2p

A Tesla vezére több milliárd dollár értékben adott el részvényeket, hogy elég forrás álljon rendelkezésére a Twitter felvásárlásával kapcsolatos jogi vitában elszenvedett vereség esetére.

Musk az amerikai tőzsdefelügyeletnek (SEC) kedden benyújtott bejelentése szerint 6,9 milliárd dollár értékben adott el Tesla részvényt. Ez volt az eddigi legnagyobb részvényeladása a vállalatban.

"Abban a (remélhetőleg valószínűtlen) esetben, ha a bíróság rákényszeríti a Twitter-üzlet véghezvitelére, és néhány befektető partner kiszállna, fontos, hogy elkerüljük a Tesla-részvények vészeladását" - írta a milliárdos Twitter üzenetében.

Musk jogi vitába keveredett a Twitter üzenetküldő szolgáltatással, mert vissza akar lépni a 44 milliárd dolláron tett felvásárlási ajánlatától. Musk szerint ugyanis a Twitter valótlan információkat szolgáltatott a platformot használó hamis fiókok számáról.

Forrás kell a Twitter felvásárlásához. Fotó: Pixabay
Forrás kell a Twitter felvásárlásához. Fotó: Pixabay

Álláspontja szerint a Twitter azzal is megszegte az akvizíciós megállapodást, hogy nem biztosította a számok ellenőrzésének technikai feltételeit.

A tárgyalást október közepére tűzték ki Delaware állam egyik bíróságán. Musk szándéka szerint vissza vásárolja az eladott Tesla-részvényeket, ha a bírósági döntés nem kötelezi a Twitter akvizíciójának lezárására. Arra a Twitteren feltett kérdésére ugyanis, hogy ezután leáll-e a Tesla-részvények eladásával, és újra vásárol-e, szűkszavúan "igen"-nel válaszolt.

Elon Musk 54,2 dolláros részvényárfolyamon tette meg kivásárlási ajánlatát a Twitterre és befektető partnereket is toborzott az üzlet finanszírozásához. A Twitter részvénye kedden 42,83 dolláron zárt az amerikai tőzsdén. Szerdán európai idő szerint a déli órákban a tőzsdén kívüli forgalomban 44,56 dolláron állt a papír jegyzése.

A Tesla részvénye kedden 850,00 dolláron zárt, a tőzsdén kívüli forgalomban pedig 866,22 dolláron állt a jegyzés európai idő szerint dél körül.

(MTI)

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 42490 41500 42490 +3,94% 0 0 18 454 723 960 HUF 2026-06-12 17:05:14
MOL 3826 3820 3960 -2,65% 0 0 2 037 486 054 HUF 2026-06-12 17:07:25
MTELEKOM 2730 2702 2740 +1,49% 0 0 2 457 863 112 HUF 2026-06-12 17:05:16
RICHTER 11930 11700 11950 +2,40% 0 0 1 102 608 070 HUF 2026-06-12 17:05:24
OPUS 347 333 374 -5,83% 0 0 95 624 670 HUF 2026-06-12 17:11:49
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Változékony hete volt a magyar tőzsdének
Privátbankár.hu | 2026. június 14. 10:03
A hét végén sikerült hajrázni egyet.
Részvény / Deviza / Áru Kilőttek a SpaceX részvényei, Elon Musk már a Marsra vinné az embereket
Privátbankár.hu | 2026. június 13. 14:46
A kibocsátási árhoz képest mintegy húsz százalékos árfolyamemelkedéssel zárták az első tőzsdei kereskedési napot pénteken a SpaceX űrkutatási vállalat részvényei, aminek nyomán az alapító-résztulajdonos Elon Musk vagyona a nap végére meghaladta az 1000 milliárd dollárt.
Részvény / Deviza / Áru Közel a nagy megállapodás? Szépen zárta a napot a New York-i tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. június 13. 09:09
Emelkedtek pénteken a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói az amerikai-iráni megállapodás közeledésének hírére.
Részvény / Deviza / Áru Csúcsot döntött a forint az euróval szemben
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 18:46
Erősödött pénteken a magyar fizetőeszköz a főbb devizákkal szemben a délelőtti jegyzéséhez képest a bankközi piacon. A forint az euróval és a svájci frankkal szemben idei legerősebb árfolyamát érte el.
Részvény / Deviza / Áru Szépen zárta a hetet a BUX
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 18:15
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 2195,99 pontos, 1,64 százalékos emelkedéssel 135 724,68 ponton zárt pénteken.
Részvény / Deviza / Áru Nyögvenyelősen indult a nap az amerikai tőzsdéken
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 16:44
Vegyesen nyitottak az amerikai értékpapírpiacok pénteken.
Részvény / Deviza / Áru Csányi Sándor lehet elégedettebb, mint Hernádi Zsolt
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 15:15
A Budapesti Értéktőzsdén szárnyaló blue chipek közül az OTP jobban drágul nemcsak a Molnál, hanem a Magyar Telekomnál és a Richternél is.
Részvény / Deviza / Áru SpaceX-tőzsdei bevezetés: határ a csillagos ég?
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 12:33
A SpaceX iránt óriási az érdeklődés. A Rocket Lab mintáját követi a cég.
Részvény / Deviza / Áru Valami bűzlik? Ha Putyinék ezt tényleg meglépték, beleremeghet az aranypiac
Czwick Dávid | 2026. június 12. 11:58
Vlagyimir Putyin Oroszországa egyetlen mozdulattal gallyra vágja az arany piacát? Az orosz elnök egyik tárcavezetője nemrég brutális „manőverrel” sokkolta még a tapasztalt profikat is. Az elmúlt időszakban az iráni konfliktus miatt már így is sanyargatott arany árfolyamának akár a kegyelemdöfést is jelentheti, ha helytálló az orosz elnök emberének közlése. Mindenki dobja előbb az aranyat, majd a maradék nemesfémet? Mutatjuk, hogy mit érdemes tudni a részletekről!
Részvény / Deviza / Áru Félidőben is jó formában a magyar tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 11:48
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe dél előtt nem sokkal, 135 305 ponton állt, 1,3 százalékos pluszban. A részvénypiac forgalma délelőtt 7,3 milliárd forint volt. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG