Szijjártó Péter a köztévé tegnap esti műsorában beszélt arról, mi lehet a magánnyugdíjpénztárban maradt 102 ezer ember sorsa a jövőben. Sok újdonság nem derült ki, Matolcsy György a "közeljövőben" készít előterjesztést arról, hogy megnyitják-e ezen tagok előtt ismételten az állami rendszer kapuit - mondta a kormányfő szóvivője.
Így tehát az idei január 31. után a 2012-es is cezúra lehet a magyar nyugdíjrendszer történetében - valószínű ugyanis, hogy az állam ismételten lehetőséget ad majd az átlépésre, még akkor is, ha az újabb módosító indítvány egyetlen paragrafusába kapaszkodó pénztárszövetség szerint még van esély a magánpénztárak túlélésére.
Szabadságból kényszer
Ez a 102 ezer ember a magánpénztáránál őrzi eddigi megtakarításait, de majd' egy éve nem utal oda tagdíjat - azt ugyanis "ideiglenesen" az államoz irányították át azok esetében is, akik maradtak a pénztáruknál. A "pénztárválasztás szabadságából" így lett kényszer. Ugyanis mindenki az állami nyugdíjrendszerbe fizetett a "nyugdíjreform" kezdete óta, csakhogy a kormány álláspontja szerint a magánpénzáraknál maradók nem jogosultak állami nyugdíjra, szolgálati idejük 2011. január 31. óta nem bővül. Ők abban reménykedtek eddig, hogy az átmeneti intézkedés lejárta (14 hónap) után ismét tovább gyarapíthatják befizetéseiket és így szert tehetnek majd némi nyugdíjra. Sőt, ezek a tagok ez év januárjában még abban is bíztak, hogy az Alkotmánybíróság megsemmisíti a nyugdíjtörvény azon módosítását, mely hozzájárulásra keresztelte át a nyugdíjjárulékot, kivonva ezzel 100 ezer embert (egykori befizetőt) az állami nyugdíjrendszerből. Ez annak ellenére nem történt meg, hogy nagyon is fontos ügyről van szó, és mint korábban megírtuk, az Alkotmánybíróságon született egy elmarasztaló határozat, melyet végül nem fogadtak el a bírák.
Ha a kormány megnyitja az állami rendszer kapuit, azzal vélhetően végleg felszámolja a magánnyugdíjpénztárakat, és beismeri, hogy nem volt "szabad" a pénztárválasztás januárban - mint ahogy arra az ezt szabályozó törvénycikkely címe utal. Vagy átlépsz, vagy átlépsz.
Problémák sora
A magánpénztári tagok ismét nehéz helyzetbe kerülhetnek, mert arról kell dönteniük, hogy megtakarításaikat átadják-e az államnak és akkor cserébe szolgálati idejük tovább bővül (nagy kérdés, mi lesz a kiesett idővel, amíg szintén fizettek nyugdíjjárulékot a tagok); vagy bízva a nemzetközi jogorvoslati fórumok elmarasztaló ítéletében maradnak magánpénztáruknál. Ez azonban számukra óriási kockázatot jelenthet, hiszen amíg Strasbourgban döntés születik, addig évek telhetnek el - a jelenleg működő 8-10 kassza pedig biztos, hogy nem marad meg 102 ezer taggal, még kevesebb taggal pedig kérdés, marad-e egyáltalán magánpénztár a hazai piacon.
A nyugdíjreform által felvetett problémák sora azzal sem oldódik meg, ha Matolcsy György úgy dönt, újra átléphetnek majd a pénztári tagok az állami rendszerbe. A nyugdíjrendszer átalakítása odáig még ugyanis nem jutott el, hogy miképp kompenzálja a kormányzat az állami rendszerbe visszalépő, tehát a megtakarításaikat az államra bízó embereket.
Matolcsy György a közeljövőben dönt arról, visszaléphetnek-e a magánpénztáruknál maradók az állami rendszerbe. Ha igen, akkor beismerik, hogy a "pénztárválasztás szabadsága" valójában kényszerítés volt. Ha nem, akkor 102 ezer járulékfizető embert nyugellátás nélkül hagynak - egy "szolidaritásra" épülő nyugdíjrendszerben.
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
Friss
-
Hat balkáni országgal bővülhet az Európai Unió roamingzónája
körülbelül 1 órája
-
Ennyi költenek szociális kiadásokra az uniós tagállamok: Magyarország a sereghajtók között
körülbelül 1 órája
-
Történelmi pofont kapott Trump, az iráni háború és a benzinszámla miatt büntettek a választók – Ez Viszont Privát
2 órája
-
Ennyivel lett olcsóbb az euró reggel óta
2 órája
-
Tovább zuhant a Mol-árfolyam, az OTP javított a nap végére
3 órája
-
Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
3 órája
-
Bővül a Doktor24: újabb szolgáltatót vásárolt fel a vállalat
4 órája
Mfor.hu Top24
- Mi történt a forinttal? Ennyiért adják az eurót péntek reggel
- Máris kitüntetéseket osztottak Kapitány István minisztériumában
- Romániában is követelik, hogy kövessék Magyar Péterék példáját
- Németh Balázs megpróbál bosszút állni Pócs Jánosért? Eljárás kezdeményez a fideszes képviselő
- Ennyibe kerülnek az autópályamatrciák január 1-től – két régióban is nagy eltérés van a drágulásban
- Teljesen átírja az egészségügyi bértáblát a kormány – egyesek akár 67 százalékos emelést is kaphatnak
- Besokallt Forsthoffer Ágnes: Pócs János komoly büntetést kapott
Személyes pénzügyek
Ezerből négy csapat már bejutott a pénzügyi verseny döntőjébe
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 15:06
Győr-Moson-Sopron, Vas, Veszprém és Komárom-Esztergom megye szakképzős diákjai közül kerültek ki a Privátbankár.hu diákversenyének első döntős csapatai.
Személyes pénzügyek
Egy fontos szolgáltatását szünteti meg a magyar Revolut már szerdán
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 16:27
Annyi a tőzsdei árukkal történő kereskedésnek, már szerdán megszüntetik ezt a lehetőséget.
Személyes pénzügyek
Az átutalások négyötöde illetékmentes lesz jövőre
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 09:51
A forintban indított egyedi átutalások közel négyötöde illetékmentessé válik januártól. Az értékhatár 50 ezerről 150 ezer forintra emelése a lakossági tranzakciókat érinti, ezeknél pedig ennél is magasabb lesz ez az arány – számolta ki a BiztosDöntés.hu az elfogadásra váró törvényjavaslat hatását.
Személyes pénzügyek
Az Otthon Start lejtmenetbe került, de a személyi kölcsönt nyakló nélkül viszik
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 16:59
Az Otthon Startból a megszűnésének bejelentését megelőző hónapokban már érezhetően kevesebb fogyott, de az utolsó két hét még hozhat kiemelkedő keresletet – hívja fel a figyelmet a BiztosDöntés.hu. A friss adatok szerint szeptemberben lakáshitelekből még így is bőven 200 milliárd forint feletti összeget adtak el a bankok. A személyi kölcsönök iránt változatlanul óriási a kereslet: kilenc hónap alatt már többet vettek fel belőlük, mint 2025-ben összesen.
Személyes pénzügyek
Luxus vagy a túlélés eszköze? Hogyan változtak meg a magyarok öngondoskodási szokásai?
Izsó Márton - Herman Bernadett | 2026. november 3. 16:13
Miközben egy friss kutatás szerint a magyar nyugdíjasok 65 százalékának komoly dolgokról kell lemondania az aktív éveihez képest, a húszas-harmincas korosztály komoly lépésre szánta el magát: rekordszámban nyitnak pénztári megtakarításokat.
Személyes pénzügyek
Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! 2026 ősz – 2. forduló 1. nap
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 07:00
Mit tudsz a pénzügyekről? Itt a Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! diákverseny 2. fordulója a Győr-Moson-Sopron, Vas, Veszprém és Komárom-Esztergom vármegyei csapatoknak!
Személyes pénzügyek
Csalók megszerezték a banki adatait? Ezt teheti
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 14:39
Egy lengyel ügyben hozott európai bírósági döntés lehet irányadó Magyarországon is.
Személyes pénzügyek
Négy alig ismert lehetőség, amivel pótolható a kieső jövedelem az egészségpénztárból
Simondán Eszter | 2026. november 1. 06:04
Az egészségpénztárakban gyűjtött megtakarítás sokkal több mindenre használható, mint azt a legtöbben gondolják. Vannak már ugyan népszerűvé vált önsegélyező szolgáltatások, sokat viszont egyáltalán nem ismernek a tagok. A BiztosDöntés.hu szakértője négy olyan lehetőséget mutat be, amellyel az ideiglenesen kieső jövedelem pótolható.
Személyes pénzügyek
Utolsó roham jöhet az Otthon Startért, az egyik bank nagy dobással készül
Privátbankár.hu | 2026. október 29. 15:36
Rálicitált a korábbi ajánlatra az MBH Bank.
Személyes pénzügyek
Komoly veszélyt is jelenthet a Wekerle Plusz
Privátbankár.hu | 2026. október 28. 07:36
A jogosultság elvesztése nagyon sokba kerülhet. Megjelent a rendelet, itt vannak az új lakáshitel-program pontos feltételei.
Heti top
- Áll a bál Lengyelországban, már Donald Tusk lemondását is követelik 2026. november 2. 19:50
- Döbbenetes ajánlat Putyinnak: Trump egy lapértesülés szerint felajánlotta az európai piacot 2026. november 3. 06:16
- Eldurvult a helyzet az éjjel Lengyelországban: elfoglalták az alkotmánybíróságot 2026. október 31. 13:47
- Magyar Péterék megmondták, milyen forintárfolyammal kalkulálnak jövőre 2026. október 31. 11:17
Havi top
- Robert Ficóék meglépték, amire a Magyar-kormánytól is várunk 2026. október 14. 20:10
- Így alakult az euró árfolyama Ursula von der Leyen budapesti beszéde után 2026. október 23. 19:01
- Magyar Péter döntött: hozzányúlhatnak Orbán Viktorék 150 milliárdos tőkeprogramjához is 2026. október 15. 08:11
- Trump egyértelműen üzent a magyar kormánynak? Orbán Anita nem akárkivel ülhet asztalhoz 2026. október 26. 12:46
Friss
Makro / Külgazdaság
Hat balkáni országgal bővülhet az Európai Unió roamingzónája
Ursula von der Leyen bejelentette.
körülbelül 1 órája
Makro / Külgazdaság
Ennyi költenek szociális kiadásokra az uniós tagállamok: Magyarország a sereghajtók között
Ebben nehéz lesz utolérni Ausztriát.
körülbelül 1 órája
Részvény / Deviza / Áru
Ennyivel lett olcsóbb az euró reggel óta
Így változott az árfolyam pénteken.
2 órája
A 100 Leggazdagabb
-
Egy milliárdos befektető venné meg a Wendy’s-t, amely Magyarországon is újrakezdené2026. november 3. 10:00 -
A Pirelli után a Ray-Ban mögötti birodalmat is megcélozta a cseh fegyveripari milliárdos2026. november 3. 10:00 -
-
Eltűnhet Wáberer György neve a tőzsdéről – Tiborcz István érdekeltsége új korszakot nyit2026. november 2. 20:46 -
Vagyonadó a világban: négy ország kitart mellette, a többiek többsége már visszavonult2026. november 2. 20:38
További hírek >
Piac&Profit cikkei
-
Mindenki a lakáspiac visszaesését várta, de egészen más történt Budapesten
16:56
-
Az Európai Néppárt szerint megszűntek Magyarországon a demokráciát és a jogállamiságot fenyegető súlyos, tartós jogsértések
16:03
-
Zuhanórepülésben az amerikai részvénypiac
15:19
-
Megvan az év ESG-alapkezelője – a fenntartható befektetéseket díjazta a Privátbankár
14:56
-
A GDP arányos szociális kiadások alapján Magyarország hátulról a harmadik Európában
13:30
Turizmus Online cikkei
A vidék hírei
-
Új kollégium épülhet Egerben a Mátyás király úton, mintegy 90 diáknak adhat majd helyet
11:48
-
Kerekes Banddel, főzőversennyel és egész napos programokkal búcsúztatják a nyarat Andornaktályán
07:55
-
Kánikulával búcsúzik a meteorológiai nyár
07:31
-
Aki egy személyi döntés miatt eltávolodik a Tiszától, annak ehhez joga van
14:44
-
Sior: rajzok haza 103.
09:58
legolvasottabb
-
Robert Ficóék meglépték, amire a Magyar-kormánytól is várunk
2026. október 14. 20:10
-
Így alakult az euró árfolyama Ursula von der Leyen budapesti beszéde után
2026. október 23. 19:01
-
Magyar Péter döntött: hozzányúlhatnak Orbán Viktorék 150 milliárdos tőkeprogramjához is
2026. október 15. 08:11
-
Trump egyértelműen üzent a magyar kormánynak? Orbán Anita nem akárkivel ülhet asztalhoz
2026. október 26. 12:46
-
Jön a nyugdíjas SZÉP-kártya, újra szja-t fizethetnek a magas keresetű anyák
2026. október 20. 13:32
top 24
-
Itt van Trump nagy bejelentése a háborúról: egész Európát érintheti, amiről Putyin emberével tárgyalt
2026. november 6. 08:07
-
Orbán Viktor két barátját is elérheti az ő végzete
2026. november 6. 09:36
-
Bod Péter Ákos: Amerika és a többiek a demokrata hullám után
2026. november 6. 05:51
-
Hogyan reagál a forint az amerikai tőzsdei összeomlásra? Itt vannak a friss péntek reggeli árfolyamok
2026. november 6. 07:46
-
Itt a bejelentés: ennyivel drágulnak az autópálya-matricák
2026. november 6. 10:18


