1p
November 20-tól december 7-ig licitálhatnak az érdeklődők a Buda-Cash cégautóira.

Az eladás az Elektronikus Értékesítési Rendszerben zajlik majd; a felszámoló 13 kocsit bocsátott árverésre összesen 34,7 millió forint kikiáltási áron - írta a Világgazdaság pénteken, megjegyezve, hogy az árverésen beszedhető pénz csak kis töredékét fedezi a brókercégnél felmerülő hitelezői igényeknek.

A jegybank által korábban publikált adatok szerint összesen 94 milliárd forintnyi hiányt állapítottak meg a brókercégnél, ebből 62 milliárd forint a DRB-bankcsoport pénze volt. A DRB-s ügyfelek nagyobbik részét azóta kártalanította az Országos Betétbiztosítási Alap, az eltűnt értékpapírok után pedig a Befektető-védelmi Alap (Beva) fizethet az ügyfeleknek, amely 17,63 milliárd forintot különített el erre a célra.

Azok a befektetők, akiknek a kártalanítási limiten túl is eltűntek értékpapírjaik, az intézményi és más, a kártalanításból kieső ügyfelek és maguk a kártalanítási alapok viszont csak a felszámolással értékesített vagyontárgyakból remélhetik, hogy megtérül valami a követelésükből.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Személyes pénzügyek Nyugdíjbiztosítása van? Fontos határidő közeleg
Privátbankár.hu | 2025. december 28. 09:31
December 31-e a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítások (kgfb) egy részénél és a nyugdíjbiztosításoknál is fontos határnap – hívja fel a figyelmet a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ).
Személyes pénzügyek Komoly akciók miatt rohamozzák a magyarok a boltokat – ezt találták ki nekik a bankok
Privátbankár.hu | 2025. december 27. 11:36
A karácsonyt követő napokban az üzletek szinte az ünnepek előtti forgalmat bonyolítják, ilyenkor ugyanis tömegével cserélik ki az emberek az ajándékba kapott ruhákat, termékeket. Vevőkből is sok van ezekben a napokban, hiszen az üzletek is újabb akciókba kezdenek, hogy kisöpörjék meglévő árukészletüket. Nem véletlen, hogy a 0 százalékos THM-mel hirdetett áruhitel-ajánlatok is sokszor csak az év végig szólnak – hívja fel a figyelmet a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője.
Személyes pénzügyek Egyéni vállalkozó? Erre figyeljen január 1-től!
Privátbankár.hu | 2025. december 22. 13:17
Fontos dolgok változnak meg: könnyebbséget, de odafigyelést igénylő feladatot is jelent ez a vállalkozók számára.
Személyes pénzügyek Mennyi hitelt lehet felvenni az új átlagfizetéssel?
Privátbankár.hu | 2025. december 19. 15:50
Tovább emelkedtek a keresetek. Ez azok számára is jó hír, akik hitelt szeretnének felvenni, hiszen nagyobb törlesztőt tudnak bevállalni a keresetükből.
Személyes pénzügyek MBH Bank és Visa: Európában is újszerű megoldás a SZÉP Kártyák digitalizálására
PR | 2025. december 18. 11:25
A SZÉP Kártya használata mostantól egyszerűbb és kényelmesebb, mint valaha. Az MBH Bank és a Visa, a világ egyik vezető digitális fizetési szolgáltatójának közös, Európában is újszerű fejlesztésének köszönhetően az MBH SZÉP Kártya digitalizálása Android és iOS rendszeren is elérhető új kártya igénylése nélkül. Az ügyfelek néhány lépésben hozzáadhatják meglévő MBH SZÉP Kártyájukat és társkártyáikat a mobiltárcájukhoz. Nincs több keresgélés a pénztárcában – elég egy érintés, és már fizethetsz is.
Személyes pénzügyek Örömhírt kaptak a készpénzt használó magyarok
Privátbankár.hu | 2025. december 17. 07:58
Emelkedik az ingyenes készpénzfelvétel határa. 
Személyes pénzügyek Már csak napok vannak hátra néhány kedvezményből
Privátbankár.hu | 2025. december 16. 14:20
Egyes otthonfelújításhoz kapcsolódó lehetőségek kizárólag 2025 végéig állnak rendelkezésre.
Személyes pénzügyek Elmarad az áremelés – fordulat készül 2026 első napjaiban
Privátbankár.hu | 2025. december 15. 16:20
A bankszámlacsomagok nem drágulnak.
Személyes pénzügyek Így készüljön fel, ha 2026-ban venne fel Otthon Startot!
Fülöp Norbert Attila | 2025. december 14. 12:11
2025 októberében már valóban berúgta az ajtót az Otthon Start hitel: egyetlen hónap alatt 257 milliárd forint értékben kötöttek lakáshitel-szerződést a bankok. Az első hullám azonban várhatóan csillapodni fog, már csak azért is, mert hiába a piacinál lényegesen kedvezőbb kamat, nem mindenki tud vagy akar azonnal ingatlant vásárolni, hitelt felvenni. Ha azonban valaki 2026-ban tervezi ezt, akkor annak a BiztosDöntés.hu szakértői szerint érdemes már most elkezdeni az előkészületeket.
Személyes pénzügyek Bő hatezren gondolták úgy, hogy az államnál gyűjtenek pluszpénzt nyugdíjra
Privátbankár.hu | 2025. december 13. 10:46
Jelenleg 6 154 személy rendelkezik kincstári NYESZ-számlával. Az egy főre jutó átlagos számlaérték megközelítőleg 1 millió forint – tudta meg a Grantis a Magyar Államkincstártól.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG