2p

Új, 138 milliárd forintos árbevételű vállalatcsoport jelenik meg a Budapesti Értéktőzsdén azáltal, hogy az UBM Holding Nyrt. megszerzi Magyarország piacvezető takarmánygyártó vállalatcsoportjának, az UBM Trade Zrt-nek közel 100 százalékát.

Jelentős lépést tesz a Budapesti Értéktőzsdén 2016 óta jegyzett UBM Holding Nyrt. azzal, hogy megszerzi a 25 éves UBM Trade Zrt. közel 100 százalékát. A tranzakció ajándékozás útján jött létre, miután az UBM Trade Zrt. kilenc magánszemély részvényese a társaságban fennálló 99,82 százalékos tulajdonrészét ajándékozási szerződés keretében a tulajdonukban álló UBM Holding Nyrt-re ruházta át október 1-jei hatállyal. A független értékbecslésen alapuló tranzakció értéke 20,7 milliárd forint, így annak mérete a Budapesti Értéktőzsdén is jelentősnek mondható - közölte a felvásárlást végző cég.

A mezőgazdaság is megjelent a BÉT-en (fotó: MTI)
A mezőgazdaság is megjelent a BÉT-en (fotó: MTI)

A lépéssel fontos állomásához érkezik az UBM Csoport öt évvel ezelőtt indult tőzsdérelépési folyamata. A társaság a továbbiakban is vizsgálja a tőkepiaci forrásbevonási lehetőségeket, melynek célja, hogy az UBM tervezett további növekedését finanszírozza. A tranzakció a magyar tőkepiac szempontjából is fontos momentum, mert ezzel a gazdaság egyik legfontosabb ágazata, a mezőgazdaság egy szelete is elérhető lesz a befektetők számára, amellett, hogy egy nagyvállalat lép a parkettre - fűzték hozzá.

Az 1996-ban alapított UBM Csoport 2020-ban 138 milliárd forintos árbevételt és 1,6 milliárd forint adózott eredményt ért el. A Magyarország mellett Ausztriában, Romániában, Szlovákiában és Szerbiában jelenlevő Csoport forgalmának közel fele exportból származik. A társaság a hazai takarmánygyártás piacvezetője, valamint vezető alapanyagkereskedő, különösen a gabona- és fehérjekereskedelem terén meghatározó a pozíciója. 

Az UBM Csoport eredményei számokban (2020):
•    138 milliárd forintos árbevétel
•    450 féle termék
•    több mint 800 ezer tonna gabona- és olajosmagkereskedelem 
•    közel 600 ezer tonna takarmány-előállítás
•    több mint 200 ezer tonna szójadara-kereskedelem
•    145 ezer tonna takarmány-alapanyag kereskedelem
•    12 ezer tonna premixgyártás

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 41240 40250 41390 +0,10% 0 0 26 695 999 950 HUF 2026-11-06 17:07:37
MOL 4816 4812 4980 -3,33% 0 0 4 895 307 706 HUF 2026-11-06 17:05:29
MTELEKOM 2902 2822 2940 +1,11% 0 0 3 155 050 676 HUF 2026-11-06 17:05:13
RICHTER 12870 12820 12980 -0,77% 0 0 3 832 400 580 HUF 2026-11-06 17:05:07
OPUS 208 200 212 +3,99% 0 0 62 047 090 HUF 2026-11-06 17:05:25
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Trumpnak New Yorkban is kicsengettek
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 08:03
A Dow Jones közel fél százalékot veszített az értékéből pénteken.
Részvény / Deviza / Áru Mol-rekord, OTP-kockázat: mi jöhet a két magyar tőzsdei óriásnál?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 21:14
A negyedik negyedévben már visszaesés jöhet a Molnál a harmadik negyedévhez képest, az OTP-t viszont nem rengeti meg a paraguayi bank csődje.
Részvény / Deviza / Áru Ennyivel lett olcsóbb az euró reggel óta
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 18:35
A svájci frank árfolyama reggel megközelítette a 400-at, a nap végére viszont ebben az összevetésben is erősödött a forint.
Részvény / Deviza / Áru Tovább zuhant a Mol-árfolyam, az OTP javított a nap végére
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 18:10
Délután még veszteséggel állt, a pénteki kereskedési nap végére viszont plusszal zárt az OTP. A Mol 3,33 százalékos esést könyvelhetett el.
Részvény / Deviza / Áru Beestek az európai tőzsdék, a Wall Streeten több index is plusszal nyitott
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 16:10
A frankfurti tőzsde több mint 2,5 százalék, a londoni tőzsde pedig 2 százalékot meghaladó veszteséggel áll pénteken délután.
Részvény / Deviza / Áru Sokan fognak jókorát bukni az Anthropic-részvényen?
Eidenpenz József | 2026. november 6. 15:32
Mindenki nagyon készül az Anthropic részvénykibocsátására, amelynek van esélye a világcsúcsra. Ám a csütörtöki zuhanások fényében kérdéses, megtartják-e ebben a hónapban. A kisbefektetőknek akkor is számos módjuk lesz a beszállásra, hogyha nem jegyezhetnek, de egyik kockázata nagyobb, mint a másiké. Eladni vagy tartani? Részvény vagy forró krumpli?
Részvény / Deviza / Áru Délutánig a Mol a nap vesztese a budapesti tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 15:16
Több mint 2,5 százalékot esett az árfolyam pénteken, az OTP-papírok értéke is lefelé tart.
Részvény / Deviza / Áru Megérkezett a medve a pesti tőzsdére is
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:56
A magyar papírokat is magával rántotta a nemzetközi hangulat.
Részvény / Deviza / Áru Budapestet és Európát is elérte a tőzsdei zuhanás
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 09:49
Körülért a világon a New Yorkból indult hullám, vöröslenek az árfolyamok világszerte.
Részvény / Deviza / Áru Hogyan reagál a forint az amerikai tőzsdei összeomlásra? Itt vannak a friss péntek reggeli árfolyamok
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 07:46
Dráguló devizák.
hírlevél
top 24
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG