2p
Több mint 687 millió forint és járulékai erejéig a magyar adóhatóság - a román adóhatóság megkeresése alapján - végrehajtási eljárást indított az Enefi Energiahatékonysági Nyrt. ellen

Tiltakoznak, perelnek

A társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján azt közölte: az ellene indított eljárás jogosságát vitatja, ezért valamennyi, lehetőségében álló jogorvoslati eljárást megindítja és feljelentést tesz az ügyben. Megjegyzik, hogy a nemzetközi egyezményeken alapuló végrehajtási eljárásban érdemi jogorvoslati kérelmet csak a román hatósághoz tudnak benyújtani, függetlenül attól, hogy a követelést a magyar hatóság hajtja végre. 

"Tekintettel azonban arra, hogy a társaság a romániai adóhatóság jogellenes végrehajtási döntéseit már eddig is perben vitatta, mindezidáig sikertelenül, kérve az időközben megszületett ítéletre is tekintettel a végrehajtási eljárások megszüntetését, a társaság álláspontja szerint fennáll a jelentős veszélye annak, hogy a jogorvoslati kérelemnek a román hatóság nem ad helyt és a magyar adóhatóság a követelést végrehajtja" - áll a közleményben. Hozzáteszik, hogy ebben az esetben az Enefi a román adóhatósággal szemben perben tudja csak igényét érvényesíteni.

Egy kört már futottak ezzel

A cég vasárnapi tájékoztatása szerint a végrehajtási eljárás tárgyát képező követelés megegyezik a marosvásárhelyi adóhatóság korábbi, csődeljárás keretében nem érvényesített, ezáltal elveszített követelésével. Emlékeztetnek arra, hogy a marosvásárhelyi adóhatóság ugyanezt a követelését korábban Romániában indított felszámolási eljárás keretében próbálta behajtani, ám az Enefi másodfokon is pert nyert vele szemben a romániai bíróságon.

Feloldják a felfüggesztést: megint lehet adni-venni

Az Enefi részvényeinek és kötvényeinek tőzsdei kereskedését már pénteken 15 órától a keddi kereskedési nap végéig felfüggesztették. A felfüggesztést a kibocsátó kérte, tekintettel arra, hogy a következő napok során olyan jelentős eseményről kíván tájékoztatást közzétenni, amely befolyásolhatja értékpapírjainak árfolyamát. A BÉT hétfő közleménye szerint a felfüggesztést már ma, azaz hétfőn délelőtt feloldják.

Az energetikai szolgáltató társaság részvényei a BÉT standard kategóriájában forognak, utolsó árfolyamuk pénteken a felfüggesztés előtt 137 forint volt. Az elmúlt egy évben 118 és 190 forint közötti árfolyamon kereskedtek velük.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 41240 40250 41390 +0,10% 0 0 26 695 999 950 HUF 2026-11-06 17:07:37
MOL 4816 4812 4980 -3,33% 0 0 4 895 307 706 HUF 2026-11-06 17:05:29
MTELEKOM 2902 2822 2940 +1,11% 0 0 3 155 050 676 HUF 2026-11-06 17:05:13
RICHTER 12870 12820 12980 -0,77% 0 0 3 832 400 580 HUF 2026-11-06 17:05:07
OPUS 208 200 212 +3,99% 0 0 62 047 090 HUF 2026-11-06 17:05:25
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Trumpnak New Yorkban is kicsengettek
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 08:03
A Dow Jones közel fél százalékot veszített az értékéből pénteken.
Részvény / Deviza / Áru Mol-rekord, OTP-kockázat: mi jöhet a két magyar tőzsdei óriásnál?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 21:14
A negyedik negyedévben már visszaesés jöhet a Molnál a harmadik negyedévhez képest, az OTP-t viszont nem rengeti meg a paraguayi bank csődje.
Részvény / Deviza / Áru Ennyivel lett olcsóbb az euró reggel óta
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 18:35
A svájci frank árfolyama reggel megközelítette a 400-at, a nap végére viszont ebben az összevetésben is erősödött a forint.
Részvény / Deviza / Áru Tovább zuhant a Mol-árfolyam, az OTP javított a nap végére
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 18:10
Délután még veszteséggel állt, a pénteki kereskedési nap végére viszont plusszal zárt az OTP. A Mol 3,33 százalékos esést könyvelhetett el.
Részvény / Deviza / Áru Beestek az európai tőzsdék, a Wall Streeten több index is plusszal nyitott
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 16:10
A frankfurti tőzsde több mint 2,5 százalék, a londoni tőzsde pedig 2 százalékot meghaladó veszteséggel áll pénteken délután.
Részvény / Deviza / Áru Sokan fognak jókorát bukni az Anthropic-részvényen?
Eidenpenz József | 2026. november 6. 15:32
Mindenki nagyon készül az Anthropic részvénykibocsátására, amelynek van esélye a világcsúcsra. Ám a csütörtöki zuhanások fényében kérdéses, megtartják-e ebben a hónapban. A kisbefektetőknek akkor is számos módjuk lesz a beszállásra, hogyha nem jegyezhetnek, de egyik kockázata nagyobb, mint a másiké. Eladni vagy tartani? Részvény vagy forró krumpli?
Részvény / Deviza / Áru Délutánig a Mol a nap vesztese a budapesti tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 15:16
Több mint 2,5 százalékot esett az árfolyam pénteken, az OTP-papírok értéke is lefelé tart.
Részvény / Deviza / Áru Megérkezett a medve a pesti tőzsdére is
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:56
A magyar papírokat is magával rántotta a nemzetközi hangulat.
Részvény / Deviza / Áru Budapestet és Európát is elérte a tőzsdei zuhanás
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 09:49
Körülért a világon a New Yorkból indult hullám, vöröslenek az árfolyamok világszerte.
Részvény / Deviza / Áru Hogyan reagál a forint az amerikai tőzsdei összeomlásra? Itt vannak a friss péntek reggeli árfolyamok
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 07:46
Dráguló devizák.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG