Kimagasló harmadik negyedéves eredményt közölt a Mol, ami a magas gázáraknak is köszönhető: a vállalat kitermelésének fele gáz – mondta Miró József, az Erste vezető elemzője a Klasszis Média együttműködő partnere, a Trend FM adásában. Emellett a meredeken emelkedő finomítói marzs is hozzátett a pozitív eredményhez.
„Az EBITDA-eredményt tekintve közel duplázást mutatott be a Mol a tavalyi évhez képest, ebben a finomítói marzsnak is komoly szerepe volt” – mondta az Erste vezető elemzője.
Miró szerint a benzin és a dízel ára közötti különbség elsődleges oka, hogy Oroszország exporttilalmat vezetett be a dízelre, miután Ukrajna sikeresen támadta az országban lévő olajfinomítókat. Az ársapka megszűnése ellenére viszont úgy látja, viszonylag alacsonyak maradtak az árak Magyarországon: nem érte el az ár azt a szintet, amit korábban lehetett tapasztalni egy ennyire feszült piaci helyzetben.
Az elemző negyedéves összehasonlításban csökkenésre számít az év utolsó negyedévében a Mol eredményét tekintve.
Ami az OTP-t illeti, a pénzintézetnek egy kevesebb mint 10 százalékos részesedése volt a Paraguayban összeomlott neobankban. Miró elmondta: a 47 millió dolláros befektetés részvényenként 65 forintot jelent, aminek önmagában nincs érdemi jelentősége a befektetők számára.
Kimagasló negyedéves eredményt közölt a Mol.



