A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 235,79 pontos, 0,16 százalékos csökkenéssel, 151 272,07 ponton zárt pénteken. A blue chipek vegyesen szerepeltek, az OTP erősödéssel, míg a Mol, a Richter és a Magyar Telekom gyengüléssel zárta a hét utolsó kereskedési napját – olvasható a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
Fotó: Depositphotos
A vezető részvények közül csak az OTP papírjai tudtak erősödni, 570 forintos emelkedéssel (plusz 1,26 százalék) 45 870 forinton zártak.
A nap vesztese a Mol volt, az olajipari cég részvényei záráskor 100 forinttal (1,9 százalék) értek kevesebbe, mint a reggeli nyitáskor, így 5150 forinton zártak.
A Richter szintén rossz napot zárt, a gyógyszergyár papírjaiért a reggeli árnál 170 forinttal (1,34 százalék) kevesebbet, 12 480 forintot adtak záráskor.
A Magyar Telekom árfolyama 4 forinttal (0,16 százalék) esett nyitáshoz képest, így péntek este a telekommunikációs cég részvényei 2540 forintot értek.
Aradványi Péter az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője az MTI-nek elmondta: a vezető európai tőzsdeindexek többsége fél százalék körüli pluszban voltak, ettől kissé elmarad a budapesti tőzsde. A forgalom átlagosnak mondható. A vezető részvények közül az OTP az előző napi esését korrigálta, a bankpapír teljesítménye a nemzetközi folyamatokba illeszkedik. A Mol esése az olajár csökkenésének következménye – sorolta, hozzátéve: a Telekom oldalazott.

A mérlegképes könyvelő képzés során nemcsak az számít, milyen tananyagból készül a hallgató, hanem az is, ki segít megérteni annak gyakorlati oldalát.



