3p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

Csendes kereskedési napon emelkedett a BUX.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 249,49 pontos, 0,24 százalékos emelkedéssel, 103 065,51 ponton zárt csütörtökön – jelentette az MTI.

A részvénypiac forgalma 14,0 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest.

Aradványi Péter, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője az MTI-nek elmondta: csendes kereskedési napon, átlagos forgalom mellett enyhén emelkedett a pesti börze és a nemzetközi hangulat is kedvező volt. Az OTP folytatta a sajátrészvény-visszavásárlást, ami támogatta az emelkedést. A Mol jegyzése annak ellenére esett vissza, hogy a vállalat bejelentette, hogy a vártOTOnál korábban megkezdődött a kurdisztáni érdekeltségében a gázkitermelés.

Árfolyam

A Mol 8 forinttal, 0,29 százalékkal 2758 forintra erősödött, 633,6 millió forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 200 forinttal, 0,66 százalékkal 30 630 forintra nőtt, forgalmuk 8,9 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 10 forinttal, 0,55 százalékkal 1800 forintra csökkent, forgalma 238,0 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 50 forinttal, 0,49 százalékkal 10 220 forintra esett, a részvények forgalma 1,4 milliárd forintot ért el.

A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 9656,54 ponton zárt csütörtökön, ez 17,5 pontos, 0,18 százalékos csökkenés a szerdai záráshoz viszonyítva.

Emelkedéssel zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék

A londoni FTSE-100 mutató 0,12 százalék, a frankfurti DAX-index 0,38 százalék plusszal zárt, a párizsi CAC-40 index 1,38 százalékkal erősödött. Az euróövezeti EuroStoxx50 index 0,89 százalékkal emelkedett. Milánóban 1,12 százalékos, Madridban 0,33 százalékos indexemelkedéssel zárult a kereskedés.

Az európai tőzsdezárás után (17.45 óra körül) New Yorkban a Dow Jones ipari átlag 0,04 százalékos pluszban, az S&P 500-as index 0,06 százalékos mínuszban, a Nasdaq-piac összetett mutatója pedig 0,18 százalékos nyereséggel állt.

Az északi-tengeri Brent olajfajta ára hordónként 0,29 dollárral, 0,47 százalékkal, 61,62 dollárra csökkent.

Az arany határidős jegyzése 4284,51 dolláron állt unciánként, 1,97 százalékos (82,91 dolláros) erősödéssel; a nemesfém ára újabb történelmi csúcsot ért el csütörtökön.

Az európai gázár az irányadónak számító TTF holland gáztőzsde legközelebbi, novemberi jegyzésében 1,06 százalékkal emelkedett az előző kereskedési nap záróértékéhez képest: 1 megawattóra 32,16 eurón állt 17.45 óra körül. A gázjegyzés három hónapja 35,88 eurón, egy éve 38,89 eurón, két éve 45,08 eurón zárt.

 

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 41590 41110 41760 -0,62% 41580 41590 3 745 696 010 HUF 2026-11-03 13:59:02
MOL 5050 4942 5065 +2,02% 5045 5050 1 357 277 422 HUF 2026-11-03 13:58:21
MTELEKOM 2894 2860 2900 +0,63% 2892 2894 441 419 600 HUF 2026-11-03 13:58:23
RICHTER 12950 12840 13000 -0,38% 12950 12970 478 721 820 HUF 2026-11-03 13:59:31
OPUS 196 190 196 +2,08% 194 196 3 572 120 HUF 2026-11-03 13:53:37
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Gyanúsan nagy a csend a pesti kereskedők körében
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 12:54
Forgalom is alig volt a Budapesti Értéktőzsde keddi kereskedési napjának első félidejében.
Részvény / Deviza / Áru Mentőövet dobtak az ipari óriások tegnap Amerikának
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 08:38
Újabb gyatra napot tudtak le a tengerentúli piacok, csak a Dow Jones erősödött.
Részvény / Deviza / Áru Nem lesz jobb a kedve, ha rápillant a forintra – ennyit ér kedd reggel
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 07:53
Így változott este óta a helyzet a bankközi devizapiacon.
Részvény / Deviza / Áru Kilőtt az Apple, újabb rekord miatt dörzsölheti markát a cég
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 07:04
Rendkívüli eredményekről jelentett a világ egyik legértékesebb techcége. 
Részvény / Deviza / Áru Helyrehozza-e a Tisza kormány az előd-kormányok húsz éves jogsértését?
Zelei Béla | 2026. november 2. 18:53
A 2027-es költségvetési tervek megismerése után sem felhőtlen a kárpótlásijegy-tulajdonosok öröme.
Részvény / Deviza / Áru Nézze, hogyan kezdte a forint a novembert
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 18:40
Erősödött a forint a főbb devizákkal hétfőn kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Budapestig ért az amerikai befektetők derűje
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 17:48
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 72,68 pontos, 0,05 százalékos emelkedéssel 145 330,02 ponton zárt hétfőn.
Részvény / Deviza / Áru Mit láthatnak a befektetők? Kitört az optimizmus egy nappal az amerikai félidős választások előtt
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 16:01
Kiváló hangulatban kezdték el a hétfői kereskedést az amerikai befektetők. Eközben az olajárak óriásit zuhannak.
Részvény / Deviza / Áru 70,7 millió eurós tőkeígérvénnyel indulhat az O3 Partners megújulóenergia-infrastruktúra alapja
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 15:34
Két nagy intézményi befektető írt alá befektetési vállalást az ELO3 Green Energy Fundban – az alap célmérete 100 millió euró.
Részvény / Deviza / Áru Lehangoló képet nyújt eddig a magyar tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 14:53
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a mínusz 1,28 pontos nyitás után csökkent hétfőn kora délutánig.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG