A kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat hatására csökkenéssel zárt a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) – mondta az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője az MTI-nek. A BÉT részvényindexe, a BUX 1030,39 pontos, 0,71 százalékos csökkenéssel, 143 453,78 ponton zárt pénteken.
A részvénypiac forgalma 38,9 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest.
Aradványi Péter kifejtette: az amerikai tőzsdéken történt csütörtöki esés után a hét utolsó kereskedési napján ismét az amerikai papírok felé megy a tőke, Európából is inkább az Egyesült Államok felé fordultak a befektetők, ezért Európában estek a vezető tőzsdeindexek. A folyamat a BUX teljesítményén is látszik – tette hozzá.
A szakértő szerint a magyar piacot főként a nemzetközi folyamatok mozgatták, nem a vállalatspecifikus hírek. Példaként említette, hogy a Mol a jó harmadik negyedévi gyorsjelentése ellenére erős mínuszban zárt.
A Mol árfolyama 166 forinttal, 3,33 százalékkal 4816 forintra csökkent, 4,9 milliárd forintos forgalomban.
Az OTP-részvények ára 40 forinttal, 0,1 százalékkal 41 240 forintra erősödött, forgalmuk 26,7 milliárd forintot tett ki.
A Magyar Telekom árfolyama 32 forinttal, 1,11 százalékkal 2902 forintra nőtt, forgalma 3,2 milliárd forint volt.
A Richter-papírok árfolyama 100 forinttal, 0,77 százalékkal 12 870 forintra esett, a részvények forgalma 3,8 milliárd forintot ért el.
A BUMIX 8595,71 ponton zárt pénteken, ez 50,45 pontos, 0,59 százalékos emelkedés a csütörtöki záráshoz viszonyítva.

Pedig a Mol harmadik negyedéve egész jól alakult.



