1p
Az előzetes adatok szerint 2012 első negyedévében 22 029 gyermek született, 3,6 százalékkal több, mint egy évvel korábban. A februári 8,4 százalékos baby boom után márciusban 2,5 százalékkal emelkedett a születések száma. Márciusban az előző év azonos időszakához képest 7,5 százalékkal emelkedett a halálozások száma, melyben az influenzajárványnak meghatározó szerepe lehetett.

A Központi Statisztikai Hivatal előzetes adatai szerint 2012 első három hónapjában több gyermek született, de a halálozások száma is emelkedett az előző év azonos időszakához képest. A születésszám januári kismértékű emelkedését követően februárban 8,4, márciusban pedig 2,5 százalékkal több újszülött jött világra, mint egy évvel korábban. Összességében az év első három hónapjában 22 029 gyermek született 767-tel, 3,6 százalékkal több, mint 2011 első negyedévében.

A szökőnaphatástól megtisztított születésszám-emelkedés ennél kisebb mértékű, 2,4 százalékos volt. A halálozások száma januárban jelentősen elmaradt az előző évitől, februárban és márciusban viszont többen hunytak el, mint egy évvel korábban. Különösen a márciusi halálozási többlet volt számottevő (7,5%), amiben az akkor tetőző influenzajárványnak is meghatározó szerepe lehetett. Összességében az év első három hónapjában 1,2 százalékkal emelkedett az elhunytak száma, ami az előző évhez viszonyítva 418-cal több halálozásból adódott. A szökőnaphatást  is figyelembe véve, a halálozások számának emelkedése az előbbinél kisebb mértékű, 0,1 százalék volt.  

A házasságkötések száma az elmúlt évi kismértékű emelkedését követően az idei év első három hónapjában ismét csökkenést mutatott. Az első negyedév mindhárom hónapjában kevesebb házasságkötés történt, mint egy évvel korábban. Összességében 2012. január–márciusában 4064 házasságot kötöttek, ami 106-tal, 2,5 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól.  

Ezer lakosra 8,9 élveszületés és 14,3 halálozás jutott. Az előbbi 0,3 ezrelékponttal magasabb, az utóbbi azonos nagyságú volt, mint egy évvel korábban. A házasságkötési arányszám 1,6 ezrelékes értéke  0,1 ezrelékponttal maradt el az előző évitől. A természetes fogyás mértéke a 2011. I. negyedévi  5,6 ezrelékről 5,5 ezrelékre mérséklődött. 2012 első három hónapjában ezer élveszületésre  5,6 csecsemőhalálozás jutott, ami 0,5 ezrelékpontos emelkedést jelentett az egy évvel korábbihoz képest.

A születésszám emelkedése nagyobb mértékű volt, mint a halálozásoké, ennek következtében a természetes fogyás üteme némileg mérséklődött, és a 2011. január–márciusi 13 845-tel szemben 2012 első három hónapjában 13 496 főt tett ki. A nemzetközi vándorlás becsült értékeinek pozitív egyenlege folytán az ország lakossága ténylegesen ennél kisebb mértékben, mintegy 9 ezer fővel csökkent. Eszerint a becsült lélekszám az időszak végén 9 millió 953 ezer fő volt.

A születések és halálozások száma régiónként különböző mértékben változott. A születésszám valamennyi régióban emelkedett, ennek mértéke Nyugat- és Közép-Dunántúlon volt a legjelentősebb (7,8, illetve 7,3%), Dél-Dunántúlon pedig a legkisebb (1,7%). A halálozások száma egyedül Közép-Dunántúlon csökkent, Dél-Dunántúlon közel azonos volt az előző évivel, a többi régióban emelkedett, a legnagyobb mértékben Dél-Alföldön, ahol 8,0 százalékkal többen hunytak el, mint egy évvel korábban.

Mindezek következtében 2012 első három hónapjában a természetes fogyás üteme öt régióban mérséklődött, kettőben pedig tovább fokozódott. Közép-Dunántúlon az emelkedő születések és a csökkenő halálozások következtében több mint 16 százalékkal mérséklődött, Dél-Alföldön viszont – főleg a magas halálozás miatt – közel 14 százalékkal növekedett a természetes fogyás mértéke.  A házasságkötések száma három régióban emelkedett, a legnagyobb mértékben Dél-Alföldön (17,8%), négy régióban pedig csökkent, legjelentősebben Dél-Dunántúlon (9,1%).

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Személyes pénzügyek Lassan vége a jó világnak, jön a drágulás a bankoknál
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 19:34
Amint arra számítani lehetett, júliustól már érvényesítik az infláció hatását a lakossági számláik díjainál a bankok, miután június végével lejár a díjemelésekkel kapcsolatban vállalt moratórium. A BiztosDöntés.hu adatai szerint csütörtökön három pénzintézet tette közzé az év közepétől hatályos kondíciókat: az emelés mértéke az OTP Banknál és az Ersténél 4,4 százalék környéki, viszont a CIB Bank a 2024-es inflációt is érvényesíti az új díjakban.
Személyes pénzügyek Sok dúsgazdag magyar hátat fordított az államnak, és külföldre vitte a pénzét
Herman Bernadett | 2026. április 29. 14:24
A magyarok sokat takarítanak meg. Tavaly azok váltottak vissza több állampapírt, akiknek sok pénzük volt. A megtakarítások fele devizába került, és sokan fektettek külföldi eszközökbe. 
Személyes pénzügyek Hízik – egyre többet fizetnek be a nyugdíjpénztári tagok
Privátbankár.hu | 2026. április 29. 13:46
Új csúcs látszik ezen a fronton, de a lemorzsolódásnál is javulást tapasztaltak.
Személyes pénzügyek Repülőrajtot vettek a nyugdíjpénztárak a választási eufóriában
Herman Bernadett | 2026. április 27. 15:19
Márciusig alig szedtek valamit magukra a nyugdíjalapok, áprilisban aztán eljött a repülőrajt. 
Személyes pénzügyek Ezért érdemes inkább a kamatot nézni az Otthon Startnál, mint az ajándékpénzt
Privátbankár.hu | 2026. április 26. 08:42
Több mint egymillió forint megtakarítással jár egy átlagos Otthon Start hitelnél a maximális, 3 százalékos kamathoz képest adott 0,2 százalékpontnyi kedvezmény: tehát az alacsonyabb árral hosszabb távon jóval nagyobb előnyhöz juthatnak az ügyfelek, mint a kölcsön mellé adott egyszeri jóváírásokkal és egyéb engedményekkel.
Személyes pénzügyek Pénzügyi jelek és szimbólumok, amelyeket minden magyar befektetőnek ismernie kellene
Márkázott tartalom | 2026. április 24. 18:01
A pénzügyi írástudás — amit hazánkban egyre fontosabbnak tartanak, hiszen a Privátbankár.hu szervezése alatt évek óta fut a Pénzügyi Junior Klasszis diákverseny — nem csupán a kamatos kamat vagy a hozam fogalmának ismeretét jelenti. Ide tartozik a pénzügyi szimbólumrendszer megértése is: azok a jelek, betűrövidítések és grafikus elemek, amelyek nap mint nap jelen vannak a tőzsdei grafikonokon, az ISIN-kódokon, a kötvénydokumentációban és a banki kimutatásokon. Aki ezeket nem ismeri, olyan, mintha egy szöveget próbálna megérteni anélkül, hogy az írásjeleket ismerné. 
Személyes pénzügyek A bizalmi vagyonkezelést vagy a vagyonkezelő alapítványt választják a hazai gazdagok?
Csabai Károly | 2026. április 24. 10:11
Ha biztonságban szeretnék tudni a vagyonukat, saját maguk, vagy a családtagjaik számára, akkor két konstrukció jöhet szóba: bizalmi vagyonkezelés vagy vagyonkezelő alapítványok. Szakértő segítségével adunk fogódzókat a választáshoz.
Személyes pénzügyek Megvan a húsz legjobb pénzügyes gimnáziumi csapat
Privátbankár.hu | 2026. április 24. 09:26
A több száz benevezett csapatból a verseny végére 20 maradt állva: kialakult a Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! pénzügyi tudatossági verseny országos döntőjének mezőnye. Május 13-án kiderül, ki viheti el a pálmát és az értékes nyereményeket.
Személyes pénzügyek Újabb 24 gimnazista került az elitbe a milliós összdíjazású versenyen
Privátbankár.hu | 2026. április 22. 12:49
Mire kell figyelni a 0 százalékos THM-mel meghirdetett áruhitelek esetében? Hogyan lehet kiválasztani a számunkra legkedvezőbb bankszámlát? Ilyen kérdések is szóba kerültek a Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! pénzügyi tudatossági verseny második fordulójának második versenynapján.
Személyes pénzügyek Szórják a bankok a kedvezményeket
Privátbankár.hu | 2026. április 22. 08:32
A vállalkozóknak szánt csomagoknál is. Érdemes figyelni a részletekre.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG