2p
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 83,02 pontos, 0,44 százalékos csökkenéssel, 18 968,15 ponton zárt. A Mol és a Magyar Telekom esett, míg az OTP és a Richter erősödött.

A Mol árfolyama 1,89 százalékkal, 12 950 forintra, a Magyar Telekomé 1,25 százalékkal, 317 forintra esett. Az OTP részvények ára 0,63 százalékkal, 4760 forintra erősödött. A Richter papírok is erősödtek 0,17 százalékkal, 4215 forintra.

További árfolyamok


Varjú Péter, az Erste Befektetési Zrt. üzletkötője a vezető papírok közül a Mol látványos, közel 2 százalékos esését emelte ki. Az OTP-vel kapcsolatban - amely szerdán egész nap erős maradt - felhívta a figyelmet arra, hogy csütörtökön már osztalékszelvény nélkül forog, így várhatóan a 147 forintos osztalék mértékével alacsonyabb árfolyamon kereskednek majd a bankpapírral.

A zárásban egy-egy nagyobb volumenű átkötés volt az OTP, a Richter és a Magyar Telekom piacán is, aminek az okát egyelőre nem tudni, de az árfolyamokat nem befolyásolták ezek az üzletek. 

A kelet-európai tőzsdék gyengébben szerepeltek szerdán, köztük a magyar és a lengyel piac sereghajtónak számított, míg a nyugat-európai piacok többsége kisebb pluszban volt a BÉT zárása idején.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 41080 40560 41500 -0,05% 0 0 12 570 071 020 HUF 2026-05-18 17:09:53
MOL 4034 3942 4038 +1,05% 0 0 2 237 271 490 HUF 2026-05-18 17:05:11
MTELEKOM 2546 2500 2558 +1,43% 0 0 5 063 804 494 HUF 2026-05-18 17:10:12
RICHTER 12450 12300 12580 -1,11% 0 0 1 914 594 820 HUF 2026-05-18 17:05:19
OPUS 313 298 313 +2,12% 0 0 37 861 876 HUF 2026-05-18 17:05:19
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru A forintnak is jót tettek a hétfői hírek
Privátbankár.hu | 2026. május 18. 18:44
Erősödött a forint mindhárom fő devizához képest.
Részvény / Deviza / Áru Kisütött a nap a budapesti parketten is
Privátbankár.hu | 2026. május 18. 18:02
Átlagos forgalomban enyhén emelkedett a tőzsde.
Részvény / Deviza / Áru Itt a javaslat: ilyen árfolyamnál kellene bevezetni az uniós pénzt
Privátbankár.hu | 2026. május 18. 16:33
Zsiday Viktor befektetési szakértő 360 és 380 forint közötti stabil euróárfolyamot tartana észszerűnek.
Részvény / Deviza / Áru Teljesen tanácstalanok az amerikai befektetők
Privátbankár.hu | 2026. május 18. 16:10
Vegyesen nyitottak a tengerentúli értékpapírpiacok hétfőn.
Részvény / Deviza / Áru Megágyazott a Magyar Nemzeti Bank a fordulatnak, már júniusban bekövetkezhet?
Imre Lőrinc | 2026. május 18. 15:07
Egyre több jelzés érkezik a magyar gazdaságpolitika irányítóitól, hogy a Tisza Párt választási győzelme óta „túl erőssé” vált a forint. A verbális intervenciót egy tényleges, 50 bázispontos kamatcsökkentés is követte május 13-án a Magyar Nemzeti Bank (MNB) részéről, az eurólikviditást nyújtó FX-swap tenderen – erről beszélt Imre Lőrinc, az Mfor és a Privátbankár újságírója a Trend FM hétfői adásában.
Részvény / Deviza / Áru A Richter beesett, a többi vezető részvény tartja magát
Privátbankár.hu | 2026. május 18. 14:55
Minimális erősödéssel állnak a vezető magyar részvények hétfőn délután a reggeli nyitáshoz képest – kivéve a Richtert, amelynek árfolyama 2,22 százalékkal esett vissza.
Részvény / Deviza / Áru Csak 6,7 milliárd forint forgott a tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. május 18. 12:37
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 2,26 pontos nyitás után emelkedett hétfőn délelőtt.
Részvény / Deviza / Áru Kiderült, hogy indult a budapesti tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. május 18. 09:37
A pénteki záróértékéhez képest minimálisan erősödött.
Részvény / Deviza / Áru Kicsit gyengült a forint, de aggódni azért nem kell
Privátbankár.hu | 2026. május 18. 07:30
Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben hétfő reggel a péntek késő délutáni jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Elképesztő: megcsalják az aranyat – titokzatos, most még olcsó kincsre váltottak
Czwick Dávid | 2026. május 18. 05:43
Hónapokig mindenki az aranyat figyelte, mint a nemesfémpiac sztárját, de a színfalak mögött egy elfeledett nemesfémnél támadt mozgolódás. A platina világpiaci ára lokális csúcsra ugrott rövid idő alatt, a szemfüles befektetők pedig már elkezdték a tőkéjük átcsoportosítását. Mindez nem véletlen, hiszen ebben a fordulatban a többi között szerepe van annak is, hogy a befektetők rájöttek: ez a kincs most még nagy diszkonttal forog.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG