2p

Csökkenéssel nyitott a BUX.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 0,36 pontos csökkenéssel, 101 345,59 ponton nyitott szerdán. A keddi záró értékéhez képest alig változott.

Iránykereséssel, enyhe emelkedéssel indulhat a kereskedés szerdán a Budapesti Értéktőzsdén, miután kedden a BUX 1424,35 pontos, 1,43 százalékos emelkedéssel 101 345,95 ponton zárt.

Varga Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője az MTI-nek küldött szerdai előrejelzésében felidézte, hogy nagyot emelkedett a BUX index, kedden ismét a 100 ezer pontos szint fölé került a részvényindex. Szerinte a szerdai kereskedés iránykereséssel, enyhe emelkedéssel indulhat a Budapesti Értéktőzsdén. Az elemző kifejtette, a vezető részvények közül a legizgalmasabb az OTP grafikonja, az árfolyam fontos ellenállási szintek felett zárt kedden, így már támasz húzódik 29 300 és 29 550 forint között. A következő ellenállási szintek 30 000, majd 30 100 forintnál láthatóak. Az OTP-részvények ára kedden 700 forinttal, 2,42 százalékkal 29 650 forintra nőtt, forgalmuk 8,5 milliárd forintot tett ki.

A Mol árfolyama is fontos szint felett zárt, amely támaszt jelent 2764 forintnál, míg a következő ellenállás a 30 napos mozgóátlag 2818 forintnál. A Mol kedden 26 forinttal, 0,94 százalékkal 2780 forintra erősödött 993,4 millió forintos forgalomban. A Richter átlépte a 30 napos mozgóátlagot, amely 10 124 forintnál támaszt jelent, az 50 napos mozgóátlag pedig ellenállást 10 271 forintnál, felette a 200 napos mozgóátlag 10 403 forintnál húzódik. Kedden a Richter-papírok árfolyama 120 forinttal, 1,19 százalékkal 10 240 forintra emelkedett, a részvények forgalma 1,2 milliárd forintot ért el. A Magyar Telekom viszont lefelé indult a fontos ellenállások közeléből, amelyek 1858 és 1861 forint között láthatók, a következő támaszok pedig 1800, majd 1774 forintnál húzódnak. Kedden a Magyar Telekom árfolyama 18 forinttal, 0,99 százalékkal 1802 forintra csökkent, forgalma 497,3 millió forint volt.

Pluszban indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék szerdán. Londonban a FTSE index 0,28 százalékkal, a frankfurti DAX index 0,09 százalékkal, a CAC-40 index pedig 0,16 százalékkal emelkedett a kereskedés kezdetén.

(MTI)

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 46180 45750 46280 +0,50% 46180 46190 4 033 750 450 HUF 2026-07-01 14:32:31
MOL 3754 3708 3778 +1,46% 3752 3754 752 413 756 HUF 2026-07-01 14:31:32
MTELEKOM 2648 2624 2666 -0,08% 2646 2648 549 522 812 HUF 2026-07-01 14:27:47
RICHTER 12110 12070 12230 +0,50% 12100 12110 277 136 980 HUF 2026-07-01 14:32:25
OPUS 361 355 367 +0,56% 360 361 22 670 886 HUF 2026-07-01 13:50:59
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Mától nemcsak a magyar kriptósok szívhatnak
Eidenpenz József | 2026. július 1. 14:19
Július 1-től életbe léptek az Európai Uniós kriptovaluta-jogszabály rendelkezései, aminek következményeként több nagy globális kriptotőzsde felfüggeszti egyes szolgáltatásait a régiónkban. Az ügyfelek értékei kivonhatók, de új tőkét nem lehet elhelyezni ezeken a helyeken. Vannak viszont a listán engedélyezett cégek is.
Részvény / Deviza / Áru Egyelőre a Mol a nap nyertese a tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. július 1. 12:49
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 2,67 pontos nyitás után emelkedett szerdán délelőtt.
Részvény / Deviza / Áru Történelmi csúcs után is erősödéssel nyitott reggel a budapesti tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. július 1. 09:22
Kedden a BÉT részvényindexe, a BUX 810,22 pontos, 0,58 százalékos emelkedéssel, 139 892,19 ponton, új történelmi csúcson zárt.
Részvény / Deviza / Áru Bronzérem jár a forintnak az erősödésért
Privátbankár.hu | 2026. július 1. 09:00
 Összességében majdnem 8 százalékkal erősödött a januári szintekhez képest a forint az euróval szemben.
Részvény / Deviza / Áru Ennyibe kerül most egy euró
Privátbankár.hu | 2026. július 1. 07:45
Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben szerda reggel a kedd esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Kiderült, hogy mi történt a New York-i tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. július 1. 06:49
Emelkedéssel zártak kedden a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói.
Részvény / Deviza / Áru Lendületben az európai részvénypiac, jelentős indexemelkedéssel zártak a kontinens tőzsdéi
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 18:20
A részvénypiacokat elsősorban a technológiai papírok erősödése támogatta.
Részvény / Deviza / Áru Kutyának sem kell a kőolaj – Európa nyitott
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 10:39
Jó a hangulat, még az arany is drágult. Így indult a nap a pénzpiacokon.
Részvény / Deviza / Áru Különös köd lengte be az amerikai központokat
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 07:48
Nem akármit produkáltak a pénzpiacok késő estére.
Részvény / Deviza / Áru Levegőbe csap a forint láttán mind, aki nyaral
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 07:26
Belekezdett a magyar fizetőeszköz a kedd reggelbe.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG