3p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

A saját otthon még mindig vágyott cél a fiatalok számára. Egyelőre csak keveseknek adatik meg, hogy saját tulajdonú lakásban éljenek, ám egy kis odafigyeléssel és spórolással a szülők is nagyban segíthetnek, hogy nagyobb kockázatok vállalása nélkül kezdődhessen az otthonteremtés.

Az elmúlt években nőtt az albérletek és lakóingatlanok iránti kereslet, továbbá 2014-ben az eladások és a kiadott építési engedélyek száma is emelkedett, ami egyértelműen jelzi: a piac fellendülőben van.

Kevesen engedhetik meg a sajátot

Bár a fiatalok egyre jobban vágynak a saját otthonra, a Generali Biztosító reprezentatív kutatásából kiderült, hogy mindössze 10 százalékuk él saját tulajdonú ingatlanban, aminek részben az az oka, hogy nem rendelkeznek a lakásvásárláshoz szükséges összeggel. A szülők által, vagy a már fiatalon kezdett hosszú távú megtakarítással elérhetővé válhat a vágyott cél.

A 2013-as visszaesést követően tavaly a lakáspiaci tranzakciók száma 30 százalékkal nőtt, és elérte a százezres szintet. 2014-ben – a korábbi évekhez képest – megemelkedett továbbá a kiadott építési engedélyek száma is: összesen 9633 építési engedélyt adtak ki, ami 28 százalékos növekedés 2013-hoz képest. A szakértők szerint ez a trend idén is folytatódni fog, habár ugrásszerű növekedést továbbra sem várhatunk.

Álmodnak-e a fiatalok lakással?

A pozitív piaci változásoknak kutatások szerint a fiatalok is örülhetnek: az Y generáció bakancslistáján – mára közel 50 százalékban – első helyen szerepel a saját otthon, noha 2003-2004 óta harmadára csökkent azon fiatalok aránya, akik rendelkeznek a saját ingatlan vásárlásához szükséges pénzösszeggel.

A Generali reprezentatív kutatásából is kiderült, hogy bár a fiatalok egyre jobban vágynak a saját otthonra, közülük csupán minden tizedik él saját tulajdonú ingatlanban. Ez az arány az ötven év felettieknél már 80 százalék.

Generációkon átívelő megtakarítás

„Alapvetően mindenki szeretne saját tulajdonú ingatlant. Nem mindenki rendelkezik azonban – főként fiatalon nem - a fészekrakáshoz szükséges pénzösszeggel. Éppen ezért érdemes előre gondolkodni és hosszú távra tervezni, például azért, hogy segíteni tudjuk gyermekeinket első lakásuk megvásárlásában. A megfelelő megtakarítási formák segítségével ugyanis akár 10-20 év alatt összegyűjthető egy olyan összeg, amellyel a fiatalok nyugodtan, jelentős anyagi kockázat és teher nélkül vághatnak bele az otthonteremtésbe” – mutatott rá Schaub Erika, a Generali Biztosító személybiztosítási igazgatója.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Személyes pénzügyek Csalók megszerezték a banki adatait? Ezt teheti
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 14:39
Egy lengyel ügyben hozott európai bírósági döntés lehet irányadó Magyarországon is.
Személyes pénzügyek Négy alig ismert lehetőség, amivel pótolható a kieső jövedelem az egészségpénztárból
Simondán Eszter | 2026. november 1. 06:04
Az egészségpénztárakban gyűjtött megtakarítás sokkal több mindenre használható, mint azt a legtöbben gondolják. Vannak már ugyan népszerűvé vált önsegélyező szolgáltatások, sokat viszont egyáltalán nem ismernek a tagok. A BiztosDöntés.hu szakértője négy olyan lehetőséget mutat be, amellyel az ideiglenesen kieső jövedelem pótolható.
Személyes pénzügyek Utolsó roham jöhet az Otthon Startért, az egyik bank nagy dobással készül
Privátbankár.hu | 2026. október 29. 15:36
Rálicitált a korábbi ajánlatra az MBH Bank.
Személyes pénzügyek Komoly veszélyt is jelenthet a Wekerle Plusz
Privátbankár.hu | 2026. október 28. 07:36
A jogosultság elvesztése nagyon sokba kerülhet. Megjelent a rendelet, itt vannak az új lakáshitel-program pontos feltételei.
Személyes pénzügyek Egymásra licitálnak a bankok a lekötött betétek kamataival
Privátbankár.hu | 2026. október 27. 09:59
Ezen a héten két pénzintézet is új akciót indított, miközben a számlákon lévő pénz 14 százalékát sem tartja lekötve a magyar lakosság.
Személyes pénzügyek A Tisza-kormány kiszélesíti a családi pótlék megkétszerezését a jogosultaknál
Privátbankár.hu | 2026. október 26. 19:35
Magyar Péter miniszterelnök hétfőn este bejelentette, hogy 2027-től a fogyatékossággal élő gyermekek után járó emelt összegű, valamint a saját jogon nevelési ellátásra jogosult felnőttek családi pótlékát is megduplázzák.
Személyes pénzügyek Drágításra kényszerítheti a bankokat a kormány?
Privátbankár.hu | 2026. október 26. 15:45
A kormány hozzányúlt a banki átutalások után fizetendő tranzakciós illetékekhez. Nem törölte el azokat – ahogyan azt a bankok még az Orbán-kabinettől kérték –, így kérdés, hogyan hathat e változás az ügyfelekre. Ezt is körbejárta lapunk főszerkesztője, Csabai Károly együttműködő partnerünk, a Trend FM hétfő délelőtti adásában.
Személyes pénzügyek Közel ezer csapat vágott bele az ősz legizgalmasabb pénzügyi versenyébe
Privátbankár.hu | 2026. október 26. 12:09
Lezajlott a Privátbankár.hu pénzügyi tudatossági versenyének első fordulója. Az őszi, technikumoknak és szakképző iskoláknak szóló megmérettetésre közel ezer csapat nevezett. 
Személyes pénzügyek Wekerle Plusz: most még kedvező az 5 százalékos fix hitel, de mi lesz később?
Privátbankár.hu | 2026. október 26. 08:26
Néhány év alatt eltűnhet a használt lakások vásárlására felvehető Wekerle Plusz hitel kamatelőnye a piaci feltételű lakáskölcsönökhöz képest. A jelenleg 6-7 százalékos éves kamattal igényelhető piaci hiteleknél vonzóbb ugyan az 5 százalékos fix kamata, ha viszont megvalósulnak a kormány gazdasági célkitűzései, akkor néhány éven belül már ez alá csökkenhet a nem támogatott lakáshitelek ára.
Személyes pénzügyek Hiába száguld a hitelpiac, a kamatmentes kölcsönöket mégsem viszik a fiatalok
Barát Mihály Tamás | 2026. október 25. 16:50
Miközben a lakossági hiteleknél egymást érik az idén a rekordok, a kamatmentes támogatott kölcsönökért nem állnak sorban az ügyfelek – hívja fel a figyelmet a BiztosDöntés.hu. A babaváró kölcsön stagnál, a munkáshitel iránti kereslet pedig majdnem megfeleződött.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG