2p
Hamarosan jöhet az első kereskedési nap, amikor már a Duna House papírjai is forognak a tőzsdén.

A társaság a mai napon kérvényezi a BÉT-től az első kereskedési nap kitűzését - közölte a cég a Privátbankárral.

Szép kör volt

Mint arról korábban beszámoltunk, a Duna House Holding Nyrt. nyilvános és zártkörű részvényértékesítése, amelynek keretében a magánbefektetők és intézmények jegyzési áron összesen 3,3 milliárd forint értékben nyújtottak be részvényvásárlási igényt, lezárult. A zártkörű részvényértékesítés keretében 356.600 darab részvény került értékesítésre 3960 forintos áron, összesen 1,4 milliárd forint értékben, így az október 28-i allokáció keretében a nyilvános értékesítéssel együtt 2,6 milliárd forint értékben került sor részvényértékesítésre. A 3960 forintos végső ár az intézményi igények nagyságára és a részvények iránti későbbi kereslet fenntartására tekintettel került megállapításra.

A részvényjegyzés zárását követő pénzügyi elszámolás is sikeresen lezajlott november 3-án. A nyilvános jegyzésen résztvevők a jegyzési ár és a végső ár közötti különbözetet a forgalmazóktól visszakapták, az intézményi befektetők befizetései pedig elszámolásra kerültek.

Így keresheted majd

A Duna House Nyrt. részvények (Ticker: DUNAHOUSE) besorolását és a kereskedés megkezdésének kitűzését a társaság a Budapesti Értéktőzsdénél a mai napon kezdeményezi. A társaság részvényeivel történő kereskedés a BÉT döntése alapján néhány napon belül megkezdődhet.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 42950 42890 43400 +0,68% 42940 42950 8 467 922 580 HUF 2026-11-05 15:19:08
MOL 4996 4954 5090 -2,04% 4988 4992 3 293 285 902 HUF 2026-11-05 15:15:08
MTELEKOM 2874 2872 2938 -1,58% 2874 2878 824 816 862 HUF 2026-11-05 15:18:10
RICHTER 12980 12850 13000 +0,62% 12980 13000 546 759 770 HUF 2026-11-05 15:18:28
OPUS 206 196 214 -3,95% 206 207 28 553 181 HUF 2026-11-05 15:15:39
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Fájdalmas napja van a Molnak
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 14:45
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,15 pontos nyitás után csökkent csütörtökön kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Egyelőre nincs túl jó nap a pesti tőzsdén, de még lehet fordulat
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 12:05
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,15 pontos nyitás után csökkent csütörtökön délelőtt.
Részvény / Deviza / Áru Hogyan működhetnének a kriptovaluták a magyar gazdaság motorjaként?
Eidenpenz József | 2026. november 5. 10:53
Élénkül az érdeklődés a magyarországi kriptovaluta-vállalkozói engedélyek iránt, de a korábbi jobbizonytalanság következményei még érződnek. Az MNB párbeszédet kínál, de a biztonsági követelményekből nem engedne. A vállalkozók szerint a nemzetközi központtá váláshoz kiszámítható jogalkalmazás, célzott vállalkozásfejlesztés és ágazati szabályok is kellenek.
Részvény / Deviza / Áru Az amerikai választások után megérkeztek a vásárlók a pesti tőzsdére is
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 09:19
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 0,15 pontos emelkedéssel, 147 607,60 ponton nyitott csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Mennyiért adnak most egy eurót?
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 07:33
Vegyesen alakult, kevéssé változott a forint árfolyama a főbb devizák előző esti jegyzéséhez képest csütörtök reggelre a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru A demokraták győzelme után szárnyalt a New York-i tőzsde is
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 06:26
Jelentős emelkedéssel zártak szerdán, a demokraták félidős választásokon aratott keddi győzelme utáni napon a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói. 
Részvény / Deviza / Áru A republikánusokkal együtt a dollár is padlót fogott
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:36
Így alakultak az árfolyamok szerda estére.
Részvény / Deviza / Áru Így hatott Trump buktája a magyar tőzsdére
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:13
Bezárt a BÉT, íme, az eredmény!
Részvény / Deviza / Áru Az amerikai tőzsde jobb erőben van, mint a Republikánus Párt
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 17:29
Így indított a tengerentúli börze a félidős választásokat követően.
Részvény / Deviza / Áru Bemondták az elemzők: Trump zakója után a politikánál is nagyobb erőké lehet a főszerep a piacon
Czwick Dávid | 2026. november 4. 15:21
Félidős? Választás? Amerikában? Trump második ciklusának derekán nem csak az Egyesült Államok választópolgárainak kedélyeit borzolják a választási eredmények. A politika fejleményei nagy hullámokkal elérték a pénzpiacokat is, de a közjogi aktus pénzpiaci hatása rövidebb lehet, mint sokan gondolják. Lecsengését követően pedig a kereskedők, befektetők jobban teszik, ha a politikánál is nagyobb, megfoghatatlan erőkre koncentrálnak, ha profitra akarnak szert tenni. És ezúttal egy kedvező historikus adattal is számolhatnak a piaci szereplők. Íme, a részletek!
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG