3p

Bőven 110 ezer pont felett, történelmi rekordértéken zárt a BUX, a Mol pedig 2,27 százalékkal erősödött hétfőn. A Magyar Telekom árfolyama azonban 1800 forintra csökkent.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 0,44 százalékos emelkedéssel, történelmi csúcson, 110 890,99 ponton zárt hétfőn – írja az MTI.

A részvénypiac forgalma 10,7 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest.  A magyar tőzsde enyhén felülteljesített az európai tőzsdékhez képest, ahol negatívabb hangulat uralkodott. A vezető magyar részvények közül a Mol erősödése mögött az olaj világpiaci árának emelkedése húzódhat meg. Az OTP és a Richter oldalazott a nap folyamán, a Magyar Telekom részvényeinél profitrealizálást indítottak a befektetők, ez látható a társaság árfolyamának csökkenésében – mondta Czibere Ákos, az Equilor Befektetési Zrt. elemzője.

A Mol 2,27 százalékkal 2888 forintra erősödött, 1,2 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 0,42 százalékkal 35 450 forintra nőtt, éves és történelmi maximumot értek el záráskor, forgalmuk 7,1 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 0,88 százalékkal 1800 forintra csökkent, forgalma 652,9 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 0,67 százalékkal 9670 forintra esett, a részvények forgalma 517,6 millió forintot ért el.

A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 10 032,11 ponton zárt hétfőn, ez 0,14 százalékos emelkedés a pénteki záráshoz viszonyítva.

Rekordot döntött az arany ára

A STOXX 600 index 0,09 százalék, az euróövezeti Euro Stoxx 50 index 0,28 százalék csökkenéssel zárta a hétfői kereskedést. Londonban az FTSE 100 index 0,39 százalékkal, a frankfurti DAX index 0,01 százalékkal, a CAC 40 index Párizsban 0,37 százalékkal csökkent a zárásra. Milánóban az FTSE MIB index 0,40 százalékos, a madridi IBEX 35 index 0,09 százalékos csökkenéssel fejezte be a kereskedést.

Az olaj ára emelkedett, az európai kereskedési idő végén a WTI nyersolaj ára hordónként 57,68 dolláron állt 2,06 százalékos emelkedéssel, a Brent ára pedig 2,15 százalékkal ment feljebb 61,76 dollárra.

Az arany spot jegyzése 2,20 százalékkal emelkedett 4438,44 dollárra unciánként. A nap folyamán elért maximum 4442,23 dollár volt, ami új történelmi rekord.

A dollárindex 0,30 százalékkal ment lejjebb 98,30 pontra. Az eurót 0,37 százalékkal jegyzik erősebben 1,1752 dolláron.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 42430 41510 42450 +1,90% 0 0 11 119 218 770 HUF 2026-10-16 17:14:17
MOL 5075 5010 5080 +0,50% 0 0 3 347 695 400 HUF 2026-10-16 17:05:23
MTELEKOM 2692 2656 2718 +1,20% 0 0 1 852 697 934 HUF 2026-10-16 17:05:15
RICHTER 12470 12460 12810 -1,89% 0 0 2 370 109 580 HUF 2026-10-16 17:05:26
OPUS 213 210 226 -1,39% 0 0 44 419 769 HUF 2026-10-16 17:09:30
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Végre vége: gyalázatos hetet zártak a piacok, földbe állt a Nasdaq
Privátbankár.hu | 2026. október 17. 11:41
Nem lehetett jó kedve a héten az amerikai kereskedőknek.
Részvény / Deviza / Áru Mit művelt a forint? Így adják és veszik az eurót péntek este
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 18:51
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben pénteken kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Csak a Richter maradt le pénteken
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 18:00
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1016,35 pontos, 0,7 százalékos emelkedéssel, 145 471,12 ponton zárt pénteken.
Részvény / Deviza / Áru Felemásan ébredtek az amerikai befektetők, olcsóbb lett az olaj
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 16:32
Vegyesen nyitottak az amerikai értékpapírpiacok pénteken.
Részvény / Deviza / Áru 3,7 százalék – A szám, ami a frászt hozta az aranyra, hát még az ezüstre
Czwick Dávid | 2026. október 16. 15:10
Csak pillanatnyi megingást vagy egy egyre nagyobb medvét látunk? Látványos eladási hullám söpört végig a nemesfémek piacán, mivel egy nem várt adat ráijesztett a befektetőkre. Az ezüst valósággal kapitulált, de a lélektani szinteket áttörő arany alól is kirántották a talajt. Vajon lesz ez még rosszabb is? Erre is keressük a választ. Íme a részletek. 
Részvény / Deviza / Áru Magára talált a tőzsde, kiemelkedik a mezőnyből a Magyar Telekom
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 14:51
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a mínusz 0,44 pontos nyitás után emelkedett pénteken kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Enyhe pluszban a hazai tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 11:47
Minimális emelkedéssel áll a BUX-index. A blue chipek között továbbra is vegyes a kép.
Részvény / Deviza / Áru Felemás hangulat alakult ki a kereskedés első perceiben
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 09:43
Vegyesen indult a nap mind a hazai, mint az európai tőzsdei kereskedésben. Itthon csak az OTP indult pluszban.
Részvény / Deviza / Áru Jó hír érkezett az olajról
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 08:57
Enyhe csökkenésbe kezdett az olaj a nemezetközi kereskedésben.
Részvény / Deviza / Áru Eddig ez nem a forint napja
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 08:03
Egyedül csak a dollárral szemben tudott erősödni a hazai deviza.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG