2p

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1442,86 pontos, 1,18 százalékos csökkenéssel, 120 443,10 ponton zárt hétfőn.

A részvénypiac forgalma 49,5 milliárd forint volt, a vezető részvények a Mol kivételével csökkentek a pénteki záráshoz képest.

Árfolyam

Czibere Ákos, az Equilor Befektetési Zrt. elemzője az MTI-nek elmondta: a közel-keleti fejlemények miatt eladási hullámmal indult a kereskedés a világ vezető tőzsdéin, a megugró olajárak miatt felerősödtek a növekedéssel kapcsolatos aggodalmak. A magyar piac a nyugat-európai tőzsdékhez képest alulteljesítő volt, átlagot jóval meghaladó forgalom mellett. Az emelkedő olajárak hatására egyedül a Mol tudott erősödni, az OTP nagyot esett a nyitásban, utóbb kissé korrigált – mondta.

  • A Mol 60 forinttal, 1,63 százalékkal 3740 forintra erősödött, 5,7 milliárd forintos forgalomban.
  • Az OTP-részvények ára 800 forinttal, 2,19 százalékkal 35 700 forintra csökkent, forgalmuk 37,4 milliárd forintot tett ki.
  • A Magyar Telekom árfolyama 55 forinttal, 2,58 százalékkal 2080 forintra esett, forgalma 2,0 milliárd forint volt.
  • A Richter-papírok árfolyama 100 forinttal, 0,87 százalékkal 11 390 forintra gyengült, a részvények forgalma 2,8 milliárd forintot ért el.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 46100 45520 46380 +3,02% 46100 0 22 916 144 900 HUF 2026-07-21 17:05:25
MOL 4328 4184 4328 +2,46% 0 0 5 814 782 900 HUF 2026-07-21 17:05:20
MTELEKOM 2664 2622 2674 +1,06% 0 0 1 047 096 144 HUF 2026-07-21 17:05:04
RICHTER 11780 11780 11990 -1,26% 11780 0 1 495 271 330 HUF 2026-07-21 17:05:02
OPUS 370 360 372 -4,44% 0 0 20 138 646 HUF 2026-07-21 16:59:52
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Enyhe emelkedésben itthon a tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 15:13
A részvénypiac forgalma fél háromig 19,6 milliárd forint volt.
Részvény / Deviza / Áru Megvették az OTP újabb nagy dobását a pesti kereskedők
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 12:14
Izgalomból és forgalomból is kijut a mai nap a pesti parketten.
Részvény / Deviza / Áru Ez nem vetítés: hatalmasat ralizik a csillagokat is lehozó mozióriás
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 11:27
Zabolázatlan vágtába kezdett a friss riportot követően.
Részvény / Deviza / Áru Ez most a legutáltabb szektor? Nyolc részvény 73 százalékos veszteséggel
Eidenpenz József | 2026. július 21. 10:18
​Számos kriptovaluta-vállalat igyekszik a hagyományos tőzsdékre, az IPO-k azonban nem garantálják a sikert, a részvényárfolyam emelkedését, sőt. A piac jelenleg nem hajlandó túl jó árat fizetni a blokkláncról, a tokenizációról és az új pénzügyi infrastruktúráról szóló hangzatos történetekért. Olcsó vagy kerülendő?
Részvény / Deviza / Áru Mire várnak? Ténferegnek az európai pénzgyárak
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 09:41
Nem igazán találják az irányt Európa főbb piacai a keddi nyitáskor.
Részvény / Deviza / Áru Mi történik? A forintot mintha satuba fogták volna
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 07:33
Nincs sok jó abban, ahogy az újabb keddi napon rajtolt a magyar fizetőeszköz.
Részvény / Deviza / Áru Fittyet hánytak ezek az amerikai cégek a baljós árnyakra
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 07:02
A hétfői kereskedésben ennek a szektornak a képviselői minden rossz hírt le tudtak rázni magukról a tengerentúlon.
Részvény / Deviza / Áru Szépen végigmasírozta a napot a forint
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 19:15
Vegyesen alakult a magyar fizetőeszköz árfolyama a főbb devizákkal szemben hétfőn estére reggelhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Pörögtek a dollártízmilliárdok a világbajnokság alatt
Eidenpenz József | 2026. július 20. 19:02
A Polymarket és a Kalshi forgalma a világbajnokság miatt rekordokat döntött, ez volt a legnagyobb profitot hozó sportesemény eddig. A világbajnok csapatra 4,3 milliárd dollárnyi tipp született, de ezen kívül külön az egyes meccsekre, gólarányokra, góllövőkre és számos más dologra kötött üzletek értéke is hatalmas. Pedig csak a világbajnokság alatt két újabb országban tiltották le ezt a típusú fogadást.
Részvény / Deviza / Áru Nap végére elnyugodott a BÉT
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 18:06
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 619,56 pontos, 0,44 százalékos emelkedéssel, 141 600,83 ponton zárt hétfőn.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG