3p

Noha a munkáltatók többsége az idén is megtartotta a tavaly kínált cafeteria-elemek zömét, adóelőnye miatt a SZÉP-kártya, illetve a pénzkifizetés teszi ki a teljes cafeteria-juttatások 96 százalékát - derül ki a BDO Magyarország adataiból.

A könyvvizsgáló és tanácsadó cég közleménye szerint a felmérés közel ezer munkavállaló idei választásait összegzi, ők valamennyien a BDO cafeteria-tanácsadási szolgáltatását igénybe vevő vállalatok alkalmazottai. Bár az adatok országos szinten nem tekinthetők reprezentatívnak, a BDO szerint a felmérésből számos fontos következtetés leszűrhető. A mintában szereplő cégeknél az átlagos havi cafeteria-juttatás idén 30 310 forint, ami éves szinten közel 364 ezer forintot tesz ki.

A SZÉP-kártya részesedése a cafeteria-juttatások összértékén belül elérte a 68 százalékot, míg 2018-ban csupán 38, tavaly pedig 54 százalék volt. Az idén is a vendéglátás alszámla a legnépszerűbb 38 százalékkal, míg a szálláshely 23, a szabadidő alszámla 7 százalékos részarányt képvisel.

Egyre népszerűbb a SZÉP-kártya
Egyre népszerűbb a SZÉP-kártya
A SZÉP-kártya térhódítása a tanácsadó cég szerint nem meglepő annak ismeretében, hogy egyedül ez a juttatási forma tarthatta meg kedvezményes adózását a legnépszerűbb cafeteria-elemek közül 2019 óta (jelenleg 15 százalék szja és 17,5 százalék szociális hozzájárulás terheli). Emiatt tudott idén a munkabérrel azonos mértékben adóztatott pénzkifizetés rovására is növekedni - írják.

A pénzkifizetés a visszaesés ellenére továbbra is a teljes cafeteria-érték 28 százalékát képviseli (2019-ben 40 százalék volt a részesedése). Ennek a népszerűségnek az az oka, hogy az alacsonyabb keresetű munkavállalók az üdülési juttatással szemben a hétköznapi kiadásokat támogató, azonnal elkölthető elemeket preferálják, akár alacsonyabb összegű juttatás formájában is.

Noha a pénzkifizetés adózása immár nem tér el a munkabérétől, a cégek mindegyike fenntartotta ezt a lehetőséget, sőt, egy részük a többlet adóteher egy részét vagy egészét is átvállalta. Ennek több oka is van: a béren kívüli juttatások motivációs hatása jóval hosszabb ideig érvényesül, mint egy hasonló mértékű béremelésé, másrészt az alapbérbe épített juttatás megemelte volna egy sor bérhez kötődő juttatásnak, például a túlóradíjnak az összegét is - mutat rá a BDO.

Az idei évre szóló cafeteria-juttatások fennmaradó 4 százalékát önkéntes egészség- és nyugdíjpénztári befizetésekre (együttesen 2,8 százalék), helyi közlekedési bérletek térítésére (1,1 százalék), bölcsődei-óvodai költségtérítésre (0,6 százalék), ajándékkártyára (0,2 százalék), illetve kulturális szolgáltatásra és sportrendezvény-belépőre (együttesen 0,3 százalék) fordították.

A korábbi sokszínű cafeteria-paletta mára egyértelműen a SZÉP-kártyára és a pénzkifizetésre redukálódott - magyarázza Nagy Petra, a BDO Magyarország cafeteria és relokációs munkatársa. Ennek ellenére a vállalatok többsége továbbra sem tervezi cafeteria-rendszerének átalakítását, racionalizálását, amivel azt kívánják üzenni munkavállalóik felé, hogy ezentúl sem korlátozzák választási lehetőségeiket.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Személyes pénzügyek Ezerből négy csapat már bejutott a pénzügyi verseny döntőjébe
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 15:06
Győr-Moson-Sopron, Vas, Veszprém és Komárom-Esztergom megye szakképzős diákjai közül kerültek ki a Privátbankár.hu diákversenyének első döntős csapatai.
Személyes pénzügyek Egy fontos szolgáltatását szünteti meg a magyar Revolut már szerdán
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 16:27
Annyi a tőzsdei árukkal történő kereskedésnek, már szerdán megszüntetik ezt a lehetőséget.
Személyes pénzügyek Az átutalások négyötöde illetékmentes lesz jövőre
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 09:51
A forintban indított egyedi átutalások közel négyötöde illetékmentessé válik januártól. Az értékhatár 50 ezerről 150 ezer forintra emelése a lakossági tranzakciókat érinti, ezeknél pedig ennél is magasabb lesz ez az arány – számolta ki a BiztosDöntés.hu az elfogadásra váró törvényjavaslat hatását.
Személyes pénzügyek Az Otthon Start lejtmenetbe került, de a személyi kölcsönt nyakló nélkül viszik
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 16:59
Az Otthon Startból a megszűnésének bejelentését megelőző hónapokban már érezhetően kevesebb fogyott, de az utolsó két hét még hozhat kiemelkedő keresletet – hívja fel a figyelmet a BiztosDöntés.hu. A friss adatok szerint szeptemberben lakáshitelekből még így is bőven 200 milliárd forint feletti összeget adtak el a bankok. A személyi kölcsönök iránt változatlanul óriási a kereslet: kilenc hónap alatt már többet vettek fel belőlük, mint 2025-ben összesen.   
Személyes pénzügyek Luxus vagy a túlélés eszköze? Hogyan változtak meg a magyarok öngondoskodási szokásai?
Izsó Márton - Herman Bernadett | 2026. november 3. 16:13
Miközben egy friss kutatás szerint a magyar nyugdíjasok 65 százalékának komoly dolgokról kell lemondania az aktív éveihez képest, a húszas-harmincas korosztály komoly lépésre szánta el magát: rekordszámban nyitnak pénztári megtakarításokat.
Személyes pénzügyek Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! 2026 ősz – 2. forduló 1. nap
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 07:00
Mit tudsz a pénzügyekről? Itt a Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! diákverseny 2. fordulója a Győr-Moson-Sopron, Vas, Veszprém és Komárom-Esztergom vármegyei csapatoknak!
Személyes pénzügyek Csalók megszerezték a banki adatait? Ezt teheti
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 14:39
Egy lengyel ügyben hozott európai bírósági döntés lehet irányadó Magyarországon is.
Személyes pénzügyek Négy alig ismert lehetőség, amivel pótolható a kieső jövedelem az egészségpénztárból
Simondán Eszter | 2026. november 1. 06:04
Az egészségpénztárakban gyűjtött megtakarítás sokkal több mindenre használható, mint azt a legtöbben gondolják. Vannak már ugyan népszerűvé vált önsegélyező szolgáltatások, sokat viszont egyáltalán nem ismernek a tagok. A BiztosDöntés.hu szakértője négy olyan lehetőséget mutat be, amellyel az ideiglenesen kieső jövedelem pótolható.
Személyes pénzügyek Utolsó roham jöhet az Otthon Startért, az egyik bank nagy dobással készül
Privátbankár.hu | 2026. október 29. 15:36
Rálicitált a korábbi ajánlatra az MBH Bank.
Személyes pénzügyek Komoly veszélyt is jelenthet a Wekerle Plusz
Privátbankár.hu | 2026. október 28. 07:36
A jogosultság elvesztése nagyon sokba kerülhet. Megjelent a rendelet, itt vannak az új lakáshitel-program pontos feltételei.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG