2p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

Csökkent a BUX.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 0,79 pontos csökkenéssel, 103 271,99 ponton nyitott pénteken. A csütörtöki záróértékéhez képest minimálisan gyengült.

Kisebb csökkenéssel indulhat a kereskedés pénteken a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) az Equilor Befektetési Zrt. senior elemzője szerint. A BÉT részvényindexe, a BUX 2168,96 pontos, 2,15 százalékos emelkedéssel 103 272,78 pontos új történelmi csúcson zárt csütörtökön.

Varga Zoltán az MTI-nek küldött kommentárjában közölte, a vezető részvények közül az OTP árfolyamában 30 ezer forintnál húzódik lélektani szint, majd 30 191 forintnál látható technikai ellenállás. Az OTP folytatta a sajátrészvény-vásárlásokat, csütörtökön 34 414 darab részvényt vásárolt a társaság, az átlagár 29 807 forinton alakult. Csütörtökön az OTP-részvények ára 1110 forinttal, 3,85 százalékkal 29 970 forintra nőtt, forgalmuk 20,9 milliárd forintot tett ki.

A Mol továbbra is a 3043 forintos ellenállással küzd, míg támaszzónát a 30 és az 50 napos mozgóátlagok jelentenek, 2998 és 3020 forint között. Elmaradt a várakozásoktól a Mol a második negyedévben, a társaság a főbb sorokon a vártnál alacsonyabb eredményeket tett közzé. Az elemző úgy vélte, hogy a Mol a közzétett negyedéves eredmények miatt csökkenéssel kezdheti a kereskedést. Az előző nap a Mol 2 forinttal, 0,07 százalékkal 3010 forintra erősödött 1,2 milliárd forintos forgalomban.

A Richter fontos támasznál mozog, amely 10 211-10 227 forint között látható, míg ellenállási szintek 10 285, majd 10 470 forintnál húzódnak. Csütörtökön a Richter-papírok árfolyama 30 forinttal, 0,29 százalékkal 10 260 forintra erősödött, a részvények forgalma 2,0 milliárd forintot ért el. Hozzátette, hogy a Magyar Telekom a kedvező negyedéves jelentést követően az 1800 forintos ellenállás felett zárt, a következő potenciális akadály 1868 forintnál lehet. Az előző nap a Magyar Telekom árfolyama 68 forinttal, 3,89 százalékkal 1818 forintra emelkedett, forgalma 2,3 milliárd forint volt.

(MTI)

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 41900 41110 42200 +0,12% 41900 41920 6 098 682 370 HUF 2026-11-03 15:32:21
MOL 5025 4942 5065 +1,52% 5015 5025 2 844 336 063 HUF 2026-11-03 15:34:05
MTELEKOM 2900 2860 2906 +0,83% 2898 2902 779 106 900 HUF 2026-11-03 15:34:38
RICHTER 13000 12840 13070 0,00% 12990 13020 713 837 340 HUF 2026-11-03 15:33:03
OPUS 196 190 196 +2,29% 195 196 4 939 446 HUF 2026-11-03 15:27:42
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Hasítanak a Mol-papírok
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 14:44
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 2,85 pontos nyitás után emelkedett kedden kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Kíméletlen mészárlás: ilyen súlyos csapás rég nem érte az aranyat és az ezüstöt
Czwick Dávid | 2026. november 3. 14:28
Amíg Ön őszi szünetre vonult, vagy éppen halloweeni mulatságban töltötte az idejét, addig megnyílt a föld az árupiacon, amit főleg a nemesfémek szenvedtek meg. Az arany unciánkénti világpiaci ára kőkeménynek hitt szintet bukott el, de az ezüst még rosszabbul járt. Utóbbi piacán ráadásul egy vészjósló mutató is bejelzett. De elérték-e a gödör alját a legfontosabb nemesfémek? Vagy újabb lejtmenetre kell készülni? Ezekre is keressük a választ.  
Részvény / Deviza / Áru Gyanúsan nagy a csend a pesti kereskedők körében
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 12:54
Forgalom is alig volt a Budapesti Értéktőzsde keddi kereskedési napjának első félidejében.
Részvény / Deviza / Áru Mentőövet dobtak az ipari óriások tegnap Amerikának
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 08:38
Újabb gyatra napot tudtak le a tengerentúli piacok, csak a Dow Jones erősödött.
Részvény / Deviza / Áru Nem lesz jobb a kedve, ha rápillant a forintra – ennyit ér kedd reggel
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 07:53
Így változott este óta a helyzet a bankközi devizapiacon.
Részvény / Deviza / Áru Kilőtt az Apple, újabb rekord miatt dörzsölheti markát a cég
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 07:04
Rendkívüli eredményekről jelentett a világ egyik legértékesebb techcége. 
Részvény / Deviza / Áru Helyrehozza-e a Tisza kormány az előd-kormányok húsz éves jogsértését?
Zelei Béla | 2026. november 2. 18:53
A 2027-es költségvetési tervek megismerése után sem felhőtlen a kárpótlásijegy-tulajdonosok öröme.
Részvény / Deviza / Áru Nézze, hogyan kezdte a forint a novembert
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 18:40
Erősödött a forint a főbb devizákkal hétfőn kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Budapestig ért az amerikai befektetők derűje
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 17:48
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 72,68 pontos, 0,05 százalékos emelkedéssel 145 330,02 ponton zárt hétfőn.
Részvény / Deviza / Áru Mit láthatnak a befektetők? Kitört az optimizmus egy nappal az amerikai félidős választások előtt
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 16:01
Kiváló hangulatban kezdték el a hétfői kereskedést az amerikai befektetők. Eközben az olajárak óriásit zuhannak.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG