3p
A vezérigazgató szerint a hitelállomány csökkentésével le akarják venni Rábáról azt a stigmát, hogy erősen eladósodott, ezért kockázatos vállalkozás.

A Rába Járműipari Nyrt. jövő évi közgyűlésén már látható lesz, milyen arányban fordítaná terjeszkedésre, fejlesztésre, illetve osztalék-fizetésre a hitelállomány zömének ledolgozásával nyert erőforrásait a társaság menedzsmentje és igazgatósága - mondta Pintér István. Az elnök-vezérigazgató szerint javuló eredményesség mellett a tavalyi 48 milliárd forintoshoz hasonló árbevételt, 9-10 százalékos EBITDA-rátát, valamint azt prognosztizálják, hogy a társaság hitelállománya, amely 2012 vége óta megfeleződött, és az idei első negyedév végén az EBITDA 208 százalékán állt, 2015 végére 150 százalékra csökkenhet, miközben az iparági átlag jelenleg 300-400 százalék.

Irány a nemzetközi piac

Pintér István megjegyezte, a Rába a megszokott iparági méret alatt van, ami akár pályázati sikerek gátja is lehet, ugyanakkor az elmúlt közel 120 évben "mindig Magyarországról próbálta a világot meghódítani", így első számú prioritás a nemzetközi piacra kilépés és a regionális multivá válás.

Pintér István arról beszélt: zászlóshajó-szektorukban, a futómű-területen gondolkodnak elsősorban vásárlásban, olyan tudás- vagy piaci területen, ahol nem vagy nem eléggé erősek; számba jöhető célpontjaik évi 40-50 millió dolláros forgalmú társaságok.

Többet költenének termékfejlesztésre

Második lehetőségként a meglévő infrastruktúra fejlesztését, harmadikként pedig az osztalékfizetést említette a tájékoztatón Pintér István, emlékeztetve arra, hogy korábbi bejelentés szerint még ebben az évben letesznek egy hosszú távú osztalékfizetési modellt tartalmazó javaslatot az igazgatóság asztalára.

A gyorsjelentésben is szereplő költségcsökkentések kapcsán az elnök-vezérigazgató elmondta: szeretnének az eddiginél nagyobb forrásokat fordítani a termékfejlesztésre és a marketingre, hozzátéve, a nem megrendelésre végzett fejlesztésekkel szemben "nagyobb kockázatot szeretnénk vállalni termékbevezetéskor".


Csütörtökön reggel tette közzé a BÉT honlapján konszolidált negyedéves gyorsjelentését a társaság; ebben az áll: csaknem 18 százalékkal növelte árbevételét az első negyedévben a Rába Járműipari Nyrt., amelynek EBITDA (kamatfizetés, adózás, értékcsökkenés és amortizáció előtti) eredménye eközben 2,3 százalékkal csökkent.

Az adatsor szerint a Rába árbevétele az egy évvel korábbi 11,838 milliárd forintról 13,914 milliárd forintra ugrott, miközben az EBITDA 1,006 milliárdról 983 millió forintra csökkent. A Rába bruttó eredménye ugyanezen idő alatt 2,512-ről 2,404 milliárd forintra, az üzemi eredmény 444-ről 403 millió forintra mérséklődött.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 41240 40250 41390 +0,10% 0 0 26 695 999 950 HUF 2026-11-06 17:07:37
MOL 4816 4812 4980 -3,33% 0 0 4 895 307 706 HUF 2026-11-06 17:05:29
MTELEKOM 2902 2822 2940 +1,11% 0 0 3 155 050 676 HUF 2026-11-06 17:05:13
RICHTER 12870 12820 12980 -0,77% 0 0 3 832 400 580 HUF 2026-11-06 17:05:07
OPUS 208 200 212 +3,99% 0 0 62 047 090 HUF 2026-11-06 17:05:25
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Mol-rekord, OTP-kockázat: mi jöhet a két magyar tőzsdei óriásnál?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 21:14
A negyedik negyedévben már visszaesés jöhet a Molnál a harmadik negyedévhez képest, az OTP-t viszont nem rengeti meg a paraguayi bank csődje.
Részvény / Deviza / Áru Ennyivel lett olcsóbb az euró reggel óta
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 18:35
A svájci frank árfolyama reggel megközelítette a 400-at, a nap végére viszont ebben az összevetésben is erősödött a forint.
Részvény / Deviza / Áru Tovább zuhant a Mol-árfolyam, az OTP javított a nap végére
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 18:10
Délután még veszteséggel állt, a pénteki kereskedési nap végére viszont plusszal zárt az OTP. A Mol 3,33 százalékos esést könyvelhetett el.
Részvény / Deviza / Áru Beestek az európai tőzsdék, a Wall Streeten több index is plusszal nyitott
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 16:10
A frankfurti tőzsde több mint 2,5 százalék, a londoni tőzsde pedig 2 százalékot meghaladó veszteséggel áll pénteken délután.
Részvény / Deviza / Áru Sokan fognak jókorát bukni az Anthropic-részvényen?
Eidenpenz József | 2026. november 6. 15:32
Mindenki nagyon készül az Anthropic részvénykibocsátására, amelynek van esélye a világcsúcsra. Ám a csütörtöki zuhanások fényében kérdéses, megtartják-e ebben a hónapban. A kisbefektetőknek akkor is számos módjuk lesz a beszállásra, hogyha nem jegyezhetnek, de egyik kockázata nagyobb, mint a másiké. Eladni vagy tartani? Részvény vagy forró krumpli?
Részvény / Deviza / Áru Délutánig a Mol a nap vesztese a budapesti tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 15:16
Több mint 2,5 százalékot esett az árfolyam pénteken, az OTP-papírok értéke is lefelé tart.
Részvény / Deviza / Áru Megérkezett a medve a pesti tőzsdére is
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:56
A magyar papírokat is magával rántotta a nemzetközi hangulat.
Részvény / Deviza / Áru Budapestet és Európát is elérte a tőzsdei zuhanás
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 09:49
Körülért a világon a New Yorkból indult hullám, vöröslenek az árfolyamok világszerte.
Részvény / Deviza / Áru Hogyan reagál a forint az amerikai tőzsdei összeomlásra? Itt vannak a friss péntek reggeli árfolyamok
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 07:46
Dráguló devizák.
Részvény / Deviza / Áru Eltűnt 2,5 ezer milliárd dollár az amerikai tőzsdéről
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 06:20
Zuhanórepülés a technológiai részvények piacán.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG