3p
Kicsit késve értesültek egy feljelentésről.
Hernádi Zsolt. MTI Fotó: Mohai Balázs

Martina Dalic horvát gazdasági miniszter vizsgálatot rendelet el amiatt, mert a hatóságok több mint kétéves késéssel szereztek tudomást arról, hogy Hernádi Zsolt, a Mol Magyar Olaj- és Gázipari Nyrt. elnök-vezérigazgatója feljelentést tett az Emberi Jogok Európai Bíróságán (EJEB) Zágráb ellen, mert a horvát hatóságok korlátozzák szabad mozgásában - írta a Jutarnji List horvát napilap.

Két hetük maradt

A horvát miniszterek a napokban a lapokból értesültek arról, hogy Hernádi Zsolt még 2015. június 15-én keresetet nyújtott be az EJEB-nek Horvátország ellen, mert szerinte Zágráb megsértette emberi jogait, amikor európai elfogatóparancsot adott ki ellene. A lap szerint emiatt a zágrábi megyei bíróságnak, valamint az államügyészségnek és a legfelsőbb bíróságnak mindössze két hét áll rendelkezésére, hogy megindokolja a Hernádi elleni európai elfogatóparancsot.

Stefica Staznik, aki Horvátország jogi képviselője az Emberi Jogok Európai Bírósága előtt, azzal védekezett, hogy az európai bíróság 27 hónapig nem értesítette őt a beadványról, és csak szeptember 1-jén kapott róla tájékoztatást, és ő azonnal értesítette erről a zágrábi illetékeseket.

Minden ügyről tudni akarnak

Martina Dalic úgy vélte: ez az ügy nagyon fontos a horvát kormány számára, ezért beszélni fog Staznikkal arról, történt-e mulasztás az európai bíróság tájékoztatási folyamatában.

Drazen Bosnjakovic igazságügyi miniszter, aki maga is a lapokból értesült az ügyről, találkozót sürget a horvát EJEB képviselővel nemcsak Hernádi keresetéről, hanem minden olyan ügyről, ami Horvátország ellen folyik az emberi jogok bíróságán Strasbourgban.

Az ügy háttere

Hernádi Zsolt ellen 2013 októberében adott ki európai elfogatóparancsot a horvát rendőrség, Hernádi neve felkerült az Interpol vörös, vagyis legmagasabb fokozatú körözési listájára is. Véglegesen csak 2016 novemberében került le róla, mivel a szervezet elutasította a horvátoknak azt a kérését, hogy újítsák meg a cégvezető ellen kiadott elfogatóparancsot (nem hivatalos magyarázat szerint azért, mert a magyar hatságok már folytattak Hernádi Zsolt ellen vizsgálatot a horvát vádakkal kapcsolatban és felmentő ítélet született).

A korrupció és szervezett bűnözés elleni horvát ügyészség (USKOK) szerint a Mol vezetője 2008 és 2009 között tízmillió euró kenőpénzt adott át Ivo Sanader akkori horvát kormányfőnek azért, hogy a Mol megszerezhesse az INA horvát olajipari vállalat irányítási jogait.

A Mol Nyrt. és Hernádi Zsolt visszautasította a vádakat, leszögezve, hogy soha nem korrumpáltak egyetlen politikust sem, és nem adtak kenőpénzt az INA irányítási jogainak megszerzéséért sem. Az ügyben Horvátország korábban már a Nemzetközi Kereskedelmi Jogi Bizottsághoz (UNCITRAL) fordult, amely 2016 decemberi döntésében Horvátországnak a vesztegetésre, a társaságirányításra, valamint a 2003-as részvényesi megállapodás állítólagos megszegésére vonatkozó valamennyi kérelmét elutasította. Horvátország ennek ellenére idén januárban közvetlenül a magyarországi igazságügyi szerveknek küldte el a Hernádi Zsolt ellen kiadott európai elfogatóparancsot.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 43000 42890 43400 +0,80% 42970 42990 7 278 654 090 HUF 2026-11-05 14:48:14
MOL 4994 4954 5090 -2,08% 4990 4994 3 155 113 012 HUF 2026-11-05 14:46:47
MTELEKOM 2892 2872 2938 -0,96% 2892 2896 800 678 412 HUF 2026-11-05 14:44:48
RICHTER 12960 12850 13000 +0,47% 12960 12980 444 779 760 HUF 2026-11-05 14:45:01
OPUS 201 201 214 -6,51% 201 205 18 972 409 HUF 2026-11-05 14:45:59
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Fájdalmas napja van a Molnak
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 14:45
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,15 pontos nyitás után csökkent csütörtökön kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Egyelőre nincs túl jó nap a pesti tőzsdén, de még lehet fordulat
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 12:05
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,15 pontos nyitás után csökkent csütörtökön délelőtt.
Részvény / Deviza / Áru Hogyan működhetnének a kriptovaluták a magyar gazdaság motorjaként?
Eidenpenz József | 2026. november 5. 10:53
Élénkül az érdeklődés a magyarországi kriptovaluta-vállalkozói engedélyek iránt, de a korábbi jobbizonytalanság következményei még érződnek. Az MNB párbeszédet kínál, de a biztonsági követelményekből nem engedne. A vállalkozók szerint a nemzetközi központtá váláshoz kiszámítható jogalkalmazás, célzott vállalkozásfejlesztés és ágazati szabályok is kellenek.
Részvény / Deviza / Áru Az amerikai választások után megérkeztek a vásárlók a pesti tőzsdére is
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 09:19
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 0,15 pontos emelkedéssel, 147 607,60 ponton nyitott csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Mennyiért adnak most egy eurót?
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 07:33
Vegyesen alakult, kevéssé változott a forint árfolyama a főbb devizák előző esti jegyzéséhez képest csütörtök reggelre a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru A demokraták győzelme után szárnyalt a New York-i tőzsde is
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 06:26
Jelentős emelkedéssel zártak szerdán, a demokraták félidős választásokon aratott keddi győzelme utáni napon a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói. 
Részvény / Deviza / Áru A republikánusokkal együtt a dollár is padlót fogott
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:36
Így alakultak az árfolyamok szerda estére.
Részvény / Deviza / Áru Így hatott Trump buktája a magyar tőzsdére
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:13
Bezárt a BÉT, íme, az eredmény!
Részvény / Deviza / Áru Az amerikai tőzsde jobb erőben van, mint a Republikánus Párt
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 17:29
Így indított a tengerentúli börze a félidős választásokat követően.
Részvény / Deviza / Áru Bemondták az elemzők: Trump zakója után a politikánál is nagyobb erőké lehet a főszerep a piacon
Czwick Dávid | 2026. november 4. 15:21
Félidős? Választás? Amerikában? Trump második ciklusának derekán nem csak az Egyesült Államok választópolgárainak kedélyeit borzolják a választási eredmények. A politika fejleményei nagy hullámokkal elérték a pénzpiacokat is, de a közjogi aktus pénzpiaci hatása rövidebb lehet, mint sokan gondolják. Lecsengését követően pedig a kereskedők, befektetők jobban teszik, ha a politikánál is nagyobb, megfoghatatlan erőkre koncentrálnak, ha profitra akarnak szert tenni. És ezúttal egy kedvező historikus adattal is számolhatnak a piaci szereplők. Íme, a részletek!
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG