2p
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe hétfő kivételével mindennap újabb és újabb történelmi csúcson zárt az elmúlt héten - a történelmi rekord meghozta a befektetők kedvét, a forgalom közel a duplájára emelkedett. A legjobban teljesítő bluechipünk több mint 7 százalékkal drágult egyetlen hét alatt, de nem volt olyan vezető részvény, ami kimaradt volna az emelkedésből.
A BUX értékének alakulása az elmúlt 1 hónapban.

Az index kilenc év után az idén november 7-én döntötte meg először a korábbi csúcsát, amelyet még 2007. július 23-án állított fel. Azóta már többször ért el újabb csúcsokat a BUX.

A részvénypiac forgalma is növekedett a héten, megközelítette a 70 milliárd forintot az előző heti 37 milliárd után. A vezető részvények mindegyikének emelkedett az árfolyama, legjobban a Molé, több mint 7 százalékkal.

Bluechip Heti záróár Változás 1 hét alatt
Mol 20 555 +7,20%
OTP 8 411 +3,85%
Richter 6 171 +3,40%
Magyar Telekom 491 +0,61%

Hétfőn a BÉT követte a nemzetközi tőzsdék mozgását. A BUX az előző pénteki értékével szinte megegyezően zárt, lényegi elmozdulás egyik vezető részvénynél sem volt. Napi összefoglalónkat itt olvashatja >>

Kedden a BUX 324,98 pontos, 1,06 százalékos emelkedéssel újabb történelmi csúcson, 30 938,13 ponton zárt. A nyugat-európai kereskedésnek megfelelően teljesítettek a magyar vezető részvények, az egész napi kereskedésre jellemző volt a vételi erő jelenléte. Összefoglalónk >>

Szerdán 1,41 százalékot emelkedett a BUX, ismét megdöntve az előző napon felállított rekordját. Egy szakértő a  kereskedést kommentálva úgy fogalmazott: az abszolút csúcs olyan technikai alapot ad, amire a befektetők előszeretettel "ráugranak". Napi összefoglalónk itt olvasható >>

Csütörtökön a BUX 0,83 százalékos emelkedéssel újabb történelmi csúcsot ért el (napi összefoglaló itt), és a lendület nem állt meg pénteken sem, amikor 0,76 százalékkal ugyancsak meghaladta az előző napi értéket a magyar tőzsdeindex (pénteki összefoglalónk itt olvasható).

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 42930 42890 43400 +0,63% 42930 42940 8 556 589 240 HUF 2026-11-05 15:20:55
MOL 4992 4954 5090 -2,12% 4988 4992 3 301 822 218 HUF 2026-11-05 15:21:41
MTELEKOM 2876 2872 2938 -1,51% 2872 2876 826 432 150 HUF 2026-11-05 15:21:01
RICHTER 12970 12850 13000 +0,54% 12960 12970 563 405 280 HUF 2026-11-05 15:20:09
OPUS 206 196 214 -3,95% 207 208 29 719 906 HUF 2026-11-05 15:20:35
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Fájdalmas napja van a Molnak
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 14:45
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,15 pontos nyitás után csökkent csütörtökön kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Egyelőre nincs túl jó nap a pesti tőzsdén, de még lehet fordulat
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 12:05
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,15 pontos nyitás után csökkent csütörtökön délelőtt.
Részvény / Deviza / Áru Hogyan működhetnének a kriptovaluták a magyar gazdaság motorjaként?
Eidenpenz József | 2026. november 5. 10:53
Élénkül az érdeklődés a magyarországi kriptovaluta-vállalkozói engedélyek iránt, de a korábbi jobbizonytalanság következményei még érződnek. Az MNB párbeszédet kínál, de a biztonsági követelményekből nem engedne. A vállalkozók szerint a nemzetközi központtá váláshoz kiszámítható jogalkalmazás, célzott vállalkozásfejlesztés és ágazati szabályok is kellenek.
Részvény / Deviza / Áru Az amerikai választások után megérkeztek a vásárlók a pesti tőzsdére is
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 09:19
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 0,15 pontos emelkedéssel, 147 607,60 ponton nyitott csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Mennyiért adnak most egy eurót?
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 07:33
Vegyesen alakult, kevéssé változott a forint árfolyama a főbb devizák előző esti jegyzéséhez képest csütörtök reggelre a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru A demokraták győzelme után szárnyalt a New York-i tőzsde is
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 06:26
Jelentős emelkedéssel zártak szerdán, a demokraták félidős választásokon aratott keddi győzelme utáni napon a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói. 
Részvény / Deviza / Áru A republikánusokkal együtt a dollár is padlót fogott
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:36
Így alakultak az árfolyamok szerda estére.
Részvény / Deviza / Áru Így hatott Trump buktája a magyar tőzsdére
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:13
Bezárt a BÉT, íme, az eredmény!
Részvény / Deviza / Áru Az amerikai tőzsde jobb erőben van, mint a Republikánus Párt
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 17:29
Így indított a tengerentúli börze a félidős választásokat követően.
Részvény / Deviza / Áru Bemondták az elemzők: Trump zakója után a politikánál is nagyobb erőké lehet a főszerep a piacon
Czwick Dávid | 2026. november 4. 15:21
Félidős? Választás? Amerikában? Trump második ciklusának derekán nem csak az Egyesült Államok választópolgárainak kedélyeit borzolják a választási eredmények. A politika fejleményei nagy hullámokkal elérték a pénzpiacokat is, de a közjogi aktus pénzpiaci hatása rövidebb lehet, mint sokan gondolják. Lecsengését követően pedig a kereskedők, befektetők jobban teszik, ha a politikánál is nagyobb, megfoghatatlan erőkre koncentrálnak, ha profitra akarnak szert tenni. És ezúttal egy kedvező historikus adattal is számolhatnak a piaci szereplők. Íme, a részletek!
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG