4p
Már szeptember elejétől lehetséges magáncsődöt jelenteni, amely a zsákutcába jutott adósok számára jelent segítséget. Cikkünk első részében szakértőnk segítségével foglaltuk össze, mit érdemes tudni az új jogi eszközről és azt is megnéztük, hogy néz ki az eljárási folyamat.

 

 

A magáncsőd intézmény célja, hogy azok a túlzottan eladósodott természetes személyek, akik a fizetési kötelezettségeinek nem tudnak eleget tenni, de akarnak, helyreállítsák a fizetőképességüket. Azok kezdeményezhetik, akik 90 napja nem fizetik adósságukat, sem a kamatokat, sem a törlesztést, adósságuk 2 és 60 millió forint közötti - írja a Privátbankár.hu szakértője, dr. Istvánovics Éva bank-és tőkepiaci szakjogász, aki a folyamatot így írja le:

  • Az adós először a főhitelezőjénél, azaz a lakóingatlanán első helyi jelzálogjoggal rendelkező pénzügyi intézménynél kezdeményezheti az eljárás, amely köteles koordinálni a folyamatot. A kérelem beadásának és a csődvédelmi nyilvántartásba bevezetésének  és nyilvánosságra hozatalának legfontosabb előnye, hogy a beadás után végrehajtás nem indítható és a folyó végrehajtást fel kell függeszteni adós ellen! És az eljárás megindulásáról értesített hitelezők a hitelszerződést nem mondhatják fel.
  • Az adósságrendezésre az adós vagyona és jövedelme felhasználásával kerül sor. Mentes az adósságrendezés alól az adós alapvető létfenntartásához szükséges vagyontárgyak és bevétel.
  • Ha nincs egyezség a hitelezőkkel, az adós a következő lépésben bírósághoz fordulhat.
  • A bírósági szakaszban családi vagyonfelügyelő kerül kinevezésre, aki az adósságrendezés időtartama alatt ellenőrzi az adóst, ő végzi a nagy értékű vagyontárgyak értékesítését, a bevételek hitelezők közötti szétosztását. Ebben a szakaszban az egész családnak be kell adnia a jövedelmét, a közös háztartásban élő aktív korú hozzátartozóknak is és csak annyi marad adósnál amennyi a megélhetéshez, lakhatáshoz, iskolázáshoz szükséges. A törvény meghatározza a minimális törlesztőrészlet összegét.
  • Az eljárás végén csak olyan mennyiségű adósság maradhat fenn, amit az adós képes folyamatosan törleszteni. A fizetőképesség helyreállítására maximum 5 év áll a felek rendelkezésére.

Első lépcsőben a jelzáloghitelek és a lakáslízing szerződések kapcsán lehet csődvédelmet kérni, 2016. szeptember 30-tól kibővülhet a kör, más hitel-, és közszolgáltatási tartozások is bevonhatók.

Nem megy magától

Dr. Istvánovics Éva felhívja a figyelmet, hogy a folyamat az adós saját kezdeményezésére indul el. Az adós és a hitelezők az eljárásban együttműködni kötelesek egymással.

Az eljárás célja az, hogy az adós törlesztési képessége erősödjön, a vagyona és befolyó jövedelme felhasználásával kifizesse, amit képes kifizetni a felhalmozott adósságából. Az eljárásban mindvégig szem előtt marad az adós lakhatásának és mindennapi életének tiszteletben tartása, egyúttal a hitelezők méltányos érdekei sem sérülhetnek.

Végül az egyezség, vagy a bírói döntés végrehajtásának eredményeként az adós hivatalosan megszabadul a felgyülemlett adósságától és helyreáll a fizetőképessége. Azok a tartozások, amelyeket sem a bíróságon kívüli, sem a bírósági eljárásban nem sikerült rendezni, elengedésre kerülnek, a törvény szóhasználatával a jóhiszemű adós végleges mentesítésben részesül - írja az ügyvédnő.

A törvényalkotó törekszik az adós lakhatásának megőrzésére a „családbarát” adósságrendezésre. Ha ez nem sikerül az eljárás egy későbbi szakaszában lakhatásához és a létfenntartásához szükséges pénzeszközök vagyonelemek kivételével a gazdálkodását hivatalos személyek veszik át. Az eljárás második bírósági szakaszában az összes vagyon és befolyó jövedelem a vagyonfelügyelő ellenőrzése mellett a tartozás rendezésére fordítódik.

Dr. Istvánovics Éva cikksorozata folyatódik a jövőhéten. A következő részben megismerhetjük a bírósági, és az adósságtörlesztő eljárás részleteit. Ha észrevételük van, írjanak bátran a mail[kukac]privatbankar.hu címre, vagy keressenek minket Facebookon.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Személyes pénzügyek Újabb továbbjutó csapatokra derült fény a milliós összdíjazású versenyen
Privátbankár.hu | 2025. november 14. 15:55
Tolna, Pest, Nógrád és Heves legjobbjai biztosították helyüket az országos döntőben a Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! versenyen.
Személyes pénzügyek Hétvégi meglepetések az Otthon Start feltételeiben
Privátbankár.hu | 2025. november 13. 07:44
Többek között már az igénylő testvére is szerepelhet a hitelben adóstársként. Az éjszaka megjelent a Magyar Közlönyben az Otthon Start feltételeinek további pontosítását tartalmazó kormányrendelet.
Személyes pénzügyek A középiskolások megint megmutatták, mit tudnak a pénzügyekről
Privátbankár.hu | 2025. november 12. 20:51
November 11-én folytatódtak a második fordulós küzdelmek a Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! pénzügyi tudatossági versenyen.
Személyes pénzügyek Nyugdíjasok és a személyi kölcsön: hogyan működik, és miért népszerű felújításra?
Gergely Péter | 2025. november 12. 15:01
A személyi kölcsön inkább az aktív korúaknak jut eszébe, ha pénzre van szükség, pedig a nyugdíjasok számára is számos banki konstrukció elérhető. A BiztosDöntés.hu szakértői szerint a havi rendszerességgel érkező nyugdíj stabil pénzügyi hátteret jelenthet, így egy jól megválasztott személyi kölcsön idősebb korban is logikus döntés lehet például akkor, ha lakásfelújításról vagy korszerűsítésről van szó.
Személyes pénzügyek Orbán Viktor elárulta: jelentős döntést hozott a kormány
Privátbankár.hu | 2025. november 12. 14:40
Meghosszabbítják a kamatstopot.
Személyes pénzügyek Kgfb: jó hír érkezett a magyar autósoknak
Privátbankár.hu | 2025. november 12. 14:24
November elején elindult a 2025. évi kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) kampány.
Személyes pénzügyek Fontost hír kaptak a nyugdíjasok – ez rengeteg embert érint
Privátbankár.hu | 2025. november 12. 13:43
Jön a kiegészítés.
Személyes pénzügyek Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! 2025 ősz – 2. forduló 3. nap
Privátbankár.hu | 2025. november 12. 07:00
Mit tudsz a pénzügyekről? Itt a Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! diákverseny 2. fordulója a Tolna, Pest, Nógrád és Heves vármegyei csapatoknak!
Személyes pénzügyek Spórolhat az életbiztosításon, aki még idén megköti
Privátbankár.hu | 2025. november 11. 17:48
Számít az életkor: minél idősebben köti meg valaki, annál magasabb lesz az életbiztosítása havi díja, de nem a tényleges kor.
Személyes pénzügyek Újra reneszánszát éli a készpénz
Herman Bernadett | 2025. november 11. 17:21
A lakosság a legkényelmesebb és legbiztonságosabb fizetési módszernek tartja a készpénzt. A digitális megoldások sokak számára bonyolultak, a kiberbűnözőktől is tartanak az emberek. A mobilfizetést viszont egyre többen használják, minden banknál elérhető már az Apple Pay és a Google Pay is. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG