2p
A Mol Nyrt. közleményben reagált Ivan Vrdoljak horvát gazdasági miniszter levelére.
Közben a közigazgatási bíróság megsemmisítette a horvát gazdasági minisztérium 2011-ben hozott, koncessziókat megvonó döntését. Ebben visszavonta az INA horvát olajvállalat kutatási engedélyét a Dráva koncesszió ügyében.

Ivan Vrdoljak szerdán két levél másolatát juttatta el a horvát médiának, amelyben válaszokat vár az INA igazgatóságától és felügyelőbizottságától azokra a kérdésekre, miért késnek a befektetések sziszeki és rijekai finomítókba, milyen tervei vannak az INA-nak, vagyis a Molnak a finomítókkal, és egyben figyelmeztet arra, hogy a vállalat ügyvezető igazgatói törvénytelenül lettek megválasztva. 

A miniszter szerint az INA döntései csak a Mol érdekeit szolgálják és figyelmen kívül hagyják az INA és a horvát állam érdekeit. 

A Mol nyilatkozatban reagált a gazdasági miniszter vádjaira.

A Mol tavaly nyáron örömmel fogadta el az amerikai külügyminisztérium ajánlatát, mely felkínálta segítségét a horvát kormány és a Mol közötti tárgyalások előremozdításában – áll a közleményben.

A vállalat kiemeli, hogy a Mol meglepődve és sajnálva tapasztalta, hogy a horvát tárgyalási delegáció visszautasította az amerikai külügyminisztérium által ajánlott mind a négy közvetítőt, és ezzel tovább késlelteti a tárgyalások menetét. Ennek a döntésnek köszönhetően az eddigieknél még világosabban látszik, hogy melyik fél akasztja meg a tárgyalásokat azzal, hogy saját politikai és személyes érdekeit helyezi az INA üzleti érdekei elé.

Hozzáteszi: "ezt megerősíti Ivan Vrdoljak, horvát gazdasági miniszter INA vezetőségéhez intézett leveleinek átpolitizáltsága is. E politikai játszmától a Mol-csoport ahogy eddig, úgy a jövőben is távol tartja magát."

Zoran Milanovic miniszterelnök ma a parlamentben azt mondta, a Molnak az az érdeke, hogy Horvátországban mindent bezárjon és saját üzemanyagát árulja az INA benzinkútjain. 

Kijelentette: Horvátország harcolni fog ez ellen, nem fegyverrel, nem erővel, hanem politikai nyomással és senki nem fogja akkor azt mondani, hogy ez csapás a befektetések szabadságára, vagy a jogbiztonságra. 

"Üzleti szemszögből nézve megértem, de mivel - nem fogják elhinni -, horvát vagyok és a horvát miniszterelnök, nem tudom elfogadni. Majd meglátjuk, ki az erősebb." – mondta Milanovic.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 45870 45320 46140 +1,26% 0 0 10 570 998 730 HUF 2026-09-25 17:08:37
MOL 5150 5150 5260 -1,90% 0 0 2 245 141 420 HUF 2026-09-25 17:05:19
MTELEKOM 2540 2536 2558 -0,16% 0 0 653 994 800 HUF 2026-09-25 17:05:21
RICHTER 12480 12460 12690 -1,34% 0 0 2 127 025 090 HUF 2026-09-25 17:05:23
OPUS 282 275 284 +0,89% 0 0 19 227 815 HUF 2026-09-25 17:05:21
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Mosolyoghat, ha meglátja, mennyibe kerül az euró!
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 18:45
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben pénteken kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Szomorúan vonulhatnak víkendezni a pesti brókerek
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 17:42
A medve uralkodott a hazai tőzsdén a hét utolsó kereskedési napján.
Részvény / Deviza / Áru Jó hír érkezett New Yorkból
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 16:17
Kinyitott a tengerentúli tőzsde, friss olaj- és gázárak érkeztek.
Részvény / Deviza / Áru Valami fontos zajlik a pesti parketten
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 14:44
Mínusszal indult a nap, aztán pluszba fordult.
Részvény / Deviza / Áru Magához tért a reggeli kómából a hazai tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 11:42
A reggeli mínuszok után már kisebb emelkedés látható a hazai tőzsdén. A blue chipek a Mol kivételével pluszban vannak.
Részvény / Deviza / Áru Kriptoparadicsom lehetnénk a szektor fidesztelenítése után?
Eidenpenz József | 2026. szeptember 25. 10:21
Sorra jönnek vissza a korábban elüldözött cégek a magyar kriptópiacra, de még egy kézen meg lehet őket számolni. Sok magyar kriptós külföldre költözött, például Máltára vagy Paraguayba a szabályozás és az adózás miatt, miközben a hazai adókulcs a környező országokhoz képest magasnak számít az ágazatban.
Részvény / Deviza / Áru Nem volt erős a kezdés a tőzsdéken itthon
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 09:19
Elindult a pénteki kereskedés. A BUX pár pontos csökkenéssel kezdte a reggelt, míg Európában vegyes a kép. Emelkedik az arany és az olaj ára is, a gáz ára viszont lejjebb ment.
Részvény / Deviza / Áru Nem bírtak a részvényekkel amerikában
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 06:46
Bár a Nasdaq minimális pluszban zárt, összességében nem jó hangulatú kereskedés jellemezte az amerikai tőzsdét csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Befutott a forintzárás, ennyiért adják az eurót
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 18:20
Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtökön estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Ma semmi sem menthette meg a magyar piacot
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 17:42
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 494,39 pontos, 0,33 százalékos csökkenéssel, 151 507,86 ponton zárt csütörtökön.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG