1p

Hamarabb hazahozná az uniós pénzeket egy Tisza-kormány, mint az Orbán-kormány?
Maradt még szövetségese Magyarországnak Európában?

Online Klasszis Klub élőben Szent-Iványi Istvánnal!
Vegyen részt és kérdezze Ön is a neves külpolitikai szakértőt!

2025. július 30. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

A forint az eurónkénti 316,50-es szintről 314-re erősödött a mai kereskedésben. A múlt héten azonban ugyanitt volt, így még korai lenne év végi árbeállítást sejteni.

A mozgás napon belül igen komoly, viszont 24-én, míg mi zárva voltunk, majdnem ugyanekkora gyengülés volt. Másoknál nem volt munkanap csere, így 24-én nyitva voltak a piacok, a forintot forgalom nélkül lehetett tologatni. Valószínűleg egy kósza eladó vagy egy unatkozó kereskedő okolható az akkor gyengülésért, és ezt ma csak kikorrigálta a piac.

Friss árfolyamok >>>

Múlt héten, a három teljes értékű munkanapon nagyjából a mostani, 314 körüli árfolyam volt a jellemző, így eddig ezt tekinthetjük piaci mozgásnak. Persze sokakban felmerül az év végi árfolyam beállítás lehetősége is, de erre csak akkor gyanakodhatunk, hogy ha a hátralévő 3 napban is folytatódik a heves erősödés.

Tavaly sokan spekuláltak az év végi árfolyamszépítésre, de ez elmaradt, így pozícióikat veszteséggel kellett zárniuk. Ezért idén feltehetőleg nincs spekuláció a tavalyi példa alapján, így ha mégis lenne jegybanki vagy kormányzati szépítési szándék, azt könnyedén ki lehetne vitelezni akár az utolsó nap is.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 28440 28400 28770 -0,07% 0 0 6 059 995 120 HUF 2025-07-28 17:10:39
MOL 3070 3052 3080 -0,32% 0 0 2 162 102 650 HUF 2025-07-28 17:10:59
MTELEKOM 1750 1746 1766 -0,57% 0 0 464 301 870 HUF 2025-07-28 17:08:59
RICHTER 10450 10340 10450 +0,38% 0 0 796 441 770 HUF 2025-07-28 17:05:21
OPUS 591 587 593 +0,17% 0 0 40 351 798 HUF 2025-07-28 17:05:12
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Elpárolgott a kezdeti jókedv a pesti tőzsdén
Privátbankár.hu | 2025. július 28. 18:41
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 74,04 pontos, 0,07 százalékos csökkenéssel 101 306,73 ponton zárt hétfőn.
Részvény / Deviza / Áru A nagy megállapodás sem segített a forinton
Privátbankár.hu | 2025. július 28. 18:21
Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben hétfőn kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Folyik a pezsgő az amerikai tőzsdéken a vasárnapi megállapodás után
Privátbankár.hu | 2025. július 28. 17:19
A 30 vezető iparvállalat DJIA-indexe 0,10 százalék, a részvények szélesebb körét érintő S&P 500 index 0,07 százalék pluszt, a technológiai részvények alakulását követő Nasdaq index 0,30 százalék erősödést jelzett.
Részvény / Deviza / Áru Pont így szokott kinézni a nagy kép, mielőtt durván beüt a krach
Privátbankár.hu | 2025. július 28. 15:16
Gyakorlatilag egész nyáron megállás nélkül emelkednek az amerikai tőzsdeindexek, sorra dőlnek a rekordok, csúcson a bitcoin, padlón a vállalati kötvények felára – meddig nőhetnek még a fák? A túláradó euforikus hangulat miatt egyre többen figyelmeztetnek arra: pont így szoktak kinézni a piaci buborékok, mielőtt kipukkannak.
Részvény / Deviza / Áru Gyenge kezdés után erőre kapott a BUX
Privátbankár.hu | 2025. július 28. 15:01
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a mínusz 0,48 pontos nyitás után emelkedett hétfő kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru A magyar tőzsde is örül a kereskedelmi paktumnak
Privátbankár.hu | 2025. július 28. 11:58
 A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a mínusz 0,48 pontos nyitás után emelkedett hétfőn délelőtt.  
Részvény / Deviza / Áru Egymás markába csapott Trump és Von de Leyen: száguldanak a tőzsdék
Privátbankár.hu | 2025. július 28. 09:57
Emelkednek a tőzsdék a kereskedelmi megállapodás hírére. 
Részvény / Deviza / Áru Megvan a vámmegállapodás: a forint is reagált
Privátbankár.hu | 2025. július 28. 07:43
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben hétfő reggelre a péntek esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Történelmi csúcson zárt a BUX a héten
Privátbankár.hu | 2025. július 27. 08:16
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 9,53 pontos, 0,01 százalékos emelkedéssel 101 380,77 ponton, új történelmi csúcson zárta a hetet.
Részvény / Deviza / Áru Kitört a forinton a péntek esti láz
Privátbankár.hu | 2025. július 25. 18:45
A magyar fizetőeszköz egyre erősebb lett a pénteki nap folyamán a bankközi kereskedésben.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG