2p

Más magyar nagyvárosokban is olcsóbbak lettek az egyszobás lakások.

Számos városban megállt vagy lelassult a garzonlakások árának emelkedése, áll az ingatlan.com és a banki ajánlatokat naprakészen bemutató money.hu legfrissebb elemzésében. Ezt több mint 28 ezer hirdetés adatainak átnézése után szűrték le.

A legfrissebb adatok szerint Budapesten az egyszobás lakások árának középértéke 27 millió forintot tett ki. Vagyis a kínálatban szereplő eladó lakások fele ennél olcsóbb, a másik fele pedig drágább. Ez több mint 1 millió forintos csökkenést jelent éves összevetésben, a járvány előtti, februári árakhoz képest pedig félmillió forinttal alacsonyabb szintet jelent.

Az árcsökkenésnek a közlemény szerint az az oka, hogy a befektetési célú vásárlók egy része már a múlt év közepén eltűnt a piacról, amit felerősíthet a rövid távú lakáskiadás küszöbön álló szabályozás is. A 2014 végén indult fővárosi lakásdrágulási ciklus végéhez ért, emellett a koronavírus-válság okozta bizonytalanság következtében is sokkal óvatosabbá váltak a vásárlók.

Az ingatlan.com adatai szerint a legdrágább városrész Budapesten belül az V. kerület, ahol több mint 44 millió forint a garzonok középértéke a kínálati piacon. A legolcsóbb pedig a XX. és XXIII. kerület, azaz Pesterzsébet és Soroksár, itt 20,8 millió, illetve 20,3 millió forintba kerülnek az egyszobás lakások. A lakáspiaci kereslet szempontjából a legnépszerűbb városrészek közé tartozó XIII. kerületben levő garzonoknál 27,4 millió, Újbudán - azaz a XI. kerületben - 31,4 millió forintnál volt július végén a garzonlakások középértéke. 

A megyeszékhelyeken, köztük a legnagyobb egyetemvárosok közé tartozó Debrecenben, az egyszobás lakások középértéke 19,3 millió forint volt a kínálati piacon. Szegeden 17,9 milliót, Miskolcon viszont 10 millió forintot kértek érte a tulajdonosok.  Ezzel szemben Győrben a 19,9 millió, Pécsen pedig 14,9 millió forintos árszinttel találkozhatnak a lakásvásárlást tervezők.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Személyes pénzügyek Pénzügyi jelek és szimbólumok, amelyeket minden magyar befektetőnek ismernie kellene
Márkázott tartalom | 2026. április 24. 18:01
A pénzügyi írástudás — amit hazánkban egyre fontosabbnak tartanak, hiszen a Privátbankár.hu szervezése alatt évek óta fut a Pénzügyi Junior Klasszis diákverseny — nem csupán a kamatos kamat vagy a hozam fogalmának ismeretét jelenti. Ide tartozik a pénzügyi szimbólumrendszer megértése is: azok a jelek, betűrövidítések és grafikus elemek, amelyek nap mint nap jelen vannak a tőzsdei grafikonokon, az ISIN-kódokon, a kötvénydokumentációban és a banki kimutatásokon. Aki ezeket nem ismeri, olyan, mintha egy szöveget próbálna megérteni anélkül, hogy az írásjeleket ismerné. 
Személyes pénzügyek A bizalmi vagyonkezelést vagy a vagyonkezelő alapítványt választják a hazai gazdagok?
Csabai Károly | 2026. április 24. 10:11
Ha biztonságban szeretnék tudni a vagyonukat, saját maguk, vagy a családtagjaik számára, akkor két konstrukció jöhet szóba: bizalmi vagyonkezelés vagy vagyonkezelő alapítványok. Szakértő segítségével adunk fogódzókat a választáshoz.
Személyes pénzügyek Megvan a húsz legjobb pénzügyes gimnáziumi csapat
Privátbankár.hu | 2026. április 24. 09:26
A több száz benevezett csapatból a verseny végére 20 maradt állva: kialakult a Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! pénzügyi tudatossági verseny országos döntőjének mezőnye. Május 13-án kiderül, ki viheti el a pálmát és az értékes nyereményeket.
Személyes pénzügyek Újabb 24 gimnazista került az elitbe a milliós összdíjazású versenyen
Privátbankár.hu | 2026. április 22. 12:49
Mire kell figyelni a 0 százalékos THM-mel meghirdetett áruhitelek esetében? Hogyan lehet kiválasztani a számunkra legkedvezőbb bankszámlát? Ilyen kérdések is szóba kerültek a Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! pénzügyi tudatossági verseny második fordulójának második versenynapján.
Személyes pénzügyek Szórják a bankok a kedvezményeket
Privátbankár.hu | 2026. április 22. 08:32
A vállalkozóknak szánt csomagoknál is. Érdemes figyelni a részletekre.
Személyes pénzügyek Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! 2026 tavasz – 2. forduló 3. nap
Privátbankár.hu | 2026. április 22. 07:00
Mit tudsz a pénzügyekről? Itt a Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! diákverseny 2. fordulója a Pest és Tolna, Fejér, Heves, Somogy és Vas vármegyei valamint budapesti csapatoknak!
Személyes pénzügyek Pénztárcája bánhatja: a nyugdíjaknál zsebre megy ez az eltérés
Privátbankár.hu | 2026. április 20. 07:33
Sokakat érint, sőt sokat számít a nyugdíjak rendszerének ez az eltérése.
Személyes pénzügyek Vigyázzon, a NAV nem felejt: fontos határidő közeleg!
Privátbankár.hu | 2026. április 13. 12:44
A héten ezt a tételt bizony minden érintettnek meg kell fizetnie.
Személyes pénzügyek Csökken az infláció, és ez jól jön a lakossági betétek piacának is
Privátbankár.hu | 2026. április 12. 16:55
Az elmúlt időszakban jórészt változatlanok maradtak – sőt, esetenként emelkedtek is – a legkedvezőbb feltételekkel kínált lekötött forintbetétek kamatai, így ezekkel a konstrukciókkal már bőven lekörözhető az infláció – hívja fel a figyelmet Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője. Ennek – teszi hozzá – azért is nagy a jelentősége, mert a szabad pénzeszközeik igen jelentős részét még mindig nem fektetik be a háztartások.
Személyes pénzügyek Tamara, zöld Bugattival – ma dollármilliókért kelnek el a festményei
Elek Lenke | 2026. április 11. 16:38
Nemcsak korának volt körül rajongott, a legújabb divatot és technikát követő Cosmo girl-je – renoméja ma sem kopott meg, sőt, műgyűjtői körökben felkapottabb, mint valaha. Madonna ma az egyik leghíresebb rajongója. Festményei forintmilliárdokat érnek. Mi volt a titka ennek a korában meglehetősen furcsának tartott, kalandos életű, a társasági szabályokra fittyet hányó, szabad lelkű alkotóművésznek – aki történetesen nő volt?
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG