1p

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 20,73 pontos, 0,02 százalékos emelkedéssel, 92 985,05 ponton, új történelmi csúcson zárt hétfőn.

A részvénypiac forgalma 12,6 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest.

Szemán Péter, az Equilor Befektetési Zrt. elemzője az MTI-nek elmondta: csendes, eseménytelen napot zárt a BUX a múlt heti nagy emelkedés után, a kereskedést egész nap iránykeresés jellemezte. Napközben 93 299 pontig emelkedett az index és a nap végére, ha minimálisan is, de a pénteki záróára felett, ismét új csúcson zárt a BUX, a Richter és a Magyar Telekom emelkedésének köszönhetően.

  • A Mol árfolyama 8 forinttal, 0,26 százalékkal 3016 forintra csökkent, 1,2 milliárd forintos forgalomban.
  • Az OTP-részvények ára 110 forinttal, 0,41 százalékkal 26 410 forintra esett, forgalmuk 8,1 milliárd forintot tett ki.
  • A Magyar Telekom árfolyama 22 forinttal, 1,3 százalékkal 1716 forintra erősödött, forgalma 1,1 milliárd forint volt.
  • A Richter-papírok árfolyama 100 forinttal, 0,92 százalékkal 10 980 forintra nőtt, a részvények forgalma 1,6 milliárd forintot ért el.

Árfolyam

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 38810 38590 39470 -2,24% 38800 38830 5 855 519 820 HUF 2026-04-09 11:14:06
MOL 3976 3960 4000 -0,55% 3976 3980 247 568 684 HUF 2026-04-09 11:12:05
MTELEKOM 2228 2216 2242 -0,18% 2224 2228 506 126 584 HUF 2026-04-09 11:14:34
RICHTER 12390 12350 12580 -1,59% 12370 12390 562 742 230 HUF 2026-04-09 11:11:58
OPUS 427 427 441 -4,69% 427 429 69 031 244 HUF 2026-04-09 11:14:31
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru A tőzsdéken sem értik, hogy most mi is van
Privátbankár.hu | 2026. április 9. 09:41
Teljes a bizonytalanság az iráni helyzet körül, és ez az árfolyamokon is meglátszik.
Részvény / Deviza / Áru Már megint mit művel a forint?
Privátbankár.hu | 2026. április 9. 06:39
Friss csütörtök reggeli árfolyamok.
Részvény / Deviza / Áru Kilőttek az árfolyamok New Yorkban
Privátbankár.hu | 2026. április 9. 06:14
Megörültek a híreknek a befektetők.
Részvény / Deviza / Áru Mit művelt szerdán a forint? Nézze meg!
Privátbankár.hu | 2026. április 8. 18:36
Alig változott szerdán a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon.
Részvény / Deviza / Áru A tűzszünet híre egész napra biztosította a jó hangulatot Budapesten
Privátbankár.hu | 2026. április 8. 18:13
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 3768,85 pontos, 2,99 százalékos emelkedéssel, 129 730,83 ponton zárt szerdán.
Részvény / Deviza / Áru Az iráni tűzszünetnek örülnek az amerikai befektetők
Privátbankár.hu | 2026. április 8. 16:26
Jelentős indexemelkedéssel indult szerdán a kereskedés az amerikai értékpapírpiacokon az amerikai-iráni fegyverszünetet nyugtázva. Az olaj ára ezzel párhuzamosan nagyot zuhant, a dollár gyengült, az arany ára emelkedett.
Részvény / Deviza / Áru A világ néhány szoroson múlik
Gajda Mihály | 2026. április 8. 15:22
Az elmúlt hetekben a világ figyelme a Hormuzi-szorosra szegeződött. Irán lezárta a világ egyik legfontosabb tengeri útvonalát, és hirtelen mindenki szembesült azzal, mennyire törékeny a globális gazdaság. Ami most történik, nem egészen váratlan. A Concordeblog néhány évvel ezelőtt cikksorozatban vette végig azokat a szűk tengeri szorosokat, amelyeken a világgazdaság jelentős része halad át.
Részvény / Deviza / Áru Csodás napja van az OTP-nek
Privátbankár.hu | 2026. április 8. 14:40
Így alakult délután a kereskedés.
Részvény / Deviza / Áru A Mol kivételével mindenki erősödik a tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. április 8. 12:05
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a mínusz 21,06 pontos nyitás után emelkedett szerdán délelőtt.
Részvény / Deviza / Áru A budapesti tőzsdén is örülnek az iráni tűzszünetnek?
Privátbankár.hu | 2026. április 8. 09:50
Erőteljes optimizmus látható a részvénypiacokon.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG