2p

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 89,12 pontos, 0,23 százalékos emelkedéssel, 39 501 ponton zárt hétfőn.

A részvénypiac forgalma 5,7 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest.

Enyhe pluszban zárt a budapesti tőzsde. Fotó: BET
Enyhe pluszban zárt a budapesti tőzsde. Fotó: BET

Török Lajos, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője az MTI-nek elmondta, tipikus nyári alacsony forgalom mellett, iránykeresés jellemezte a magyar piacot. A BUX-index 0,23 százalékos emelkedésével "egy picivel" maradt el az európai hangulattól.

Az elemző arra is kitért, hogy az állampapírpiacon volt egy nagyobb eladási hullám, a forint pedig jelentősen gyengült a keddi a kamatdöntő ülés előtt.

  • Az OTP-részvények ára 18 forinttal, 0,21 százalékkal 8418 forintra erősödött, forgalmuk 3,2 milliárd forintot tett ki.
  • A Mol árfolyama 14 forinttal, 0,48 százalékkal 2912 forintra csökkent, 1,6 milliárd forintos forgalomban.
  • A Richter-papírok árfolyama 110 forinttal, 1,61 százalékkal 6960 forintra nőtt, a részvények forgalma 722,8 millió forintot ért el.
  • A Magyar Telekom árfolyama 3,5 forinttal, 1,06 százalékkal 328 forintra esett, forgalma 69,8 millió forint volt.

A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 3786,12 ponton zárt hétfőn, ez 8,98 pontos, 0,24 százalékos csökkenés a pénteki záráshoz viszonyítva.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 42020 41600 42680 +0,99% 41990 42020 10 653 979 880 HUF 2026-04-27 16:06:22
MOL 4098 4030 4098 -0,05% 4092 4096 1 596 258 454 HUF 2026-04-27 16:02:42
MTELEKOM 2508 2492 2522 +0,64% 2504 2508 473 476 328 HUF 2026-04-27 16:04:58
RICHTER 13020 12920 13100 +0,15% 13010 13030 1 978 236 690 HUF 2026-04-27 16:05:25
OPUS 300 295 318 -10,71% 300 306 201 524 656 HUF 2026-04-27 16:02:36
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Felemás hangulatban ébredtek az amerikai piacok
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 16:15
Vegyesen nyitottak az amerikai értékpapírpiacok hétfőn.
Részvény / Deviza / Áru Magára talált a BUX, csak a Molnak van rossz napja
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 14:38
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a mínusz 1,66 pontos nyitás után emelkedett hétfőn kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Bedurrant a pesti tőzsde hétfőn
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 11:54
Csak a Mol részvényesei szomorkodhatnak.
Részvény / Deviza / Áru Mit fogunk enni, ha ez így megy tovább?
Eidenpenz József | 2026. április 27. 11:31
Vámháború, energiaár-robbanás, kereskedelmi útvonalak megszakadása a háborúk miatt, klímaváltozás extrém időjárással és vízhiánnyal. Ha többféle tényező egyszerre érvényesül, a hatások egymást erősíthetik, és sokkal nagyobb lehet a rombolás. Nagy veszélyek rejlenek az élelmiszer-ágazatban. Még nem vagyunk a 2022-es szinten, de nem is vagyunk távol tőle.
Részvény / Deviza / Áru A tőzsdék sem igazán tudják, merre az arra
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 09:54
Így indultak a hétfői kereskedések.
Részvény / Deviza / Áru Nézze csak: ennyibe kerül most egy euró!
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 06:28
Mit csinál az árfolyam hétfő reggel?
Részvény / Deviza / Áru A választások után magát kitombolt forint is megpihent
Privátbankár.hu | 2026. április 25. 10:54
A hét elején még erősődött, aztán azonban fokozatosan veszített az értékéből, bár zárásra ismét visszaküzdötte magát a több mint négyéves rekordszintekre. 
Részvény / Deviza / Áru Összezavarodtak a New York-iak
Privátbankár.hu | 2026. április 25. 08:09
Vegyesen zártak pénteken a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói.
Részvény / Deviza / Áru Az euró, a dollár és a frank is olcsóbb, mint reggel
Privátbankár.hu | 2026. április 24. 18:48
A heti veszteséget ugyan nem hozta vissza, de erős napot zárt a forint pénteken. A dollár reggel még 314-ről indult, este már 311 az árfolyam.
Részvény / Deviza / Áru Pirosban zárta a hetet a budapesti tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. április 24. 17:54
A Mol és a Richter árfolyama sem emelkedett érdemben a délutáni állás óta: előbbi 3, utóbbi 1 százalékos mínusszal zárt pénteken.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG