3p
Ma kiderül, mire készül az MNB az új magyar tőzsdével. Európában nincs nagy hangulat, Amerika az adóelkerülő gigamanővertől hangos, a forint nagyon kifáradt a csúcstámadásban.

BÉT: nagyon magyar

Hétfőn kiválóan teljesített a budapesti tőzsde, a másfél százalékos BUX-emelkedés a legtöbb európai tőzsde teljesítményét felülmúlta. A bluechipek közül csak a Magyar Telekom veszített értékéből. A Magyar Nemzeti Bank kedden árul el részleteket arról, hogy mire készül a frissen megszerzett többségi tulajdonrészével a Budapesti Értéktőzsdén - a befektetők bizakodnak, hogy sikerül élénkíteni a magyar tőkepiacot.

Kedden a nyereségből valamit azért visszaadott a tőzsde, a néhány ponttal csökkenő nyitás után fél százalékos mínuszban járt a BUX.

Európai tőzsdék: terror és gazdaságélénkítés

Az európai tőzsdéken nem túl rózsás a hangulat, a terrorfenyegetettség nagyon nem tesz jót - középtávon a gazdasági mutatókon is meglátszanak majd a merényletek hatásai. Emellett az EKB rezdüléseit is figyelik a piacok, az igazgatóság egyik tagja tegnap arról beszélt, nem látja szükségesnek, hogy felpörgessék a gazdaságélénkítő lépéseket, az eszközvásárlási programot. Ennek nem örülnek a részvénypiacon, 0,3 - 0,4 százalékos csökkenéssel nyitottak a börzék, innen aztán még tovább estek az indexek, különösen Franciaországban.

Kedden érkező fontosabb makroadatok:
  • végleges harmadik negyedévi német GDP
  • Ifo német üzleti hangulatindex
  • USA harmadik negyedévi GDP (2. becslés)
  • Conference Board fogyasztói hangulatindex

Elképesztő üzlettel bújna ki az adózás alól az amerikai gyógyszercég

Az amerikai tőzsdék csak mérsékelt lelkesedéssel fogadták a Pfizer és az Allergan (a Viagra és a Botox gyártójának) gigafúziójának hírét. A politikusok sem tapsoltak a tervezett 160 milliárd dolláros (!) üzletnek, demokrata és republikánus oldalról is közölték, adóelkerülésnek tartják a manővert - az amerikai Pfizer ugyanis papíron az írországi Allerganhoz teszi át a székhelyét. A szakértők szerint még ha össze is jön az üzlet, valószínűleg akkor is az utolsó ilyenek egyike lesz, a politikusok nem fogják tétlenül nézni, ahogy kitalicskázzák az adóbevételeket az országból.

Az amerikai tőzsdék egyelőre azt sem reagálták túl, hogy a kormányzat növekvő terrorveszélyre felhívó figyelmeztetést adott ki a polgároknak a nemzetközi utazások kapcsán.

Mélyben az euró, falnak ment a forint

A devizapiacon az euró a dollárral szemben bő féléves mélyponton járt - innen nem is mozdult el érdemben, kedd reggel is 1,0650 alatt jár a jegyzés.

EUR/USD
Friss árfolyamok >>

A forint is próbálkozott az euróval szemben, a 310-es szintet hétfőn sem sikerült áttörni - ma reggel már újra a 312-t karcolja az euró forintárfolyama.

EUR/HUF
Friss árfolyamok >>

Még a 40 dolláros olaj sem zavarja a termelőket?

Az olajat jól megrángatták, 40 és 42 dollár között mozgott a WTI olajfajta árfolyama. Kedd reggel inkább drágul, de alig került 42 dollár fölé a jegyzés. Az OPEC december 4-én ülésezik legközelebb Bécsben, szakértők szerint még ez az alacsony árszint sem veszi rá a társulást arra, hogy visszafogja termelését - még ha egyes nyilatkozatok alapján úgy is tűnk, Szaúd-Arábia együttműködne más olajtermelőkkel az árak stabilizálása érdekében.

WTI olajfajta
Friss árfolyamok >>

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 42410 42410 43400 -0,59% 42410 42430 9 366 762 640 HUF 2026-11-05 15:51:02
MOL 4980 4954 5090 -2,35% 4974 4980 3 882 619 012 HUF 2026-11-05 15:51:07
MTELEKOM 2876 2870 2938 -1,51% 2870 2872 874 204 682 HUF 2026-11-05 15:49:39
RICHTER 12920 12850 13000 +0,16% 12910 12920 633 674 790 HUF 2026-11-05 15:49:39
OPUS 206 196 214 -3,95% 206 207 37 846 822 HUF 2026-11-05 15:46:46
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Fájdalmas napja van a Molnak
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 14:45
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,15 pontos nyitás után csökkent csütörtökön kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Egyelőre nincs túl jó nap a pesti tőzsdén, de még lehet fordulat
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 12:05
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,15 pontos nyitás után csökkent csütörtökön délelőtt.
Részvény / Deviza / Áru Hogyan működhetnének a kriptovaluták a magyar gazdaság motorjaként?
Eidenpenz József | 2026. november 5. 10:53
Élénkül az érdeklődés a magyarországi kriptovaluta-vállalkozói engedélyek iránt, de a korábbi jobbizonytalanság következményei még érződnek. Az MNB párbeszédet kínál, de a biztonsági követelményekből nem engedne. A vállalkozók szerint a nemzetközi központtá váláshoz kiszámítható jogalkalmazás, célzott vállalkozásfejlesztés és ágazati szabályok is kellenek.
Részvény / Deviza / Áru Az amerikai választások után megérkeztek a vásárlók a pesti tőzsdére is
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 09:19
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 0,15 pontos emelkedéssel, 147 607,60 ponton nyitott csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Mennyiért adnak most egy eurót?
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 07:33
Vegyesen alakult, kevéssé változott a forint árfolyama a főbb devizák előző esti jegyzéséhez képest csütörtök reggelre a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru A demokraták győzelme után szárnyalt a New York-i tőzsde is
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 06:26
Jelentős emelkedéssel zártak szerdán, a demokraták félidős választásokon aratott keddi győzelme utáni napon a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói. 
Részvény / Deviza / Áru A republikánusokkal együtt a dollár is padlót fogott
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:36
Így alakultak az árfolyamok szerda estére.
Részvény / Deviza / Áru Így hatott Trump buktája a magyar tőzsdére
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:13
Bezárt a BÉT, íme, az eredmény!
Részvény / Deviza / Áru Az amerikai tőzsde jobb erőben van, mint a Republikánus Párt
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 17:29
Így indított a tengerentúli börze a félidős választásokat követően.
Részvény / Deviza / Áru Bemondták az elemzők: Trump zakója után a politikánál is nagyobb erőké lehet a főszerep a piacon
Czwick Dávid | 2026. november 4. 15:21
Félidős? Választás? Amerikában? Trump második ciklusának derekán nem csak az Egyesült Államok választópolgárainak kedélyeit borzolják a választási eredmények. A politika fejleményei nagy hullámokkal elérték a pénzpiacokat is, de a közjogi aktus pénzpiaci hatása rövidebb lehet, mint sokan gondolják. Lecsengését követően pedig a kereskedők, befektetők jobban teszik, ha a politikánál is nagyobb, megfoghatatlan erőkre koncentrálnak, ha profitra akarnak szert tenni. És ezúttal egy kedvező historikus adattal is számolhatnak a piaci szereplők. Íme, a részletek!
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG