2p
Nagyot erősödtek pénteken az európai tőzsdeindexek, Amerikában újra csúcsra emelkedtek a tőzsdei mutatók - ma nem várnak ilyen folytatást a szakértők.

Pénteken az európai tőzsdék nagy indexemelkedéssel nyugtázták az Európai Központi Bank (EKB) kötvényvásárlási programjának kilátásba helyezett kiterjesztését. Az amerikai indexek rekordértéken zártak, részben az EKB-bejelentésre emelkedésnek indult európai indexeket követve, részben pedig a váratlan, több mint két év után először végrehajtott kínai kamatcsökkentés, illtetve más, adminisztratív jellegű kínai gazdaságösztönző intézkedések hatására (egyebek mellett közvetlenül megjelenhetnek már a magánbefektetők is a kínai tőzsdén, amire korábban még nem volt példa).

Tőzsdei szakértők szerint mára kevés marad a lendületből, a Reuters által megkérdezett tőzsdei szakértők a hétfői kereskedés elején kis csökkenést, legfeljebb stagnálást várnak.

Hétfőn az európai kereskedelemben erőteljes piacbefolyásoló hatása lehet a német ifo gazdaságkutató intézet novemberi németországi gazdasági hangulatindexének. Az indexre szakértők csökkenést jeleznek előre. Az érték várhatóan 103,0 pont lesz az előző havi 103,2 pont után, ami 22 havi mélypont volt és elmaradt az elemzői várakozásoktól.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 40550 39150 40690 +3,97% 40540 40550 13 683 164 770 HUF 2026-04-10 12:34:21
MOL 3986 3970 4018 -0,55% 3980 3986 641 748 900 HUF 2026-04-10 12:32:40
MTELEKOM 2254 2224 2254 +1,08% 2254 2260 1 007 503 416 HUF 2026-04-10 12:33:19
RICHTER 12590 12420 12650 +1,53% 12590 12600 926 083 670 HUF 2026-04-10 12:33:46
OPUS 440 415 499 +2,44% 440 443 1 085 869 508 HUF 2026-04-10 12:34:21
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Nagyot megy az OTP a tőzsdén, ismét 40 ezer forint fölé emelkedhet az árfolyam
Privátbankár.hu | 2026. április 10. 11:57
Péntek délelőtt már 39 980 forintra erősödött az OTP árfolyama, ami felfelé húzta a BUX-indexet is. A Mol-papírok értéke viszont csökkent.
Részvény / Deviza / Áru Így alakulhat az OTP árfolyama pénteken: indul a hét utolsó kereskedési napja
Privátbankár.hu | 2026. április 10. 09:14
A csütörtöki 1,76 százalékos esést követően az OTP-papírok árfolyama akár 37 ezer forint alá is csökkenhet, de elérheti a 40 ezer körüli ellenállási zónát is. Az ázsiai tőzsdék már bezártak a hétre, Tokióban elégedetten mehettek haza a kereskedők.
Részvény / Deviza / Áru Annyira sűrű volt a hét, hogy a forint is elfáradt a végére
Privátbankár.hu | 2026. április 10. 07:31
Mindhárom fő devizával szemben gyengült a forint, a dollár árfolyama már 322 felett jár péntek reggel.
Részvény / Deviza / Áru Lendületesen zártak a New York-i techrészvények
Privátbankár.hu | 2026. április 10. 06:31
0,83 százalékkal emelkedett a Nasdaq Composite mutató, emellett az S&P 500 és a Dow Jones is pluszban zárt csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Feltápászkodott a forint
Privátbankár.hu | 2026. április 9. 18:38
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben csütörtök kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru A bedőlt tűzszünet rontotta el a hangulatot Budapesten
Privátbankár.hu | 2026. április 9. 17:42
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 1700,25 pontos, 1,31 százalékos csökkenéssel, 128 030,58 ponton zárt csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Drágult az olaj, nyugtalan ébredtek az amerikai piacok
Privátbankár.hu | 2026. április 9. 16:01
Mínuszban nyitottak az amerikai értékpapírpiacok csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Fájdalmas napja van az OTP-nek és a Richternek
Privátbankár.hu | 2026. április 9. 14:53
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 4,13 pontos nyitás után csökkent csütörtökön kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Kihúzták a szőnyeget az OTP és Richter lába alól
Privátbankár.hu | 2026. április 9. 11:46
De az egész tőzsdének nincs jó napja csütörtökön eddig.
Részvény / Deviza / Áru A tőzsdéken sem értik, hogy most mi is van
Privátbankár.hu | 2026. április 9. 09:41
Teljes a bizonytalanság az iráni helyzet körül, és ez az árfolyamokon is meglátszik.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG