3p
A Magyar Nemzeti Bank folytatja a forint bankjegyek 2014-ben megkezdett cseréjét - most az 1000 forintos címlet megújítására kerül sor.
Az új ezresre egy holló is került, ami a bankjegyet mozgatva szívárványszínben játszik

Holnaptól már törvényes fizetőeszköz, de neked még nem lesz belőle

A kibocsátás ezúttal is két lépcsőben történik. Először 2017. augusztus 24-től az új 1000 forintosok törvényes fizetőeszközzé válnak. Ezt követően a jegybank féléves felkészülési időt és technológiai támogatást biztosít a készpénzellátási lánc szereplőinek, így különösen a bankjegyelfogadó és feldolgozó automaták üzemeltetőinek az új bankjegyek kezelésére való felkészülésre - ez a módszer az MNB szerint a korábbi váltásoknál már bevált.

A készpénzforgalomban majd csak ezt követően, 2018. március 1-től fizethetünk a megújított 1000 forintos címlettel.

14 hónap múlva már nem is fizethetünk a mostani ezresekkel

A jelenlegi 1000 forintos bankjegyeket 2018. október 31-ig használhatjuk vásárlásaink során, ezt követően az MNB bevonja azokat, így 2018. november 1-től már csak a megújított 1000 forintos bankjegyekkel lehet majd fizetni. Ettől persze még a régiek sem veszítik el értéküket: a hitelintézetek és a posta három évig, a jegybank pedig húsz évig – azaz 2038. október 31-ig - díjmentesen váltja át azokat azonos címletű törvényes fizetőeszközre.

Ez persze nem újdonság a magyar lakosságnak: legutóbb a két- és ötezreseket cserélte le a jegybank, július végéig lehetett a régi bankjegyekkel fizetni, de három éven át ezek is becserélhetőek a bankokban, postákon illetve húsz évig a jegybanknál - a kétezreseknek egyébként 86, az ötezreseknek 80 százalékát cserélte már le a lakosság.

Mi lesz a régi húsz- és tízezresekkel?

Nem árt felidézni, hogy idén még sor kerül a 20 000 forintosok régi változatának bevonására is, 2017. december 31-én. Ez azonban már nem fog sok gondot okozni, a forgalomban levő 20 000 forintosok 95%-át már a 2015-ben kibocsátott megújított bankjegyek teszik ki.

A régi 10 000 forintosok továbbra is korlátozások nélkül használhatók a készpénzforgalomban, bevonásukról az MNB később hoz döntést.

Még évekig kerülnek majd elő a régi pénzek

A pénzbevonás persze sosem száz százalékos, sokat a turisták  tesznek el emlékbe, mások megfeledkeznek bankjegyeikről. A jegybankhoz a mai napig kerülnek cserére még a kilencvenes években kivont bankjegyek is. Ahogy arról a Privátbankár.hu is beszámolt, több tízmillió darab, milliárdokat érő kivonásra váró papírpénz van még a lakosság kezében - még Bartók Béla képével díszített zöld ezresekből is milliók vannak a lakosságnál.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Személyes pénzügyek Hiába hibázott az ügyfél, a banknak előbb vissza kell fizetnie az ellopott pénzt
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 17:19
A bankoknak akkor is haladéktalanul vissza kell téríteniük a jogosulatlan pénzforgalmi műveletek összegét, ha úgy vélik, hogy az ügyfél súlyos gondatlansága tette lehetővé a csalást – mondta ki csütörtökön közzétett ítéletében az Európai Unió Bírósága.
Személyes pénzügyek Hihetetlen, mennyire drága a mobilozás Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 16:59
Európai összevetésben is kiugróan sokba kerül nálunk.
Személyes pénzügyek Wise: óvatosan a készpénzfelvétellel!
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 18:01
A magyar lakosság egyre többet utazik. 2026 második negyedévében körülbelül 6,21 millió alkalommal tettek látogatást külföldre, ami 3,6 százalékkal több, mint egy évvel korábban. Ahogy egyre többen utaznak, a külföldi kiadások és készpénzfelvételek kisebb költségei is növekednek. A Wise legújabb elemzése szerint az ATM-es készpénzfelvétel díja még a magyarok körében népszerű, közeli úti célokon is jelentősen eltérhet. A világ egyes országaiban pedig az átlagos díj a felvett összeg 15 százalékát is meghaladhatja.
Személyes pénzügyek Kiszámolták, kik spórolhatnak egymillió forintot az új kata-val – és kik járhatnak rosszabbul
Privátbankár.hu | 2026. október 9. 13:55
Akár évi egymillió forinttal is csökkenhet egyes vállalkozók adóterhe az új KATA bevezetésével, míg másoknak továbbra is az átalányadózás lehet kedvezőbb. A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége konkrét vállalkozói példákon keresztül vizsgálta meg a tervezet várható hatásait, és arra jutott, hogy a nyugdíjasok esetében különösen indokolt lenne a szabályok módosítása.
Személyes pénzügyek Akár 150 ezer forint ütheti az Ön markát is
Privátbankár.hu | 2026. október 9. 06:39
Százezer forintnál is többet zsebelhet be az, aki most vált bankot. A legmagasabb összegű kedvezményekhez azonban több feltételt is teljesíteni kell az új ügyfeleknek. A magyarok nehezen és ritkán váltanak bankot, tartanak az ezzel járó macerától, miközben ennek az oroszlánrészét már régóta a pénzintézetek végzik el egymás között.
Személyes pénzügyek Ingyen vásárolhattak többen is a Revolut ügyfelei közül, de korai az öröm
Privátbankár.hu | 2026. október 8. 10:42
Nem érdemes elszórni ezeket az összegeket.
Személyes pénzügyek Példátlan eset: úgy fizetnek a magyarok, mint a katonatiszt
Privátbankár.hu | 2026. október 8. 08:58
Jó adóssá váltak a magyarok az utóbbi időben?
Személyes pénzügyek A zsebpénztől a befektetésekig: új díjmentes lehetőséggel bővül az OTP Junior
Natív tartalom | 2026. október 7. 07:53
Október 1-től díjmentes az értékpapírszámla vezetése a 14 és 24 év közötti, Junior számlával rendelkező ügyfelek számára. Az új lehetőség a mindennapi pénzügyek kezelésétől a megtakarítások és a befektetések megismeréséig segíti a fiatalok pénzügyi tudatosságának fejlődését.
Személyes pénzügyek Csak a szokásos – továbbra sem vezetik ki a kamatstopot
Privátbankár.hu | 2026. október 5. 12:10
Folytatódnak az egyeztetések a kormány és a Magyar Bankszövetség képviselői között a kamatstop esetleges kivezetéséről, hogy a leginkább kitettek számára a törlesztőrészlet változására közösen elfogadható és megnyugtató megoldást találjanak – közölte a Pénzügyminisztérium.
Személyes pénzügyek Újabb részletek derültek ki a vagyonadóról, de a társasági adó és a TBSZ szabályai is változhatnak
Imre Lőrinc | 2026. október 1. 18:31
Nagyon izgalmas hónapok várnak még ránk az ősszel adózási szempontból. Az év végétől, vagy a jövő év legelejétől hatályba léphet a vagyonadó, ami a legszigorúbb lehet Európában. Emellett a kormány kibővítheti a kisadózó vállalkozások tételes adóját (kata), de akár a 9 százalékos társasági adó és a tartós befektetési számlákra (tbsz) vonatkozó szabályok is változhatnak.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG