3p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

A heti csúcsok után eladják-e részvényeiket, vagy még várjanak.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1013,36 pontos, 0,98 százalékos emelkedéssel 104 286,14 ponton, új történelmi csúcson zárt pénteken A héten a BUX 3,75 százalékkal 3767,67 ponttal magasabban zárt az előző hetinél. Az összforgalom az előző heti 63,82 milliárd forint után 92,57 milliárd forintra emelkedett, a vezető részvények többsége a Mol kivételével erősödött a héten. Hétfőn minimális emelkedéssel zárult a kereskedés, kedden már csúcsot döntött az OTP és a BUX is, ami csütörtökön és pénteken is megismétlődött.

Az Equilor Befektetési Zrt. heti összefoglalójában kiemelte, hogy a vezető részvények a Mol kivételével kedvező gyorsjelentéseket tettek közzé. Az OTP második negyedévi konszolidált, korrigált adózás utáni eredménye 330 milliárd forint volt, ami jóval erősebb, mint az elemzői várakozások átlaga. Az idei évre vonatkozóan továbbra is optimista a management, a lényegét tekintve változatlanul hagyták a korábbi jelentéskor kiadott 2025-ös guidance-t – írták.

A Richter Gedeon erős második negyedéves eredményeket jelentett be, az árbevétel 11 százalékkal 238 milliárd forintra nőtt, amelyet főként a Vraylar készítmény és a nőgyógyászati üzletág kétszámjegyű növekedése hajtott.

Felgyorsultak az események
Felgyorsultak az események
Fotó: BÉT

A vártnál jobb számokat jelentett a Magyar Telekom. Az inflációs díjkorrekció kivezetése miatt a bevételek ugyan nem változtak érdemben, de az erőteljes költségcsökkenés miatt a várakozásokhoz képest a legtöbb soron 3-4 százalékos pozitív meglepetést jelentett a távközlési vállalat – közölte az Equilor.

Az OTP folytatta a saját részvény vásárlásokat, a hétfői kereskedésben 52 ezer, kedden 47 440, szerdán 10 099, csütörtökön 34 414 darab részvényt vásárolt a társaság.

Céláremelések érkeztek az OTP részvényeire: a JP Morgan 33 500 forintról 33 900 forintra emelte az OTP Bankra vonatkozó, 12 havi célárfolyamát, az ajánlás változatlanul felülsúlyozás. A keddi gyorsjelentést követően a Morgan Stanley és az Autonomous Research is megemelte az OTP-re adott 12 havi célárát, az előbbi 32 400 forintról 32 600 forintra, az utóbbi 34 267 forintról 35 132 forintra húzta fel a célárát. Az ajánlások továbbra is felülsúlyozáson, illetve felülteljesítésen maradtak – közölték.

Árfolyam

A héten a Richter árfolyama 0,77 százalékkal emelkedett, a papír 10 480 forinton zárt pénteken, heti forgalma több mint 8,4 milliárd forint volt. Az OTP 7,41 százalékkal erősödött a héten, pénteken új csúcson, 30 430 forinton fejezte be a kereskedést, heti forgalma meghaladta a 69 milliárd forintot. A Magyar Telekom jegyzése 4,6 százalékkal nőtt, a részvény pénteken 1818 forinton zárt, 4,4 milliárd forintos heti forgalomban. A Mol árfolyama 0,79 százalékkal esett, a papír 2998 forinton fejezte be a hetet, 7,19 milliárd forintos forgalom mellett.

A kis- és közepes részvények indexe, a BUMIX pénteken 9161,41 ponton zárt, 73,75 ponttal, 0,81 százalékkal magasabban az előző hetinél.

(MTI)

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 41900 41110 42200 +0,12% 41900 41920 6 098 682 370 HUF 2026-11-03 15:32:21
MOL 5025 4942 5065 +1,52% 5015 5025 2 844 336 063 HUF 2026-11-03 15:34:05
MTELEKOM 2900 2860 2906 +0,83% 2898 2902 779 106 900 HUF 2026-11-03 15:34:38
RICHTER 13000 12840 13070 0,00% 12990 13020 713 837 340 HUF 2026-11-03 15:33:03
OPUS 196 190 196 +2,29% 195 196 4 939 446 HUF 2026-11-03 15:27:42
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Hasítanak a Mol-papírok
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 14:44
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 2,85 pontos nyitás után emelkedett kedden kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Kíméletlen mészárlás: ilyen súlyos csapás rég nem érte az aranyat és az ezüstöt
Czwick Dávid | 2026. november 3. 14:28
Amíg Ön őszi szünetre vonult, vagy éppen halloweeni mulatságban töltötte az idejét, addig megnyílt a föld az árupiacon, amit főleg a nemesfémek szenvedtek meg. Az arany unciánkénti világpiaci ára kőkeménynek hitt szintet bukott el, de az ezüst még rosszabbul járt. Utóbbi piacán ráadásul egy vészjósló mutató is bejelzett. De elérték-e a gödör alját a legfontosabb nemesfémek? Vagy újabb lejtmenetre kell készülni? Ezekre is keressük a választ.  
Részvény / Deviza / Áru Gyanúsan nagy a csend a pesti kereskedők körében
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 12:54
Forgalom is alig volt a Budapesti Értéktőzsde keddi kereskedési napjának első félidejében.
Részvény / Deviza / Áru Mentőövet dobtak az ipari óriások tegnap Amerikának
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 08:38
Újabb gyatra napot tudtak le a tengerentúli piacok, csak a Dow Jones erősödött.
Részvény / Deviza / Áru Nem lesz jobb a kedve, ha rápillant a forintra – ennyit ér kedd reggel
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 07:53
Így változott este óta a helyzet a bankközi devizapiacon.
Részvény / Deviza / Áru Kilőtt az Apple, újabb rekord miatt dörzsölheti markát a cég
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 07:04
Rendkívüli eredményekről jelentett a világ egyik legértékesebb techcége. 
Részvény / Deviza / Áru Helyrehozza-e a Tisza kormány az előd-kormányok húsz éves jogsértését?
Zelei Béla | 2026. november 2. 18:53
A 2027-es költségvetési tervek megismerése után sem felhőtlen a kárpótlásijegy-tulajdonosok öröme.
Részvény / Deviza / Áru Nézze, hogyan kezdte a forint a novembert
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 18:40
Erősödött a forint a főbb devizákkal hétfőn kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Budapestig ért az amerikai befektetők derűje
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 17:48
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 72,68 pontos, 0,05 százalékos emelkedéssel 145 330,02 ponton zárt hétfőn.
Részvény / Deviza / Áru Mit láthatnak a befektetők? Kitört az optimizmus egy nappal az amerikai félidős választások előtt
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 16:01
Kiváló hangulatban kezdték el a hétfői kereskedést az amerikai befektetők. Eközben az olajárak óriásit zuhannak.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG