2p

Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?

Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac? Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról?

Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest

Foglalja le helyét most >>

Bár a hazai fizetőeszköz napközben erősödött, az euróval szemben 3 egységgel is magasabban ált az előző napi záráshoz képest. Este 6 óra után visszatért, ahonnan elindult. A részvények közül az OTP esett a legnagyobbat, közel 3,5 százalékot.

A forint a napot még erősebben kezdte, mint ahol hétfőn befejezte. Sőt, délután, az euróval szembeni árfolyamot a 396,5 szintet is megközelítette, később azonban gyengülni kezdett, és este 6 után már csaknem 400 forintért jegyezték az uniós pénzt.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 570,27 pontos, 1,42 százalékos csökkenéssel, 39 691,46 ponton zárt kedden.

A részvénypiac forgalma 12,6 milliárd forint volt, a vezető részvények a Magyar Telekom kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest.

Török Lajos, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője az MTI-nek elmondta, jelentős mínuszban zárt a BUX-index, amely az európai tőzsdékkel együtt mozgott, annak a hírére, hogy Oroszország elrendelheti a teljes mozgósítást.

 

Legkisebb mértékben a Richter gyengült. Fotó: Richter
Legkisebb mértékben a Richter gyengült. Fotó: Richter

Az elemző szerint nem véletlen, hogy bár egyedi hírek nem érkeztek, a vezető részvények közül a legnagyobb mértékben, 3,41 százalékkal az OTP gyengült, hiszen a bankpapírnak a legnagyobb az orosz kitettsége.

Hozzátette, a forgalom átlag felett alakult.  

A Mol 16 forinttal, 0,64 százalékkal 2500 forintra csökkent, 3,7 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 300 forinttal, 3,41 százalékkal 8500 forintra esett, forgalmuk 6,7 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 3,0 forinttal, 0,99 százalékkal 305 forintra erősödött, forgalma 92,4 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 10 forinttal, 0,13 százalékkal 7590 forintra gyengült, a részvények forgalma 1,7 milliárd forintot ért el.

A BUMIX 3756,39 ponton zárt kedden, ez 8,95 pontos, 0,24 százalékos csökkenés a hétfői záráshoz viszonyítva.

Árfolyam

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 46240 46010 46940 +0,17% 0 0 13 509 257 540 HUF 2026-09-21 17:08:35
MOL 5175 5130 5195 +0,29% 0 0 3 420 929 600 HUF 2026-09-21 17:06:45
MTELEKOM 2554 2550 2590 -0,31% 0 0 610 416 940 HUF 2026-09-21 17:05:04
RICHTER 12900 12740 12900 +0,55% 0 0 645 428 810 HUF 2026-09-21 17:05:43
OPUS 287 285 298 -3,85% 0 0 33 095 855 HUF 2026-09-21 17:05:22
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Mit ér a forint kedd reggel? Ennyit kell adni egy euróért
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 22. 07:53
A legfrissebb árfolyamok.
Részvény / Deviza / Áru Raliztak egyet New Yorkban
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 22. 06:38
Így zárt a Wall Street.
Részvény / Deviza / Áru Az európai tőzsdéknek jól esett a mai nap
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 21. 18:38
Emelkedéssel zártak a főbb tőzsdemutatók.
Részvény / Deviza / Áru Végül, csak pluszban zárt a magyar tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 21. 17:36
A BUX megtartotta az 0,1 százalékos erősödését. A főbb részvények vegyesen teljesítettek.
Részvény / Deviza / Áru Fájdalmas lehet az infláció letörése az Egyesült Államokban
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 21. 17:28
A chicagói Fed elnöke, Austan Goolsbee szerint a jegybank már nem tekinthet átmeneti jelenségként a gazdaságot egyre gyakrabban érő kínálati sokkokra.
Részvény / Deviza / Áru Veszített lendületéből a BUX, de még pluszban
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 21. 16:11
Zárás előtt 1 órával, még erősödik a magyar tőzsde. A főbb részvények vegyesen teljesítenek.
Részvény / Deviza / Áru Tovább emelkedett a benzinár, régen kellett már ennyit fizetni a kúton
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 21. 12:40
Utoljára június 16-án haladta meg a 635 forintot a benzin literenkénti átlagára.
Részvény / Deviza / Áru Erősen kezdte a hetet az OTP a tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 21. 12:01
Közel másfél százalékos emelkedéssel nyitott az árfolyam délelőtt.
Részvény / Deviza / Áru Hat új kérdés a magyar állampapírokról – milyen választási lehetőségeink vannak?
Eidenpenz József | 2026. szeptember 21. 10:11
Az állampapírok vásárlói köre folyton bővül, és a kisbefektetők ugyanazokat a kérdéseket teszik fel, újra és újra. Mennyire biztonságos? Mennyire éri meg? Melyik állampapírt vegyem? Hogyan döntsek? Forint vagy euró? Mi legyen, ha mégsem állampapír?
Részvény / Deviza / Áru Csökken a gáz- és az olajár, emelkedéssel nyitott a frankfurti tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 21. 09:54
A közel-keleti fejlemények álltak a figyelem középpontjában az európai tőzsdéken.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG