3p

A BUX 0,64 pontos csökkenéssel, 108 569,53 ponton nyitott szerdán.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 0,64 pontos csökkenéssel, 108 569,53 ponton nyitott szerdán.

Czibere Ákos az Equilor Befektetési Zrt. elemzője az MTI-nek elmondta: mérsékelt, pár tized százalékos csökkenés volt várható a nyitásban a határidős árazások alapján.

A vezető részvényekről közölte: a Richter árfolyama visszalépett az ereszkedő csatorna alsó trendvonala fölé, amely továbbra is 9500 forint környékén ad támaszt, míg ellenállás 9870 forint környékén, afölött pedig az 50 napos mozgóátlagnál 10 017 forintnál látható. A Richter-papírok árfolyama kedden 180 forinttal, 1,89 százalékkal 9680 forintra emelkedett, a részvények forgalma 2,9 milliárd forintot ért el.

Az OTP árfolyamában emelkedő trendvonal nyújt támaszt 33 560 forintnál, majd további támasz 33 320 forintnál látható, ellenállás 35 660 forintnál húzódik. Kedden az OTP-részvények ára 160 forinttal, 0,48 százalékkal 33 830 forintra nőtt, forgalmuk 12,2 milliárd forintot tett ki.

A Mol nem tudta átlépni a 2937 forintnál a 200 napos mozgóátlagot, amely továbbra is ellenállást képez, afölött 2966 forintnál látható további ellenállás, támasz pedig 2904 forintnál, valamint az 50 napos mozgóátlagnál, 2890 forintnál húzódik. Az előző nap a Mol 16 forinttal, 0,55 százalékkal 2930 forintra erősödött 1,4 milliárd forintos forgalomban.

A Magyar Telekom esetében támasz 1690 majd 1621 forintnál látható, míg ellenállást a 200 napos (1757 forint) és a 30 napos (1758 forint) mozgóátlag képez. A Magyar Telekom árfolyama kedden 28 forinttal, 1,6 százalékkal 1726 forintra csökkent, forgalma 410,9 millió forint volt.

Csökkenéssel indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék

A londoni FTSE100 index 0,18 százalékkal, a frankfurti DAX index 0,10 százalékkal gyengült, míg a párizsi CAC-40 index 0,24 százalékkal csökkent a kereskedés kezdetén. Az euróövezeti vállalatok gyűjtőindexei közül az EuroStoxx50 index 0,07 százalék veszteséget jelzett.

A befektetők az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve (Fed) szerdai kamatdöntését várják. A jelenlegi piaci várakozások alapján nagyjából 90 százalék a 25 bázispontos kamatcsökkentés esélye.

  • Az európai tőzsdenyitáskor az északi-tengeri Brent olajfajta hordónkénti ára 0,07 dollár (0,11 százalék) emelkedéssel, 62,01 dolláron állt.
  • Az arany határidős jegyzése 4232,80 dolláron állt unciánként, 0,08 százalékos (3,40 dolláros) gyengüléssel.
  • Az európai gázár az irányadónak számító TTF holland gáztőzsde legközelebbi, januári jegyzésében 1,01 százalékkal csökkent az előző kereskedési nap záróértékéhez képest: 1 megawattóra 27,21 euróba került a kereskedés első órájának végén. A gázjegyzés három hónapja 33,68 eurón, egy éve 40,74 eurón, két éve 38,82 eurón zárt.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 42430 41510 42450 +1,90% 0 0 11 119 218 770 HUF 2026-10-16 17:14:17
MOL 5075 5010 5080 +0,50% 0 0 3 347 695 400 HUF 2026-10-16 17:05:23
MTELEKOM 2692 2656 2718 +1,20% 0 0 1 852 697 934 HUF 2026-10-16 17:05:15
RICHTER 12470 12460 12810 -1,89% 0 0 2 370 109 580 HUF 2026-10-16 17:05:26
OPUS 213 210 226 -1,39% 0 0 44 419 769 HUF 2026-10-16 17:09:30
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Végre vége: gyalázatos hetet zártak a piacok, földbe állt a Nasdaq
Privátbankár.hu | 2026. október 17. 11:41
Nem lehetett jó kedve a héten az amerikai kereskedőknek.
Részvény / Deviza / Áru Mit művelt a forint? Így adják és veszik az eurót péntek este
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 18:51
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben pénteken kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Csak a Richter maradt le pénteken
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 18:00
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1016,35 pontos, 0,7 százalékos emelkedéssel, 145 471,12 ponton zárt pénteken.
Részvény / Deviza / Áru Felemásan ébredtek az amerikai befektetők, olcsóbb lett az olaj
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 16:32
Vegyesen nyitottak az amerikai értékpapírpiacok pénteken.
Részvény / Deviza / Áru 3,7 százalék – A szám, ami a frászt hozta az aranyra, hát még az ezüstre
Czwick Dávid | 2026. október 16. 15:10
Csak pillanatnyi megingást vagy egy egyre nagyobb medvét látunk? Látványos eladási hullám söpört végig a nemesfémek piacán, mivel egy nem várt adat ráijesztett a befektetőkre. Az ezüst valósággal kapitulált, de a lélektani szinteket áttörő arany alól is kirántották a talajt. Vajon lesz ez még rosszabb is? Erre is keressük a választ. Íme a részletek. 
Részvény / Deviza / Áru Magára talált a tőzsde, kiemelkedik a mezőnyből a Magyar Telekom
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 14:51
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a mínusz 0,44 pontos nyitás után emelkedett pénteken kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Enyhe pluszban a hazai tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 11:47
Minimális emelkedéssel áll a BUX-index. A blue chipek között továbbra is vegyes a kép.
Részvény / Deviza / Áru Felemás hangulat alakult ki a kereskedés első perceiben
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 09:43
Vegyesen indult a nap mind a hazai, mint az európai tőzsdei kereskedésben. Itthon csak az OTP indult pluszban.
Részvény / Deviza / Áru Jó hír érkezett az olajról
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 08:57
Enyhe csökkenésbe kezdett az olaj a nemezetközi kereskedésben.
Részvény / Deviza / Áru Eddig ez nem a forint napja
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 08:03
Egyedül csak a dollárral szemben tudott erősödni a hazai deviza.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG