1p
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 5 pontos csökkenéssel, 18 497 ponton nyitott szerdán.

Az 5 pontos csökkenés 0,03 százalékos gyengülést jelent a keddi záráshoz képest.

Nyugodt napra számítanak

Német Sándor, a Buda-Cash Brókerház Zrt. kereskedelmi igazgatóhelyettese kivárós, alacsony forgalmú kereskedési napra számít kis árfolyammozgásokkal.

Hozzáfűzte: kedvező hangulatot hozhat, hogy kiderült, Barack Obama amerikai elnök Janet Yellent jelöli az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve (Fed) új elnökének. A szakértő szerint napközben az amerikai költségvetési vita alakulása adhat irányt az árfolyamoknak.

Balásy Zsolt, az MKB részvénystratégája kifejtette: a költségvetéssel kapcsolatos riadalom első jelei látszottak az amerikai piacokon, azonban érdekes módon ez sem Ázsiára, sem Európára nem hat szerdán reggel.

"Úgy tűnik, itt jobban bíznak a józan ész diadalában. Vagy csak kevésbé ismerik az amerikai politikusokat" - vélekedett a szakértő. Balásy Zsolt szerint ennek megfelelően "nagy dolgokra itthon se számítanánk, a Mol talán folytathatja vontatott magára találását".

Friss árfolyamok >>

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 42170 41600 42680 +1,35% 42170 42180 8 006 953 340 HUF 2026-04-27 14:32:27
MOL 4064 4030 4098 -0,88% 4064 4066 1 380 475 118 HUF 2026-04-27 14:33:31
MTELEKOM 2510 2492 2522 +0,72% 2510 2512 418 289 450 HUF 2026-04-27 14:31:11
RICHTER 12990 12920 13100 -0,08% 12990 13030 1 744 377 750 HUF 2026-04-27 14:33:20
OPUS 299 295 318 -11,01% 299 301 166 341 873 HUF 2026-04-27 14:32:51
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Magára talált a BUX, csak a Molnak van rossz napja
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 14:38
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a mínusz 1,66 pontos nyitás után emelkedett hétfőn kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Bedurrant a pesti tőzsde hétfőn
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 11:54
Csak a Mol részvényesei szomorkodhatnak.
Részvény / Deviza / Áru Mit fogunk enni, ha ez így megy tovább?
Eidenpenz József | 2026. április 27. 11:31
Vámháború, energiaár-robbanás, kereskedelmi útvonalak megszakadása a háborúk miatt, klímaváltozás extrém időjárással és vízhiánnyal. Ha többféle tényező egyszerre érvényesül, a hatások egymást erősíthetik, és sokkal nagyobb lehet a rombolás. Nagy veszélyek rejlenek az élelmiszer-ágazatban. Még nem vagyunk a 2022-es szinten, de nem is vagyunk távol tőle.
Részvény / Deviza / Áru A tőzsdék sem igazán tudják, merre az arra
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 09:54
Így indultak a hétfői kereskedések.
Részvény / Deviza / Áru Nézze csak: ennyibe kerül most egy euró!
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 06:28
Mit csinál az árfolyam hétfő reggel?
Részvény / Deviza / Áru A választások után magát kitombolt forint is megpihent
Privátbankár.hu | 2026. április 25. 10:54
A hét elején még erősődött, aztán azonban fokozatosan veszített az értékéből, bár zárásra ismét visszaküzdötte magát a több mint négyéves rekordszintekre. 
Részvény / Deviza / Áru Összezavarodtak a New York-iak
Privátbankár.hu | 2026. április 25. 08:09
Vegyesen zártak pénteken a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói.
Részvény / Deviza / Áru Az euró, a dollár és a frank is olcsóbb, mint reggel
Privátbankár.hu | 2026. április 24. 18:48
A heti veszteséget ugyan nem hozta vissza, de erős napot zárt a forint pénteken. A dollár reggel még 314-ről indult, este már 311 az árfolyam.
Részvény / Deviza / Áru Pirosban zárta a hetet a budapesti tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. április 24. 17:54
A Mol és a Richter árfolyama sem emelkedett érdemben a délutáni állás óta: előbbi 3, utóbbi 1 százalékos mínusszal zárt pénteken.
Részvény / Deviza / Áru Megindultak felfelé az amerikai techrészvények, de Párizsban nem örülnek
Privátbankár.hu | 2026. április 24. 17:16
Mínusz 0,75 százalékkal zárt a párizsi CAC40 index pénteken, az amerikai tőzsde vezető indexei viszont plusszal indítottak. A legnagyobbat a techrészvények indexe emelkedett a nyitás után.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG