 230 HUF 2026-05-21 17:05:02
MOL 3922 3920 3994 -1,65% 0 0 2 109 454 022 HUF 2026-05-21 17:05:22
MTELEKOM 2640 2616 2670 +0,46% 0 0 2 963 834 348 HUF 2026-05-21 17:05:14
RICHTER 12030 12030 12450 -1,55% 0 0 3 811 083 290 HUF 2026-05-21 17:09:00
OPUS 310 307 324 -1,43% 0 0 95 979 779 HUF 2026-05-21 17:05:02
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Új idők jönnek az amerikai Fed élén
Privátbankár.hu | 2026. május 22. 06:29
Donald Trump amerikai elnök ma a Fehér Házban esketi fel Kevin Warsht az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed új elnökévé. Az 56 éves Warsh négyéves elnöki mandátumot kap, a Fed kormányzótanácsának tagjaként pedig 14 éves megbízatása lesz.
Részvény / Deviza / Áru Enyhe erősödéssel zártak a New York-i tőzsdeindexek
Privátbankár.hu | 2026. május 22. 06:22
Néhány tizedszázalékos pluszban fejezték be a kereskedést a Wall Streeten. A piac úgy tűnik kivár, hogy Donald Trump hétvégén újra ráront-e Iránra.
Részvény / Deviza / Áru Semmiről nem maradt le, aki nem reggel váltott eurót
Privátbankár.hu | 2026. május 21. 19:05
Vegyesen alakult a magyar fizetőeszköz árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtökön estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Nem ez volt a legszebb napja a tőzsdének
Privátbankár.hu | 2026. május 21. 18:17
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 827,76 pontos, 0,63 százalékos csökkenéssel 130 632,44 ponton zárt csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Túl erős a forint, az MNB-nek lejjebb kellene vinnie az alapkamatot – Klasszis Podcast
Izsó Márton - Csabai Károly | 2026. május 21. 18:01
Vincze Ádámmal, az Erste Alapkezelő Zrt. portfólió-menedzserével annak kapcsán beszélgettünk a globális és a hazai gazdasági aktualitásokról, hogy az Erste Alapkezelő a Privátbankár.hu – Alapkezelő Klasszis 2026 szavazásán négy kategóriában is az első díjban részesült. 
Részvény / Deviza / Áru Gyengült az arany határidős jegyzése
Privátbankár.hu | 2026. május 21. 16:13
Mínuszban nyitottak az amerikai értékpapírpiacok csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Igen vegyes nap zajlik a Budapesti Értéktőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. május 21. 14:41
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a plusz 1,05 pontos nyitás után emelkedett csütörtökön kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Itt a fordulat: a sokk után újra szerelembe esett a világ a csillogó tőzsdesztárral
Czwick Dávid | 2026. május 21. 11:52
Ijesztő hullámvasútra ültette a befektetőket a piac. A márciusi, sokkoló kiáramlás után áprilisban hatalmas fordulatot regisztráltak: megint mindent elárasztott ez a nemesfém, mágnesként vonzva a befektetői tőkét a tőzsdén kereskedett alapokba (ETF). Nagyon úgy tűnik, hogy a világ nem tud, de talán nem is akar szabadulni a csillogó tőzsdesztár vonzerejétől, és a pillanatnyi megingás után újult erővel vetették bele magukat a vásárlásba a kereskedők. A nemesfémek első számú kedvencének tőzsdei szereplését ráadásul egy friss geopolitikai fejlemény is támogathatja. Jönnek a részletek!
Részvény / Deviza / Áru A Richter-részvényesek örülhettek, az OTP-sek viszont szomorkodhattak csütörtök délelőtt
Privátbankár.hu | 2026. május 21. 11:42
Összességében emelkedni tudott a BUX, de nem minden vezető papírnak van jó napja.
Részvény / Deviza / Áru Merre indultak a tőzsdék csütörtökön? Mutatjuk
Privátbankár.hu | 2026. május 21. 09:56
Nincs éppen hurráhangulat.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG