A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 1893,24 pontos, 1,47 százalékos emelkedéssel 130 284,26 pontos történelmi csúcson zárt kedden.A részvénypiac forgalma 32,5 milliárd forint volt, a vezető részvények a Magyar Telekom kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest – számol be róla az MTI.
Az Equilor Befektetési Zrt. elemzője a kedvező befektetői hangulattal magyarázta, hogy a vezető részvények többsége lényeges kibocsátói események nélkül is jó napot zárt. A kedden megjelent hírek egyedül a Richter árfolyamát befolyásolhatták valamelyest, a gyógyszergyártó ugyanis bejelentette, hogy erősíti az együttműködését a japán Fuji Pharmával – tette hozzá Takács András.
- A Mol 94 forinttal, 2,44 százalékkal 3950 forintra erősödött 3,9 milliárd forintos forgalomban.
- Az OTP-részvények ára 470 forinttal, 1,16 százalékkal 40 870 forintra nőtt, forgalmuk 21,0 milliárd forintot tett ki.
- A Magyar Telekom 2040 forinton maradt, forgalma 1,8 milliárd forint volt.
- A Richter-papírok árfolyama 220 forinttal, 2,02 százalékkal 11 100 forintra erősödött, a részvények forgalma 4,2 milliárd forintot ért el.
A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 10 263,91 ponton zárt kedden, ez 120,4 pontos, 1,19 százalékos emelkedés a hétfői záráshoz viszonyítva.
Fotó: DepositPhotos.com
Gyengüléssel zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék
A londoni FTSE-100 mutató 0,28 százalékkal, a frankfurti DAX-index 0,09 százalékkal, a párizsi CAC-40 index pedig 0,02 százalékkal gyengült. Az euróövezeti EuroStoxx50 index 0,27 százalékkal csökkent – teszi hozzá az MTI.
- Az európai tőzsdezáráskor (17.30 órakor) New Yorkban a Dow Jones ipari átlag 0,01 százalékos erősödést, az S&P 500-as index 0,60 százalékos gyengülést, a Nasdaq-piac összetett mutatója pedig 1,20 százalékos csökkenést jelzett.
- Az északi-tengeri Brent olajfajta ára hordónként 66 centtel (1 százalékkal), 66,96 dollárra emelkedett.
- Az arany határidős jegyzése 4992,01 dolláron állt unciánként, 3,74 százalékos (338,71 dolláros) drágulással.
- Az európai gázár az irányadónak számító TTF holland gáztőzsde legközelebbi, márciusi jegyzésében 3,28 százalékkal csökkent az előző kereskedési nap záróértékéhez képest: 1 megawattóra 32,83 eurón fejezte be a napot. A gázjegyzés három hónapja 32,26 eurón, egy éve 44,16 eurón, két éve 32,11 eurón zárt.

Újabb, Magyarországhoz még közelebbi horvát városba indít járatokat a Wizz Air. Nyáron Dubrovnik mellett már Zadarba is szinte pillanatok alatt el lehet jutni m 
