3p

Növekvő forgalom mellett csúcsot döntött a BUX.

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX a múlt heti záráshoz képest 2,35 százalékkal emelkedve 143 072,29 pontos történelmi csúcsra jutott pénteken. A heti forgalom 103,0 milliárd forintról 137,5 milliárd forintra nőtt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek, az OTP árfolyamrekordot döntött.

A tőzsdeindex a kedvezőtlen nemzetközi hangulat miatt csökkenéssel kezdte a hetet, a befektetők a hétvégi iráni villongások miatt bizonytalanodtak el.

Kedden a felek tárgyalóasztalhoz ültek, az OTP saját részvényeket vásárolt, a Mol pedig kötvénykibocsátást jelentett be lengyel piacon, a BUX ezek hatására csúcsot döntött.

A hét közepén ismét kedvezőtlenül alakult a külső környezet, ezért a szerdai kereskedés is csökkenéssel zárult, a csütörtöki viszont jelentős emelkedéssel és újabb BUX-rekorddal ért véget. A tőzsdei hangulat javulása mellett ez valószínűleg a Mol lengyelországi kötvénykibocsátásának is köszönhető, ennek hatására ugyanis a vállalat árfolyama több mint 3 százalékkal nőtt.

A hét utolsó kereskedési napján folytatódott az emelkedés, a tőzsdeindex mellett az OTP is történelmi csúccsal fejezte be a hetet.

Árfolyam

Heti összefoglalójában az Equilor Befektetési Zrt. kiemelte, hogy a BUX rekordjai mögött elsősorban az OTP erősödése áll, de a hét második felében már a Mol is jelentős mértékben segítette az emelkedést. A tőzsdei hangulat másutt szintén kedvezően alakult, ezt bizonyítja, hogy a német DAX és az amerikai Dow Jones ugyancsak rekordot döntött a héten.

A belföldi kereskedést befolyásoló események közül kiemelték, hogy lezárult a Magyar Telekom részvény-visszavásárlása. A keretből 3,7 milliárd forint maradt, a további vásárlásokat jövő tavaszra, a következő éves közgyűlést megelőzően tervezik – tették hozzá.

A héten a legnagyobb mértékben, 6,60 százalékkal a Mol erősödött, a hetet 3910 forinton fejezte be, összforgalma meghaladta a 12,9 milliárd forintot.

Most a Mol volt a nyerő
Most a Mol volt a nyerő
Fotó: DepositPhotos.com

Az OTP árfolyama 2,42 százalékkal 46 920 forintra emelkedett több mint 73,9 milliárd forintos heti forgalom mellett.

A Magyar Telekom részvényeinek értéke 0,30 százalékkal 2670 forintra csökkent 5,7 milliárd forintos forgalomban.

A Richter 0,57 százalékkal 12 190 forintra gyengült, heti forgalma meghaladta a 8,3 milliárd forintot.

A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 1,27 százalékkal emelkedve 9381,56 forinton fejezte be a hetet.

(MTI)

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 42430 41510 42450 +1,90% 0 0 11 119 218 770 HUF 2026-10-16 17:14:17
MOL 5075 5010 5080 +0,50% 0 0 3 347 695 400 HUF 2026-10-16 17:05:23
MTELEKOM 2692 2656 2718 +1,20% 0 0 1 852 697 934 HUF 2026-10-16 17:05:15
RICHTER 12470 12460 12810 -1,89% 0 0 2 370 109 580 HUF 2026-10-16 17:05:26
OPUS 213 210 226 -1,39% 0 0 44 419 769 HUF 2026-10-16 17:09:30
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Végre vége: gyalázatos hetet zártak a piacok, földbe állt a Nasdaq
Privátbankár.hu | 2026. október 17. 11:41
Nem lehetett jó kedve a héten az amerikai kereskedőknek.
Részvény / Deviza / Áru Mit művelt a forint? Így adják és veszik az eurót péntek este
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 18:51
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben pénteken kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Csak a Richter maradt le pénteken
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 18:00
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1016,35 pontos, 0,7 százalékos emelkedéssel, 145 471,12 ponton zárt pénteken.
Részvény / Deviza / Áru Felemásan ébredtek az amerikai befektetők, olcsóbb lett az olaj
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 16:32
Vegyesen nyitottak az amerikai értékpapírpiacok pénteken.
Részvény / Deviza / Áru 3,7 százalék – A szám, ami a frászt hozta az aranyra, hát még az ezüstre
Czwick Dávid | 2026. október 16. 15:10
Csak pillanatnyi megingást vagy egy egyre nagyobb medvét látunk? Látványos eladási hullám söpört végig a nemesfémek piacán, mivel egy nem várt adat ráijesztett a befektetőkre. Az ezüst valósággal kapitulált, de a lélektani szinteket áttörő arany alól is kirántották a talajt. Vajon lesz ez még rosszabb is? Erre is keressük a választ. Íme a részletek. 
Részvény / Deviza / Áru Magára talált a tőzsde, kiemelkedik a mezőnyből a Magyar Telekom
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 14:51
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a mínusz 0,44 pontos nyitás után emelkedett pénteken kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Enyhe pluszban a hazai tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 11:47
Minimális emelkedéssel áll a BUX-index. A blue chipek között továbbra is vegyes a kép.
Részvény / Deviza / Áru Felemás hangulat alakult ki a kereskedés első perceiben
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 09:43
Vegyesen indult a nap mind a hazai, mint az európai tőzsdei kereskedésben. Itthon csak az OTP indult pluszban.
Részvény / Deviza / Áru Jó hír érkezett az olajról
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 08:57
Enyhe csökkenésbe kezdett az olaj a nemezetközi kereskedésben.
Részvény / Deviza / Áru Eddig ez nem a forint napja
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 08:03
Egyedül csak a dollárral szemben tudott erősödni a hazai deviza.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG