1p

Klasszis Egészséggazdaság és Longevity Konferencia 2026

A platform, ahol az egészségügyi ökoszisztéma kulcsszereplői – gyártók, szolgáltatók, biztosítók, döntéshozók – közösen gondolkodnak az iparág jövőjéről.

Vegyen részt Ön is!

Részletek >>

Május 31-ig meghosszabbította a kormány a SZÉP-kártyákra 2011-ben feltöltött összegek felhasználásának határidejét.

Az eredeti szabály szerint a kibocsátást követő év végéig volt lehetőség a kártya alszámláin rendelkezésre álló pénz elköltésére. Tekintettel azonban az idei év végén lejáró és decemberig még fel nem használt elektronikus utalvány nagyságrendjére, a nagyjából 145 millió forintra, a kabinet úgy döntött, hogy a SZÉP-kártya kibocsátását követő második év május 31-ig meghosszabbítja az utalványok beváltási határidejét.

Így a 2011-ben feltöltött összegek idén december 31. helyett 2013. május 31-ig használhatók fel, a 2012-es juttatások pedig 2014. május 31-ig költhetők el szállás- és vendéglátóhelyeken, illetve szabadidő-szolgáltatásra - közölte az NGM. A tárca közleménye szerint a határidő-hosszabbítással a kormány ösztönzi az előszezon vendégforgalmának növekedését is.

Hozzátették: a szabályozás új eleme, hogy ha a munkavállaló a meghosszabbított határidőn belül sem költi el a SZÉP-kártyára feltöltött keretet, akkor a kibocsátó a lejáratot követő 30 napon belül visszautalja a maradványösszeget a munkáltatónak, aki dönthet annak további felhasználásáról.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Személyes pénzügyek Nem ébrednek fel a rémálomból a benzinkutakon a piaci árak
Privátbankár.hu | 2026. március 16. 16:04
Újabb áremelkedés jöhet a védett áron kívül.
Személyes pénzügyek Siessen: a NAV-tól már csak ma kérheti bevallását ebben a formában
Privátbankár.hu | 2026. március 16. 08:23
Elektronikus eleérhetőség nélkül még ma éjfélig adott a lehetőség.
Személyes pénzügyek Ezek a legtanulságosabb esetek az Otthon Start igénylése kapcsán
Herman Bernadett | 2026. március 15. 10:41
A lakáshitelpiac 80 százalékát ma már támogatott hitelek teszik ki. Sokaknak a 10 százalékos önerő előteremtése is gondot okoz – mondja Kói Tibor, a CIB Bank Lakossági Hiteltermékek vezetője. 
Személyes pénzügyek Hiába a védett ár – a hazai árak relatíve korántsem olcsók
Privátbankár.hu | 2026. március 14. 10:30
Az uniós átlaghoz képest összehasonlítva drágulást láthattunk.
Személyes pénzügyek Itt a lakásbiztosítási kampány: megéri átnézni a szerződéseket
Herman Bernadett | 2026. március 13. 15:31
A várakozásokkal szemben élénkebb az idei lakásbiztosítási kampány, mint a 2025-ös. Az átlagdíj a kampányban 38 ezer forint – mondják az alkuszok. 
Személyes pénzügyek Netrisk: tízből heten váltottak biztosítót 2026-ban
Privátbankár.hu | 2026. március 11. 13:48
Már több mint 112 ezer új lakásbiztosítási kalkulációra került sor az idei kampány időszakában a Netrisknél. Március első hetéig 10-ből 7-en váltottak biztosítót, új kötések esetében pedig átlagosan 18 ezer forintot tudtak megspórolni azok, akik kihasználják ezt a lehetőséget. Az átlagdíj március első hetéig 37 500 forint volt, ami lényegében megegyezik az egy évvel korábbi szinttel. A mostani kampányban eddig a fővárosban és Pest vármegyében található lakóingatlanokra kötötték a legtöbb új biztosítást a Netrisken keresztül.
Személyes pénzügyek Még hogy nincs verseny a bankok között? Ettől az ajánlattól hanyatt fog esni!
Privátbankár.hu | 2026. március 11. 12:12
Az eddiginél is alacsonyabb, 2,79 százalékos, éves kamattal kínálja az Otthon Start hitelt a Gránit Bank, ezzel újra a pénzintézetnél érhető el a legkedvezőbb kamat a piacon – hívja fel a figyelmet Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője. Az elmúlt hónapokban sorban bővítettek a támogatott hitel kedvezményein a bankok, és a rendkívül erős kereslet – illetve verseny – nyomán számítani lehet újabb lépések bejelentésére is.
Személyes pénzügyek Ötéves az azonnali fizetési rendszer: a legjobb szolgáltatásait kevesen használják
Herman Bernadett | 2026. március 11. 05:42
Immár öt éve, hogy 5 másodperc alatt ott van az átutalás a másik bankszámláján. A másodlagos azonosítót azóta is kevesen használják, a fizetési kérelem jobban elterjedhet. 
Személyes pénzügyek Biztosítot váltana? Végre itt egy jó hír Önnek
Privátbankár.hu | 2026. március 9. 11:14
Zajlik a lakásbiztosítási kampány is, melynek kedvező, forintosítható hozadéka is van.
Személyes pénzügyek Mellékhatás: dobott egyet ezen a programon is a lehengerlő Otthon Start
Privátbankár.hu | 2026. március 9. 09:03
Kéz a kézben járhatnak a támogatások, legalábbis a számok ráerősítenek erre a folyamatra.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG