2p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 9,53 pontos, 0,01 százalékos emelkedéssel 101 380,77 ponton, új történelmi csúcson zárta a hetet.

Az összforgalom 65,374 milliárd forintról 48,255 milliárd forintra csökkent heti összevetésben, a vezető részvények vegyesen teljesítettek. Az Equilor Befektetési Zrt. MTI-nek küldött összefoglalója kiemelte: a BUX-index újabb rekordot döntött a héten, de a korábbi lendület már alábbhagyott. Kitértek arra is, hogy nem okozott meglepetést az MNB, mert a keddi kamatdöntő ülésen a várakozásoknak megfelelően kamattartásról határozott a jegybank, az alapkamat 6,5 százalékon maradt. A vezető részvényekkel kapcsolatban megjegyezték, hogy céláremelés érkezett az OTP-re, célárcsökkentés a Molra. A Trigon Dom Maklerski az OTP célárfolyamát 31 369 forintról 32 775 forintra emelte, változatlanul vételi ajánlással, míg a Mol célárfolyamát 3142,90 forintról 3110,90 forintra csökkentette, változatlanul tartás ajánlással.

Eközben a Morgan Stanley 3280 forintról 3440 forintra emelte a Mol részvényeire vonatkozó 12 havi célárfolyamát, az ajánlás változatlanul egyenlő súlyozás. Az Equilor jelezte: a héten tovább vette saját részvényeit az OTP. A hétfői kereskedésben 40 723 darab, kedden 26 102 darab, szerdán 42 654 darab, csütörtökön 32 021 darab saját részvényt vásárolt a társaság. Féléves jelentést tett közzé a Masterplast: a vállalat első féléves árbevétele 65,8 millió euró volt, ami 2 százalékkal maradt el az előző év azonos időszakától. Az adózott eredmény a teljes fél évben 4,6 millió eurós veszteséget mutatott, szemben a 2024-es 1,7 millió euró veszteséggel, amit főként a kedvezőtlen árfolyammozgások és a társult vállalkozások veszteségei okoztak – írta az Equilor.

Az OTP a héten 0,8 százalékkal csökkenve 28 460 forintig jutott 31,478 milliárd forintos összforgalom mellett. A Mol árfolyama a múlt pénteki záráshoz képest 0,98 százalékkal emelkedett, a hetet 3080 forinton fejezte be, forgalma meghaladta a 6,741 milliárd forintot. A Richter 0,78 százalékot emelkedve 10 280 forinton zárt, heti forgalma kevéssel meghaladta a 6 milliárd forintot. A Magyar Telekom árfolyama 0,68 százalékkal mérséklődve 1760 forintra csökkent 2,164 milliárd forintos összforgalomban. A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 0,59 százalékos csökkenéssel 9168,14 ponton zárta a hetet.

(MTI)

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 41940 41110 42200 +0,22% 41920 41940 6 672 801 500 HUF 2026-11-03 16:25:46
MOL 5015 4942 5065 +1,31% 5010 5015 3 343 670 543 HUF 2026-11-03 16:25:28
MTELEKOM 2904 2860 2910 +0,97% 2906 2910 842 550 096 HUF 2026-11-03 16:23:53
RICHTER 12990 12840 13070 -0,08% 12990 13000 917 448 320 HUF 2026-11-03 16:25:21
OPUS 196 190 196 +2,50% 195 196 7 401 832 HUF 2026-11-03 16:22:52
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Fittyet hánytak az amerikai tőzsdék a félidős választások reggelére
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 16:23
Vegyesen nyitottak az amerikai értékpapírpiacok kedden.
Részvény / Deviza / Áru Hasítanak a Mol-papírok
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 14:44
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 2,85 pontos nyitás után emelkedett kedden kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Kíméletlen mészárlás: ilyen súlyos csapás rég nem érte az aranyat és az ezüstöt
Czwick Dávid | 2026. november 3. 14:28
Amíg Ön őszi szünetre vonult, vagy éppen halloweeni mulatságban töltötte az idejét, addig megnyílt a föld az árupiacon, amit főleg a nemesfémek szenvedtek meg. Az arany unciánkénti világpiaci ára kőkeménynek hitt szintet bukott el, de az ezüst még rosszabbul járt. Utóbbi piacán ráadásul egy vészjósló mutató is bejelzett. De elérték-e a gödör alját a legfontosabb nemesfémek? Vagy újabb lejtmenetre kell készülni? Ezekre is keressük a választ.  
Részvény / Deviza / Áru Gyanúsan nagy a csend a pesti kereskedők körében
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 12:54
Forgalom is alig volt a Budapesti Értéktőzsde keddi kereskedési napjának első félidejében.
Részvény / Deviza / Áru Mentőövet dobtak az ipari óriások tegnap Amerikának
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 08:38
Újabb gyatra napot tudtak le a tengerentúli piacok, csak a Dow Jones erősödött.
Részvény / Deviza / Áru Nem lesz jobb a kedve, ha rápillant a forintra – ennyit ér kedd reggel
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 07:53
Így változott este óta a helyzet a bankközi devizapiacon.
Részvény / Deviza / Áru Kilőtt az Apple, újabb rekord miatt dörzsölheti markát a cég
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 07:04
Rendkívüli eredményekről jelentett a világ egyik legértékesebb techcége. 
Részvény / Deviza / Áru Helyrehozza-e a Tisza kormány az előd-kormányok húsz éves jogsértését?
Zelei Béla | 2026. november 2. 18:53
A 2027-es költségvetési tervek megismerése után sem felhőtlen a kárpótlásijegy-tulajdonosok öröme.
Részvény / Deviza / Áru Nézze, hogyan kezdte a forint a novembert
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 18:40
Erősödött a forint a főbb devizákkal hétfőn kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Budapestig ért az amerikai befektetők derűje
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 17:48
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 72,68 pontos, 0,05 százalékos emelkedéssel 145 330,02 ponton zárt hétfőn.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG