4p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

Közel egymillió autósnak, köztük majd félmillió magánszemélynek kell arról döntenie néhány napon belül, hogy szeretnének-e biztosítót váltani. Az inflációs hatás a biztosítások díját és a fedezetlenségi díjakat is jelentősen emeli, így érdemes alaposan megfontolni, hogy váltsunk-e, és ha igen, melyik társasághoz vigyük a kötelező biztosítást – írja a Bank360.hu.

December 1-jén éjfélig tudják elküldeni a felmondó nyilatkozatot a biztosítóknak azok az autósok, akik 2023. januártól máshová szeretnék vinni a kötelező biztosításukat. Bár 2010 után a szerződési évforduló napja már a gépkocsi megvásárlásának időpontjához kötődik, a több, mint 5,8 millió kgfb-szerződésből még mindig 925 ezer érintett az év végi fordulóban, köztük 497 ezer magántulajdonban lévő személygépkocsi üzembentartója, hívja fel a figyelmet a Bank360.

Az infláció a biztosítási díjra is hatással van

Ha nem is az októberi, 20 százalék feletti infláció mértékével drágulnak a kötelező biztosítások, érezni azért ezt is fogják az autósok. A Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ) átlagosan 10 százalék körüli emelkedéssel számol az év végi váltások esetében, amit az infláció mellett az emelkedő kifizetések is indokolnak.

Az autósok november első felében már kézhez kapták a biztosítójuk jövő évre vonatkozó ajánlatát. Hogy végül elfogadják-e, azt legkésőbb 2022. december 1-jén éjfélig tudják eldönteni, eddig kell ugyanis elküldeni a felmondó nyilatkozatot, ha váltani szeretnének.

Tovább emelkednek a biztosítási díjak. Fotó: Pixabay
Tovább emelkednek a biztosítási díjak. Fotó: Pixabay

Ha meg is vannak elégedve a biztosító szolgáltatásaival, a kínálatot mindenképpen érdemes átnézni, az éves díjak között ugyanis akár több tízezer forintos eltérések lehetnek. Mivel az év végi váltás elsősorban az idősebb autókat és autósokat érinti, példaszámításunkban mi is idősebb autót, egy 2005-ös Suzuki Ignis díját néztük meg, feltételezve, hogy az üzembentartójának B10-es bonus-malus besorolása van. A kötelező biztosítások díjai között kifejezetten nagy különbségek vannak: van olyan biztosító, ahol a 17 éves Suzukira akár 20 ezer forint alatt is megköthetjük az éves kötelezőt, míg máshol ennek a kétszeresét vagy annál is többet kellene fizetni.

Az összehasonlítás során érdemes minél több adatot megadni, és személyre szabott kalkulációt végezni. Kedvezményt jelenthet, ha a választott biztosítónál már van másik szolgáltatásunk, például lakás-, casco vagy életbiztosítás, illetve az olyan körülmények is szerepet játszhatnak a fizetendő összegnél, hogy melyik banknál van bankszámlánk, közfeladatot ellátó személyek vagyunk-e vagy vannak-e gyermekeink.

A biztosításoknál is drágább lesz, ha nem kötjük meg a kötelezőt

A Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) szerint jövőre átlagosan 15,2 százalékkal kell többet fizetnie azoknak, akikről kiderül, hogy érvényes kgfb nélkül vesznek részt a közúti forgalomban. Személygépjárművek esetében az üzemben tartónak a 2022-es 600-1290 forinttal szemben 650-1400 forintot kell fizetni azokra a napokra, amelyeken a gépjármű nem rendelkezett érvényes kötelező felelősség biztosítási szerződéssel.

A nagyobb járművekre értelemszerűen még többet kell fizetni. Az autóbuszoknál a fedezetlenségi díj 980-6670 forint közötti összeg lehet, tehergépkocsik esetében pedig akár a 5380 forintot is elérheti naponta. Fontos tudni, hogy a fedezetlenségi díj alól abban az esetben sem lehet mentességet kapni, ha a járművet hosszabb ideig nem használja az üzembentartó. Ehhez ideiglenesen ki kell vonni a forgalomból a járművet.

A kötelező biztosítás elmulasztása nemcsak az esetleges büntetések miatt jár súlyos következményekkel – figyelmeztet a Bank360.hu. Egy közlekedési baleset esetén ugyanis, ha a biztosítatlan jármű vezetője a felelős, akkor a teljes kárt meg kell térítenie.

Mire van szükség a váltáshoz?

A biztosítóhoz az alábbi adatokat, dokumentumokat kell eljuttatni, ha szeretnénk kötelezőt váltani:

  • felmondó nyilatkozat,
  • személyes adatok,
  • a biztosított jármű alapadatai,
  • a felmondani kívánt szerződés száma.

A felmondás elküldése után meg kell őriznünk a feladott ajánlott levélről szóló igazolást vagy tértivevényt, vagy az ügyfélszolgálaton kapott átvétel igazolólapját. Ennél kényelmesebb módja az ügyintézésnek, ha egy online brókernél intézzük az átkötést, aki elintézi az átkötéssel járó adminisztrációt, miután kiválasztottuk a kínálatából a következő egy évre szóló, szimpatikus ajánlatot.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Személyes pénzügyek Csalók megszerezték a banki adatait? Ezt teheti
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 14:39
Egy lengyel ügyben hozott európai bírósági döntés lehet irányadó Magyarországon is.
Személyes pénzügyek Négy alig ismert lehetőség, amivel pótolható a kieső jövedelem az egészségpénztárból
Simondán Eszter | 2026. november 1. 06:04
Az egészségpénztárakban gyűjtött megtakarítás sokkal több mindenre használható, mint azt a legtöbben gondolják. Vannak már ugyan népszerűvé vált önsegélyező szolgáltatások, sokat viszont egyáltalán nem ismernek a tagok. A BiztosDöntés.hu szakértője négy olyan lehetőséget mutat be, amellyel az ideiglenesen kieső jövedelem pótolható.
Személyes pénzügyek Utolsó roham jöhet az Otthon Startért, az egyik bank nagy dobással készül
Privátbankár.hu | 2026. október 29. 15:36
Rálicitált a korábbi ajánlatra az MBH Bank.
Személyes pénzügyek Komoly veszélyt is jelenthet a Wekerle Plusz
Privátbankár.hu | 2026. október 28. 07:36
A jogosultság elvesztése nagyon sokba kerülhet. Megjelent a rendelet, itt vannak az új lakáshitel-program pontos feltételei.
Személyes pénzügyek Egymásra licitálnak a bankok a lekötött betétek kamataival
Privátbankár.hu | 2026. október 27. 09:59
Ezen a héten két pénzintézet is új akciót indított, miközben a számlákon lévő pénz 14 százalékát sem tartja lekötve a magyar lakosság.
Személyes pénzügyek A Tisza-kormány kiszélesíti a családi pótlék megkétszerezését a jogosultaknál
Privátbankár.hu | 2026. október 26. 19:35
Magyar Péter miniszterelnök hétfőn este bejelentette, hogy 2027-től a fogyatékossággal élő gyermekek után járó emelt összegű, valamint a saját jogon nevelési ellátásra jogosult felnőttek családi pótlékát is megduplázzák.
Személyes pénzügyek Drágításra kényszerítheti a bankokat a kormány?
Privátbankár.hu | 2026. október 26. 15:45
A kormány hozzányúlt a banki átutalások után fizetendő tranzakciós illetékekhez. Nem törölte el azokat – ahogyan azt a bankok még az Orbán-kabinettől kérték –, így kérdés, hogyan hathat e változás az ügyfelekre. Ezt is körbejárta lapunk főszerkesztője, Csabai Károly együttműködő partnerünk, a Trend FM hétfő délelőtti adásában.
Személyes pénzügyek Közel ezer csapat vágott bele az ősz legizgalmasabb pénzügyi versenyébe
Privátbankár.hu | 2026. október 26. 12:09
Lezajlott a Privátbankár.hu pénzügyi tudatossági versenyének első fordulója. Az őszi, technikumoknak és szakképző iskoláknak szóló megmérettetésre közel ezer csapat nevezett. 
Személyes pénzügyek Wekerle Plusz: most még kedvező az 5 százalékos fix hitel, de mi lesz később?
Privátbankár.hu | 2026. október 26. 08:26
Néhány év alatt eltűnhet a használt lakások vásárlására felvehető Wekerle Plusz hitel kamatelőnye a piaci feltételű lakáskölcsönökhöz képest. A jelenleg 6-7 százalékos éves kamattal igényelhető piaci hiteleknél vonzóbb ugyan az 5 százalékos fix kamata, ha viszont megvalósulnak a kormány gazdasági célkitűzései, akkor néhány éven belül már ez alá csökkenhet a nem támogatott lakáshitelek ára.
Személyes pénzügyek Hiába száguld a hitelpiac, a kamatmentes kölcsönöket mégsem viszik a fiatalok
Barát Mihály Tamás | 2026. október 25. 16:50
Miközben a lakossági hiteleknél egymást érik az idén a rekordok, a kamatmentes támogatott kölcsönökért nem állnak sorban az ügyfelek – hívja fel a figyelmet a BiztosDöntés.hu. A babaváró kölcsön stagnál, a munkáshitel iránti kereslet pedig majdnem megfeleződött.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG