2p

Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?

Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac? Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról?
Early bírd jegyek most ajándék 100 Leggazdagabb magazinnal!

Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest

Foglalja le helyét most >>

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 246,31 pontos, 0,34 százalékos emelkedéssel, 73 622,19 ponton, történelmi csúcson zárt kedden.

A részvénypiac forgalma 7,0 milliárd forint volt, a vezető részvények a Magyar Telekom kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest.

Muhi Gergely, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője az MTI-nek elmondta, hogy átlag alatti forgalom mellett, az európai piacokkal együtt mozgott a BUX.

Árfolyam

Kiemelte, hogy a piaci konszenzusnak megfelelően kamatot vágott az MNB Monetáris Tanácsa, 25 bázisponttal 6,75 százalékra csökkentve a jegybanki alapkamatot. Ez a lépés a forintot kicsit gyengítette, de nem volt nagy elmozdulás - mondta az elemző, aki mindezt azzal magyarázta, hogy a forint árfolyamába már korábban be volt árazva, hogy a jegybanknak lesz mozgástere kamatot vágni ezen a kamatdöntő ülésen.

  • A Mol 14 forinttal, 0,49 százalékkal 2854 forintra erősödött, 626,3 millió forintos forgalomban.
  • Az OTP-részvények ára 100 forinttal, 0,53 százalékkal 18 885 forintra nőtt, forgalmuk 4,7 milliárd forintot tett ki.
  • A Magyar Telekom árfolyama 2 forinttal, 0,18 százalékkal 1086 forintra csökkent, forgalma 182,7 millió forint volt.
  • A Richter-papírok árfolyama 5 forinttal, 0,05 százalékkal 9845 forintra emelkedett, a részvények forgalma 1,0 milliárd forintot ért el.

A Privátbankár.hu Kft. (privatbankar.hu) nem minősül a befektetési vállalkozásokról és az árutőzsdei szolgáltatókról, valamint az általuk végezhető tevékenységek szabályairól szóló 2007. évi CXXXVIII. törvény („Bszt.”) szerinti befektetési vállalkozásnak, így nem készít a Bszt. szerinti befektetési elemzéseket és nem nyújt a Bszt. szerinti befektetési tanácsadást a felhasználói részére. A privatbankar.hu honlaptartalma ("Honlaptartalom") a szerzők magánvéleményét tükrözi, amelyek a privatbankar.hu közzététel időpontjában érvényes álláspontját tükrözik, amelyek a jövőben előzetes bejelentés nélkül megváltozhatnak. A Honlaptartalom kizárólag tájékoztató jellegű, az érintett szolgáltatások és termékek főbb jellemzőit tartalmazza a teljesség igénye nélkül és kizárólag a figyelem felkeltését szolgálja. A megjelenített grafikonok, számadatok és képek kizárólag illusztrációs célt szolgálnak, azok pontosságáért és teljességéért az privatbankar.hu felelősséget nem vállal. A Privátbankár.hu Kft, mint a privatbankar.hu honlapjának üzemeltetője, továbbá annak szerkesztői, készítői és szerzői kizárják mindennemű felelősségüket a Honlaptartalomra alapított egyes befektetési döntésekből származó bármilyen közvetlen vagy közvetett kárért. Ezért kérjük, hogy a befektetési döntéseinek meghozatala előtt mindenképpen több forrásból tájékozódjon, és szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadójával. A Privátbankár.hu Kft. (privatbankar.hu) az adott pénzügyi eszközre általa tájékoztató céllal készített Honlaptartalomból esetlegesen következő ügyletkötésben semmilyen módon nem vesz részt, és így a függetlensége megőrzésre kerül. Mindezekből következik, hogy a Honlaptartalmával vagy annak közreadásával a Bszt., valamint az annak hátteréül szolgáló, az Európai Parlament és a Tanács 2004. április 21-én kelt, 2004/39/EK számú, a pénzügyi eszközök piacairól szóló irányelve („MIFID”) jogszabályi célja nem sérül.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 44570 44520 45560 -0,93% 44570 44580 3 468 235 040 HUF 2026-09-04 15:18:20
MOL 4936 4910 5030 -1,77% 4936 4938 1 942 539 301 HUF 2026-09-04 15:18:50
MTELEKOM 2616 2568 2636 +1,08% 2610 2616 521 638 924 HUF 2026-09-04 15:18:29
RICHTER 12670 12670 12930 -1,09% 12670 12680 598 854 170 HUF 2026-09-04 15:18:20
OPUS 308 307 320 -2,53% 308 315 6 842 522 HUF 2026-09-04 15:15:35
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Ilyen a hangulat pénteken kora délután a pesti parketten
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 4. 15:13
Csökken a hazai részvényindex
Részvény / Deviza / Áru A Mol húzta le péntek délelőtt a magyar tőzsdét
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 4. 12:12
A többi nagy papír erősödött.
Részvény / Deviza / Áru Semmi sem állíthatja meg a BUX-indexet – irány a 200 ezer pont?
Csahóczi Máté | 2026. szeptember 4. 12:04
Miért szárnyal a BUX, reális-e a 200 ezer pontos szint, és megéri-e most ide befektetni? Ezeket a kérdéseket járja körbe az alábbi cikk, amely a VIG Alapkezelő blogján jelent meg.
Részvény / Deviza / Áru Budapest állva hagyta Nyugat-Európát
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 4. 09:26
Így nyitottak a tőzsdék Európában.
Részvény / Deviza / Áru Belehúzott a forint, ennyibe kerül péntek reggel egy euró
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 4. 07:54
Jókorát erősödött a forint az éjjel.
Részvény / Deviza / Áru Felpattant az amerikai tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 4. 06:22
Minden index emelkedett.
Részvény / Deviza / Áru Így kerülhetik meg a hormuzi lélekvesztőt – erre locsol dollármilliárdokat az olajipar
Czwick Dávid | 2026. szeptember 3. 19:07
Sokadjára került fenyegető közelségbe idén a 100 dolláros olajár. Az iráni harcoknak nem látszik a vége, miközben már az ősz is ráköszöntött az északi féltekére. A közel-keleti háborúskodás, valamint az ebből fakadó, a tengeri olajszállításokat érintő folyamatos fenyegetettség miatt történelmi léptékű fordulat előtt áll a globális energiapiac. A világ legnagyobb olajtermelői dollármilliárdokat pumpálnak szárazföldi olajvezetékek építésébe és kikötőfejlesztésekbe, hogy végleg kiiktassák a kiszámíthatatlanná vált Hormuzi-szorost. A gigaprojektek alapjaiban forgathatják fel a globális olajkereskedelmi útvonalakat, tőzsdei erőviszonyokat. De sikerül azelőtt lépni, mielőtt teljesen elszabadul a fekete arany ára?
Részvény / Deviza / Áru Vérszemet kapott a forint, most öröm az árfolyamra nézni
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 3. 18:22
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben csütörtökön kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Rossz napok után korrigáltak a befektetők Budapesten
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 3. 17:58
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 1534,48 pontos, 1,05 százalékos emelkedéssel 148 307,14 ponton zárt csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Csak a Richter nem tudja tartani a lépést
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 3. 14:52
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a mínusz 3,26 pontos nyitás után emelkedett csütörtökön kora délutánig.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG