2p

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 1,56 százalékos csökkenéssel, 40 057 ponton zárt pénteken.

A részvénypiac forgalma 17,6 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest.

Sok múlik a jogállamisági eljárás kimenetelén. Fotó BÉT
Sok múlik a jogállamisági eljárás kimenetelén. Fotó BÉT

Az Equilor Befektetési Zrt. elemzője szerint továbbra is a kedvezőtlen nemzetközi hangulat miatt gyengélkednek a részvénypiacok szerte Európában, így Magyarországon is. Varga Zoltán elmondta, hogy a belföldi kereskedést a következő kereskedési napokon a jogállamisági eljárás kimenetele fogja meghatározni. Az uniós pénzek esetleges visszatartása már a hétfői nyitást is befolyásolhatja - tette hozzá.

  • A Mol árfolyama 3,23 százalékkal 2516 forintra csökkent, 4,1 milliárd forintos forgalomban.
  • Az OTP-részvények ára 0,32 százalékkal 8658 forintra erősödött, forgalmuk 7,4 milliárd forintot tett ki.
  • A Magyar Telekom árfolyama 0,66 százalékkal 305 forintra nőtt, forgalma 926,6 millió forint volt.
  • A Richter-papírok árfolyama 2,63 százalékkal 7585 forintra esett, a részvények forgalma 5 milliárd forintot ért el.

    A BUMIX 3804 ponton zárt pénteken, ez 0,17 százalékos emelkedés a csütörtöki záráshoz viszonyítva.

Árfolyam

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 42000 41190 42050 +0,65% 41950 42000 9 748 450 570 HUF 2026-04-30 14:30:14
MOL 4152 4000 4166 +2,67% 4148 4152 1 897 041 246 HUF 2026-04-30 14:32:39
MTELEKOM 2496 2476 2500 +0,56% 2492 2496 820 202 520 HUF 2026-04-30 14:31:10
RICHTER 13120 12720 13170 +2,74% 13100 13120 1 332 716 880 HUF 2026-04-30 14:24:43
OPUS 325 295 328 +10,73% 321 325 156 309 022 HUF 2026-04-30 14:31:32
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Felpörgött a pesti börze: pluszban a Mol, az OTP és a Richter
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 14:43
Tovább menetel a BUX.
Részvény / Deviza / Áru Mészáros Lőrinc meglepő nyilatkozatot tett
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 13:15
Magyarország leggazdagabb embere növelné tulajdonrészét az Opusban.
Részvény / Deviza / Áru Hasít az Opus, jókor érkezett az elnök nyilatkozata
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 12:15
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 7,40 pontos nyitás után emelkedett csütörtökön délelőtt.
Részvény / Deviza / Áru Ki nyer ma? Naná, hogy a cápák!
Eidenpenz József | 2026. április 30. 11:33
Ki kaszál az előrejelzési piacokon – és ki fizeti a cechet? Mit árul el a Polymarket a tömegek „bölcsességéről” – vagy tévedéseiről? Egy friss kutatás kijózanító képet fest, a túlnyomó többség ugyanis veszít, és a nyereség szinte teljes egészében egy szűk, profi elit zsebében landol. Eközben a piac összességében mégis meglepően jól jósolja meg a jövőt.
Részvény / Deviza / Áru Enyhe emelkedéssel indult a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 09:27
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe minimális emelkedéssel kezdte a kereskedést.
Részvény / Deviza / Áru Fordulat a devizapiacon: gyengüléssel ébredt a forint
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 07:25
Gyengüléssel indult a csütörtöki kereskedés a forint számára a nemzetközi devizapiacon: a magyar fizetőeszköz az előző délutáni jegyzéshez képest valamennyi meghatározó devizával szemben veszített értékéből.
Részvény / Deviza / Áru Így reagált a tőzsde a Fed kamatdöntésre
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 06:19
Vegyesen zártak a New York-i tőzsde főbb mutatói.
Részvény / Deviza / Áru Nem jött jó hír a forintról, nézze meg az árfolyamot!
Privátbankár.hu | 2026. április 29. 18:58
Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben szerdán kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru A Richter sem tudta feltornázni a BUX-ot
Privátbankár.hu | 2026. április 29. 18:04
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 221,67 pontos, 0,17 százalékos csökkenéssel, 132 633,84 ponton zárt szerdán.  
Részvény / Deviza / Áru Alaposan beragadt az arany, de a legrosszabb még csak most következhet
Czwick Dávid | 2026. április 29. 16:46
Hosszabb ideje egy szűkebb ártartományban mozog a legkedveltebb nemesfém világpiaci jegyzése. A mostani együttállás alapján pedig ez egy még rosszabb forgatókönyvnek is megágyazhat. Mi vár az arany kurzusára, ha nem csitul a közel-keleti konfliktus? Mi az a monetáris fordulat, aminek következtében a héten komoly lökéshullám érheti a sárgán fénylő nemesfém piacát? Erre derül fény a következő sorokban, de olvashat arról is, mi az, amiből mégis profitálhat az aranyár a továbbiakban.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG