2p
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal március 19-én megkezdi adóbevallási tervezetek postázását, amelyet még hétfő éjfélig lehet kérni sms-ben, a NAV honlapján vagy telefonon.

Tállai András, a Nemzetgazdasági Minisztérium parlamenti és adóügyekért felelős államtitkára szerint a bevallását több mint 3,2 millió - ügyfélkapuval rendelkező - magánszemély a mobiltelefonján, a tabletjén vagy a számítógépén is megtekintheti, és ha szükséges szerkesztheti is a bevallási tervezetét.

Akinek nincs ügyfélkapuja, az még hétfő éjfélig kérheti a tervezete postázását - emelte ki az államtitkár. Március 13-ig már 532 ezer ilyen "felkérés" érkezett a hivatalhoz. Továbbra is az sms vezeti a népszerűségi listát, a kérelmek mintegy 70 százaléka így érkezett.

Míg tavaly a bevallás-kiküldési kérelmüket papír alapon mintegy 100 ezren adták fel postán, addig idén csak 34 ezren választották a hagyományos levelezési módszert - mondta az államtitkár, hozzátéve hogy az e-NAV mielőbbi elérését az is segíti, hogy naponta több százan nyitnak ügyfélkaput.

Ha Önnek még nincs Ügyfélkapu regisztrációja, az adóbevallási tervezet postázását 2018. március 19-éig kérheti.

Igényét adóazonosító jelének és születési dátumának megadásával az alábbi módokon jelezheti:

  • SMS-ben a 06-30/344-4304 telefonszámon a következő formában: SZJAszóközadóazonosítójelszóközééééhhnn,
  • a „Kérelem az adóbevallási tervezet papír alapon történő átvételéhez” elnevezésű formanyomtatványon, melyet itt érhet el,
  • levélben kötetlen formában (megadva adóazonosító jelét és születési dátumát),
  • a NAV ügyfélszolgálatán személyesen vagy
  • a NAV telefonos tájékoztató rendszerén keresztül.

2018. március 19. után az igényét már csak személyesen a NAV ügyfélszolgálatain nyújthatja be. Az igénylés alapján adóbevallási tervezetét 2018. április 30-áig kapja meg postán.

A tervezet papíralapú kiküldését a webűrlap kitöltésével is kérelmezheti, melyet itt megtehet.

A NAV idén már 5 millió adózó szja-bevallását készíti el - ez viszont nem jelenti azt, hogy a bevallás tervezetét ne kellene átnéznünk. 4+1 biztos jel arra, hogy nem lesz rendben az adóbevallásod >>

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Személyes pénzügyek Kiszámolták, kik spórolhatnak egymillió forintot az új kata-val – és kik járhatnak rosszabbul
Privátbankár.hu | 2026. október 9. 13:55
Akár évi egymillió forinttal is csökkenhet egyes vállalkozók adóterhe az új KATA bevezetésével, míg másoknak továbbra is az átalányadózás lehet kedvezőbb. A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége konkrét vállalkozói példákon keresztül vizsgálta meg a tervezet várható hatásait, és arra jutott, hogy a nyugdíjasok esetében különösen indokolt lenne a szabályok módosítása.
Személyes pénzügyek Akár 150 ezer forint ütheti az Ön markát is
Privátbankár.hu | 2026. október 9. 06:39
Százezer forintnál is többet zsebelhet be az, aki most vált bankot. A legmagasabb összegű kedvezményekhez azonban több feltételt is teljesíteni kell az új ügyfeleknek. A magyarok nehezen és ritkán váltanak bankot, tartanak az ezzel járó macerától, miközben ennek az oroszlánrészét már régóta a pénzintézetek végzik el egymás között.
Személyes pénzügyek Ingyen vásárolhattak többen is a Revolut ügyfelei közül, de korai az öröm
Privátbankár.hu | 2026. október 8. 10:42
Nem érdemes elszórni ezeket az összegeket.
Személyes pénzügyek Példátlan eset: úgy fizetnek a magyarok, mint a katonatiszt
Privátbankár.hu | 2026. október 8. 08:58
Jó adóssá váltak a magyarok az utóbbi időben?
Személyes pénzügyek A zsebpénztől a befektetésekig: új díjmentes lehetőséggel bővül az OTP Junior
Natív tartalom | 2026. október 7. 07:53
Október 1-től díjmentes az értékpapírszámla vezetése a 14 és 24 év közötti, Junior számlával rendelkező ügyfelek számára. Az új lehetőség a mindennapi pénzügyek kezelésétől a megtakarítások és a befektetések megismeréséig segíti a fiatalok pénzügyi tudatosságának fejlődését.
Személyes pénzügyek Csak a szokásos – továbbra sem vezetik ki a kamatstopot
Privátbankár.hu | 2026. október 5. 12:10
Folytatódnak az egyeztetések a kormány és a Magyar Bankszövetség képviselői között a kamatstop esetleges kivezetéséről, hogy a leginkább kitettek számára a törlesztőrészlet változására közösen elfogadható és megnyugtató megoldást találjanak – közölte a Pénzügyminisztérium.
Személyes pénzügyek Újabb részletek derültek ki a vagyonadóról, de a társasági adó és a TBSZ szabályai is változhatnak
Imre Lőrinc | 2026. október 1. 18:31
Nagyon izgalmas hónapok várnak még ránk az ősszel adózási szempontból. Az év végétől, vagy a jövő év legelejétől hatályba léphet a vagyonadó, ami a legszigorúbb lehet Európában. Emellett a kormány kibővítheti a kisadózó vállalkozások tételes adóját (kata), de akár a 9 százalékos társasági adó és a tartós befektetési számlákra (tbsz) vonatkozó szabályok is változhatnak.
Személyes pénzügyek Satuféket nyomott az elképesztő rekordokat döntő lakáshitelpiac
Privátbankár.hu | 2026. október 1. 13:05
Érezhetően visszaesett augusztusra az új lakáshitel-szerződések összege, ám nyár végére így is megdőlt a 2025-ös egész éves rekord – számolta ki a BiztosDöntés.hu a friss adatokból. A fogyasztási hiteleknél szintén érezhető a kereslet csökkenése, de ezzel együtt is hatalmas volt a bővülés az év első nyolc hónapjában.
Személyes pénzügyek Hirtelen megváltozott a K&H több ügyfelének a PIN-kódja (frissítve!)
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 29. 12:21
A Telex számolt be több, egymással vélhetően összefüggő furcsaságról. A bank szerint a külső partnerénél lehet gond.
Személyes pénzügyek Most éreznek rá a magyarok: brutális győzelmet arat ez a megtakarítás az infláció felett
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 29. 11:54
Két számjegyű volt a növekmény a tagok körében.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG