1p
A felügyelet friss határozata miatt mától nem lehet kereskedni a BTel részvényeivel a tőzsdén.

A Budapesti Értéktőzsde közölte: a Magyar Nemzeti Bank 2014. november 3. napján kelt H-PJ-III-B-31/2014. számú határozata alapján felfüggeszti a tőzsdei kereskedést a Business Telecom törzsrészvényeivel. a részvényekre vonatkozó határidős kontraktusokkal és a BTEL 2016/A kötvényeivel november 4-étől.

A BTel október 31-én tartott igazgatótanácsi ülésén tőkeemelésről határoztak. Ennek keretében Timur Rahimkulov kötelezettséget vállalt arra, hogy 950 millió forint összegű tőkeemelést, esetenként minimum 50 millió forintos összegben teljesít. Rahimkulov a tőkeemelés során összesen 950 ezer darab 100 forint név- és kibocsátási értékű BTel elsőbbségi részvényt kap - számolt be hétfőn a portfolio.hu.

Korábban azért kapott 2 millió forintos bírságot a társaság a tőzsdétől, mert egyik kötvénybefektetőjét később fizeti ki, erről azonban nem tett közzé rendkívüli közleményt. A cég egyik kötvényese pedig nem kapta meg időben pénzét, ezért felszámolási eljárást is kezdeményezett a BTel ellen.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 42020 41860 42330 +0,17% 42000 42050 2 823 164 560 HUF 2026-04-29 15:39:34
MOL 4020 3980 4084 -0,50% 4014 4020 807 332 808 HUF 2026-04-29 15:29:37
MTELEKOM 2494 2490 2506 +0,16% 2494 2496 272 176 216 HUF 2026-04-29 15:41:38
RICHTER 12880 12740 12950 +1,58% 12880 12890 567 837 430 HUF 2026-04-29 15:38:18
OPUS 304 282 307 +4,83% 303 306 119 557 182 HUF 2026-04-29 15:41:26
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Csak remélhetjük, hogy ez nem a vihar előtti csend a piacon
Privátbankár.hu | 2026. április 29. 10:37
Toporgással indult a mai nap Európa-szerte.
Részvény / Deviza / Áru Sok cégnél még nem látszik a gödör alja, a tőzsde viszont nyerhet a kormányváltással – Interjú
Imre Lőrinc – Izsó Márton | 2026. április 29. 10:22
Gyorsan történelmi csúcsra emelkedett a Budapesti Értéktőzsde a Tisza Párt kétharmados választási győzelme után. Ám ez még mindig nem jelzi az összes pozitív várakozást a kormányváltással kapcsolatban – erről beszélt a Klasszis Podcast legújabb epizódjában Zakár Tivadar, az Univerz Invest befektetési igazgatója. Vannak persze vesztesek is: azoknak a cégeknek a jövője, amelyek korábban jelentős állami hátszéllel tudtak növekedni, legalábbis bizonytalanná vált.
Részvény / Deviza / Áru Kihozták a sodrából a forintot, az utolsókat rúgja
Privátbankár.hu | 2026. április 29. 07:16
Már nem maradt sok ideje, még most tudna lépni.
Részvény / Deviza / Áru Fokozódó izgalmak: nehéz volt jó lóra tenni New Yorkban
Privátbankár.hu | 2026. április 29. 06:41
Mindenki feszülten várja az újabb piaci fejleményt.
Részvény / Deviza / Áru A forint is nyári hangulatba került
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 18:45
Erősödött a magyar fizetőeszköz a főbb devizákkal szemben kedden kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Még a Richter-részvényekre is hatással volt az MCC-s bejelentés
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 17:55
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 312,99 pontos, 0,24 százalékos csökkenéssel, 132 855,51 ponton zárt kedden. A részvénypiac forgalma 16,7 milliárd forint volt, a vezető részvények az OTP kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest.
Részvény / Deviza / Áru Nem mindenkinek indult jól a reggel a tengerentúlon sem
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 16:16
Vegyesen nyitottak az amerikai értékpapírpiacok kedden.
Részvény / Deviza / Áru Ismét a Mol húzza fel a BUX-ot
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 15:21
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 6,87 pontos nyitás után csökkent kedden kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Riadót fújtak az olajpiac miatt: példátlan sokkot rebesget a szakértő
Czwick Dávid | 2026. április 28. 14:22
A Goldman Sachs csapata kiadta legfrissebb, optimistának nem nevezhető árelőrejelzését az olajpiaccal kapcsolatosan. Miért emlegetnek rendkívüli helyzetet? Hogyan érinti az elhúzódó, válságos helyzet a nyersanyag piacát és így az árakat? Ezekre is igyekszik válaszokat adni a neves bankház idei, negyedik negyedévre vonatkozó jelentése. A dokumentum egy fontos, kifejezetten fájó fejlemény, az újabb iráni-amerikai tárgyalások elmaradása ismeretében született, rányomva bélyegét a várható piaci helyzetre is.
Részvény / Deviza / Áru Jól pörögnek a milliárdok a tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 12:15
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 6,87 pontos nyitás után emelkedett kedden délelőtt.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG