2p
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) forgalma a héten 35 milliárd forinttal emelkedett az előző hetihez képest, a vezető részvények árfolyamai - a Richter kivételével - emelkedtek, így a BUX értéke is nőtt. A BÉT részvényszekciójának forgalma 76,4 milliárd forint volt, az előző heti 41,2 milliárd után.

A BUX 4,29 százalékkal emelkedett egy hét alatt, pénteken 18 083,82 ponton zárt. Az OTP 11,5 százalékos emelkedéssel, pénteken 4370 forinton - az előző péntekihez képest 450 forinttal magasabban - zárt. A Mol 1,45 százalékkal növekedett a héten, pénteken 11 900 forinton fejezte be a kereskedést. A Magyar Telekom papírjai 2,2 százalékkal magasabb árfolyamon zárták a hetet, mint az előzőt, pénteken a részvény 372 forintot ért. A Richter 0,08 százalékkal esett, pénteken 3822 forinton zárt.

A bankadó csökkentése

Hétfőn a magyar tőzsde közel 2 százalékos emelkedéssel zárt, miközben a német börzén ekkora volt a csökkenés. Elemzők a bankadó csökkentéséről, továbbá a kormánynak valamint az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Banknak (EBRD), az Erste Bankba való beszállásáról szóló bejelentéseknek tulajdonították a BUX emelkedését. A forgalom is magas, 15,8 milliárd forintos volt.

Kedden még hatottak a hétfői bejelentések, a forgalom régen látott, 28,1 milliárd forintos volt a BÉT-en. A forgalom túlnyomó részét, 24,1 milliárd forintot az OTP-részvények kereskedelme adta, amelynek árfolyama több mint 4 százalékkal emelkedett.

Szerdán a forgalom a keddi közel egyharmadára esett. A külföldi hangulat semleges, illetve enyhén pozitív volt. A magyar piacról eltűnt az elmúlt napok lendülete, a BUX 1 százalék körüli mínuszban zárt, de a papíroknál nem voltak nagy elmozdulások. 

Az orosz-ukrán megállapodás

Csütörtökön a forgalom 15,2 milliárd forint volt, a vezető részvények - a Magyar Telekom kivételével - erősödtek a szerdai záráshoz képest. Az orosz-ukrán megállapodás hírére a leghatározottabban a Richter reagált, a papír több mint 3 százalékos pluszban zárta a kereskedést

Pénteken majdnem a harmadára, 6,4 milliárd forintra esett vissza a forgalom. A BUX elvált az európai börzék emelkedő trendjétől. Az OTP és a Magyar Telekom részvényeinél az utóbbi napok emelkedése után korrekció történt. A Mol árfolyama annak ellenére nem emelkedett, hogy az utóbbi napokban az olaj ára nőtt. A Richter erősödésében pedig szerepet játszott az orosz-ukrán konfliktus tűzszüneti egyezménye.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 41600 41190 42050 -0,31% 0 0 30 865 063 250 HUF 2026-04-30 17:05:07
MOL 4136 4000 4166 +2,27% 0 0 3 560 674 246 HUF 2026-04-30 17:10:56
MTELEKOM 2456 2456 2500 -1,05% 0 0 1 905 943 950 HUF 2026-04-30 17:10:11
RICHTER 13070 12720 13170 +2,35% 0 0 4 370 981 480 HUF 2026-04-30 17:06:29
OPUS 328 295 328 +11,75% 0 0 232 872 045 HUF 2026-04-30 17:14:33
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Óriási balhé tört ki a New York-i tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. május 2. 08:39
Vegyesen zártak pénteken a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói. A munkások a milliárdosok ellen tüntettek.
Részvény / Deviza / Áru A semmiből jött – háborús pletykára rögtön esni kezdtek az olajárak
Privátbankár.hu | 2026. május 1. 14:54
Sajtóinformációk hoztak enyhüklést az olajpiacon. Feltehetőlkeg csak átmenetileg.
Részvény / Deviza / Áru Megvették a befektetők a magyar sztorit, senkinek sem jó a 100 dolláros olajár – Klasszis Podcast
Imre Lőrinc – Izsó Márton | 2026. május 1. 11:43
Vissza fognak térni az olajárak a hordónkénti 50-70 dolláros szint környékére, a kérdés, hogy mikor. A piac szerint 2027-ben már eljöhet ez a pillanat – mondta a Klasszis Podcast legújabb epizódjában Vince Péter, az MBH Befektetési Bank Advisory Desk vezetője. Hiába az iráni háború és a geopolitikai kockázatok, újabb csúcsokra törnek a tőzsdék, ráadásul a magyar eszközök különösen vonzóvá váltak a Tisza kétharmados győzelme óta. Leginkább a külföldi befektetők szemében.
Részvény / Deviza / Áru Alig akarták abbahagyni – tőzsdehuszároké volt a terep
Privátbankár.hu | 2026. május 1. 10:06
Jó hangulatban telt a kereskedés tegnap a tengerentúlon.
Részvény / Deviza / Áru Kicsattan a forint – ennyit ér a majális idején
Privátbankár.hu | 2026. május 1. 09:51
A bankközi devizapiacon bizony ma sincs megállás.
Részvény / Deviza / Áru Gyengüléssel fejezte be a rövid hetet a forint
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 18:26
Vegyes nap után mínuszban zárt.
Részvény / Deviza / Áru Fordult a hangulat a magyar tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 17:39
Erős napot zárt a BÉT.
Részvény / Deviza / Áru Komoly felvásárlást jelentett be a Mol
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 17:07
A Mol újabb hazai szénhidrogén-termelési érdekeltséggel erősíti Magyarország energiabiztonságát. A vállalat megvásárolja az O&GD részesedését a középső és keleti országrészben található szénhidrogén bányatelkeiben a kapcsolódó infrastruktúrával együtt. A tranzakció után a Mol napi termelése várhatóan körülbelül 900 hordó egyenértékkel növekszik.
Részvény / Deviza / Áru Bőkezű az Amixa Holding a részvényeseivel
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 16:41
Nagyvonalú osztalékkal kedvez részvényeseinek az Amixa Holding: a BÉT Standard kategóriájában jegyzett társaság közgyűlése közel 390,2 millió forint osztalék kifizetéséről döntött. A részvényenkénti 30 forintos osztalék önmagáért beszél: a Foodnet-akvizíció rövid idő alatt termőre fordult, az Amixa pedig ennek eredményét most közvetlenül is megosztja a részvényeseivel.
Részvény / Deviza / Áru Jól kezdte a napot a Wall Street
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 16:16
Emelkedéssel rajtoltak az amerikai piacok.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG