2p

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 375,86 pontos, 0,96 százalékos emelkedéssel, 39 707,19 ponton zárt hétfőn.

A részvénypiac forgalma 3,4 milliárd forint volt, a vezető részvények a Richter kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest.

Török Lajos, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője az MTI-nek elmondta: felülteljesített a magyar tőzsde a hét első kereskedési napján, de a forgalom rendkívül alacsony volt. Az amerikai tőzsdék a Függetlenség Napja miatt zárva tartanak hétfőn, ezért sincs nagy mozgás a börzéken.

Ma alig volt forgalom. Fotó: BÉT
Ma alig volt forgalom. Fotó: BÉT

A vezető részvényekkel kapcsolatban a szakértő jelezte: az OTP zöld kötvény kibocsátására készülhet, a héten kiderül, hogy erre sor kerül-e. A kisebb részvények közül kiemelte a Waberer's jelentős, csaknem 24 százalékos emelkedését, amit az új befektető megjelenése indokolhat.

A Mol 38 forinttal, 1,30 százalékkal 2950 forintra erősödött, 452,1 millió forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 144 forinttal, 1,72 százalékkal 8534 forintra nőtt, forgalmuk 2,1 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 11,0 forinttal, 3,42 százalékkal 333 forintra emelkedett, forgalma 37,6 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 85 forinttal, 1,22 százalékkal 6855 forintra csökkent, a részvények forgalma 513,5 millió forintot ért el.

A BUMIX 3780,03 ponton zárt hétfőn, ez 72,34 pontos, 1,95 százalékos emelkedés a pénteki záráshoz viszonyítva.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 42620 41600 42680 +2,43% 42580 42620 4 788 210 900 HUF 2026-04-27 12:18:21
MOL 4036 4030 4098 -1,56% 4036 4048 845 325 520 HUF 2026-04-27 12:16:49
MTELEKOM 2504 2492 2508 +0,48% 2504 2508 284 768 472 HUF 2026-04-27 12:18:03
RICHTER 12980 12920 13100 -0,15% 12980 13000 343 574 060 HUF 2026-04-27 12:18:09
OPUS 304 301 318 -9,38% 304 308 98 933 338 HUF 2026-04-27 12:18:27
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Bedurrant a pesti tőzsde hétfőn
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 11:54
Csak a Mol részvényesei szomorkodhatnak.
Részvény / Deviza / Áru Mit fogunk enni, ha ez így megy tovább?
Eidenpenz József | 2026. április 27. 11:31
Vámháború, energiaár-robbanás, kereskedelmi útvonalak megszakadása a háborúk miatt, klímaváltozás extrém időjárással és vízhiánnyal. Ha többféle tényező egyszerre érvényesül, a hatások egymást erősíthetik, és sokkal nagyobb lehet a rombolás. Nagy veszélyek rejlenek az élelmiszer-ágazatban. Még nem vagyunk a 2022-es szinten, de nem is vagyunk távol tőle.
Részvény / Deviza / Áru A tőzsdék sem igazán tudják, merre az arra
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 09:54
Így indultak a hétfői kereskedések.
Részvény / Deviza / Áru Nézze csak: ennyibe kerül most egy euró!
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 06:28
Mit csinál az árfolyam hétfő reggel?
Részvény / Deviza / Áru A választások után magát kitombolt forint is megpihent
Privátbankár.hu | 2026. április 25. 10:54
A hét elején még erősődött, aztán azonban fokozatosan veszített az értékéből, bár zárásra ismét visszaküzdötte magát a több mint négyéves rekordszintekre. 
Részvény / Deviza / Áru Összezavarodtak a New York-iak
Privátbankár.hu | 2026. április 25. 08:09
Vegyesen zártak pénteken a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói.
Részvény / Deviza / Áru Az euró, a dollár és a frank is olcsóbb, mint reggel
Privátbankár.hu | 2026. április 24. 18:48
A heti veszteséget ugyan nem hozta vissza, de erős napot zárt a forint pénteken. A dollár reggel még 314-ről indult, este már 311 az árfolyam.
Részvény / Deviza / Áru Pirosban zárta a hetet a budapesti tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. április 24. 17:54
A Mol és a Richter árfolyama sem emelkedett érdemben a délutáni állás óta: előbbi 3, utóbbi 1 százalékos mínusszal zárt pénteken.
Részvény / Deviza / Áru Megindultak felfelé az amerikai techrészvények, de Párizsban nem örülnek
Privátbankár.hu | 2026. április 24. 17:16
Mínusz 0,75 százalékkal zárt a párizsi CAC40 index pénteken, az amerikai tőzsde vezető indexei viszont plusszal indítottak. A legnagyobbat a techrészvények indexe emelkedett a nyitás után.
Részvény / Deviza / Áru A Mol és a Richter is beesett a tőzsdén délutánra
Privátbankár.hu | 2026. április 24. 15:11
A Mol-papírok árfolyama 116 forinttal, a Richter-részvények értéke 170 forinttal csökkent pénteken délutánig.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG