2p

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 248,27 pontos, 0,48 százalékos emelkedéssel, 52 054,67 ponton zárt hétfőn.

A részvénypiac forgalma 11 milliárd forint volt, a vezető részvények ára vegyesen változott az előző napi záráshoz képest. Török Lajos, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője az MTI-nek azt mondta, hogy

alulteljesítő lett a magyar piac az európai piacok között, miközben semmi váratlan dolog nem történt.

A forgalom az átlagosnak megfelelő.

(Illusztráció)
(Illusztráció)

Hozzátette: az OTP elképesztő erőt mutatott, a Richter pedig jelentőset zuhant, miközben nincs különösebb hír egyik társasággal kapcsolatban sem.

A Mol 16 forinttal, 0,60 százalékkal 2662 forintra csökkent, 484,4 millió forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 480 forinttal, 2,75 százalékkal 17 910 forintra erősödött, forgalmuk 5,7 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 1,5 forinttal, 0,36 százalékkal 421 forintra nőtt, forgalma 234,8 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 175 forinttal, 2,15 százalékkal 7980 forintra esett, a részvények forgalma 4,4 milliárd forintot ért el.

A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 4209 ponton zárt hétfőn, ez 2,13 pontos, 0,05 százalékos csökkenés a pénteki záráshoz viszonyítva.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 36960 36590 36990 +1,01% 36960 36990 2 652 836 530 HUF 2026-01-12 16:31:40
MOL 3192 3172 3232 -0,25% 3186 3192 1 118 613 220 HUF 2026-01-12 16:32:40
MTELEKOM 1846 1846 1868 -0,86% 1846 1850 220 141 342 HUF 2026-01-12 16:31:33
RICHTER 10200 10170 10310 -0,78% 10180 10200 472 137 430 HUF 2026-01-12 16:32:43
OPUS 556 554 558 +0,18% 554 556 45 165 045 HUF 2026-01-12 16:31:34
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Csak az OTP tartja magát a téli hidegben
Privátbankár.hu | 2026. január 12. 14:51
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,72 pontos nyitás után kismértékben gyengült hétfőn kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Varga Mihály: remekelt a forint, hát még a tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. január 12. 12:43
Varga Mihály jegybankelnök évindító sajtótájékoztatóján beszélt minderről hangsúlyozva a további pénzügyi stabilitás fontosságát is.
Részvény / Deviza / Áru Ebéd előtt sincs nagy étvágy a pesti börzén
Privátbankár.hu | 2026. január 12. 11:46
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a BUX plusz 0,72 pontos nyitás után csökkent hétfőn délelőtt.
Részvény / Deviza / Áru Új csúcsra lökte a Trump-adminisztráció a nemesfémeket
Privátbankár.hu | 2026. január 12. 10:12
Újabb mozgalmas hét indult a pénzpiacokon, a BÉT sem maradt ki.
Részvény / Deviza / Áru Jól összekócolta magát a forint – ezt nézze
Privátbankár.hu | 2026. január 12. 07:33
Bizonytalanul vetette bele magát a magyar fizetőeszköz az újabb hétbe.
Részvény / Deviza / Áru Fagyási sérüléseket szenvedett a forint
Privátbankár.hu | 2026. január 10. 10:11
A hazai fizetőeszköz gyengébben zárta január első teljes üzleti hetét, mint ahogyan nyitotta.
Részvény / Deviza / Áru Az új év első hete is óriási rekordot hozott a londoni tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. január 10. 08:42
Tízezer pont feletti rekordon zárta az idei első teljes kereskedési hetet a Londoni Értéktőzsde FTSE 100-as indexe.
Részvény / Deviza / Áru Nem húzott jégeralsót a forint
Privátbankár.hu | 2026. január 9. 19:41
A bankközi piacon a magyar fizetőeszköz árfolyama kissé gyengült a pénteki kereskedésben.
Részvény / Deviza / Áru Hihetetlenül erősödött a Mol
Privátbankár.hu | 2026. január 9. 17:45
A BUX 600,54 pontos, 0,52 százalékos emelkedéssel, 116 510,12 ponton zárt pénteken.
Részvény / Deviza / Áru A gyenge foglalkoztatási adatok visszafogták a New York-i nyitást
Privátbankár.hu | 2026. január 9. 15:50
Pénteken inkább emelkedéssel nyitottak az amerikai tőzsdék, miután megismerték a friss foglalkoztatási adatokat.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG